19. Hős6os
Remek film. Baymax szenzációs figura és Hiro karaktere is érdekes dolgokat tartogat. A Hős6os szerintem több szempontból határmezsgyén jár. Pl. témaválasztás, akciófilmes jellegből fakadó befogadhatóság, stb. Lássuk:
1. Egyik kollégám 11 éves lánya kiakadt a minduntalan előjövő "halálokozás-bosszú" tematikára. Szerintem joggal. Mainstream animációs film ritkán merészkedik ilyen vizekre.
2. A Disney kb. 30 éve vitte be a rajzfilmjeibe az erősebb kalandfilmes jelleget, az még pont követhető volt szerintem, bár helyenként túlzó a célcsoport számára. (A Notre Dame-i toronyőrön én összecsináltam magam.) Viszont ami kb. 7-8 éve folyik, az már bőven túl van ezen. A most készülő animációk már kőkeményen akciófilmek, amik kenterbe verik az élőszereplős alkotásokat is. Követhetetlen. Azért hozom elő ezt ilyen sokszor, mert szerintem iszonyú fontos. Ezek a filmek már hiperaktív 12-14 éves tinédzsereknek készülnek, nem gyereknek. Feszegetik a befogadhatóság határait.
3. A film első fele remek kérdésfelvetésekkel indít, Hiro is remek karakter lehetőségét hordozza magában, hogy aztán féltávnál átváltson az egész akciózásba. Csakhogy megtart pár komoly témát (pl. a halál okozásáról és a bosszúról) a végére is, csak már kicsit puhábban. Persze kár, de nem tudom, hogy lehetett volna ezt másképp. Sok százmilliós projektről beszélünk, aminek vissza kellett hoznia az árát a kasszáknál. Egy megoldásom lenne, amiért a kilencvenes évekből számomra sok film működőképes volt. Hagyni kéne a csudába a színes-szagos akciókat...
- 75%
18. Kukoricasziget
Csodálatos film a Kukoricasziget! Pontosabb lenne a gyönyörű jelző, hiszen a képek végzik a legfőbb munkát. Az elhangzó párbeszédek nagyjából egy A/4-es oldalt tesznek ki mennyiségben, de ez egyáltalán nem zavaró vagy furcsa. Itt a képek beszélnek, egy komplett történetet mondanak el, amiben benne van az ember és a természet kapcsolata, egy fiatal lány felnőtté érése, egy családi dráma és egy háborús konfliktus hatásainak bemutatása is. Nem mehetünk el azon tény mellett, hogy ezeket a képeket hazánk fia, Ragályi Elemér varázsolja a vászonra. Ő emelte ki azt is, hogy mennyire jó érzés volt benne lenni ennek a filmnek a stábjában, mely gyakorlatilag olyannyira volt nemzetközi, hogy a forgatás végéig nem volt közös nyelvük. Mégsem okozott gondot a kommunikáció, felszabadult, örömteli, ugyanakkor elmélyült folyamatként írta le Ragályi az alkotó munkát. Számomra pedig külön meglepetés, hogy egy fiatalember dirigálta ezt a filmet, George Ovashvili, akiről nagyon remélem, hogy még hallani fogunk a közeljövőben.
- 75%
- 75%
17. Ex Machina
Egy lelkes ifjú programozót kiválasztanak egy forradalmi kísérletben való részvételre, melynek keretein belül egy gyönyörű nő külsejével bíró mesterséges intelligenciát emberi tulajdonságokkal ruháznak fel. A néző már ezek alapján sejtheti a film végkimenetelét, mégis meglepetésként ér az elementáris erejű finálé, s amíg addig eljutunk... Nem titok, hogy Alex Garland rendező szerint elképesztően közel vagyunk egy olyan szintű mesterséges intelligencia létrehozásához, mint a filmben szereplő AVA. És valóban: félelmetes volt úgy nézni az Ex Machinát, hogy pont akkoriban ment át az első gép a Turing-teszten. Nyugtalanító mozi, amit Garland gyakorlatilag Stanley Kubrick rendezőnek dedikál vizualitás és hangi effektek tekintetében is. Még Oscar Isaac is - saját bevallása szerint - Kubrickról mintázta karakterét. Ezen felül megidézve látjuk itt E.T.A. Hoffmannt, Klimt-et, Pollock-ot, tehát jó néhány művészt, akinek az alkotásaiban van valami nyugtalanító. Vagy a jövővel kapcsolatban (Hoffmann Nathan-ja) vagy a jelennel (a festők). S bár a precízen összerakott tudományos-fantasztikus mozi néha megbicsaklik egy-egy kiszámítható jelenetsoron, összességében lehengerlő élményt kapunk. Az Ex Machina újdonsága véleményem szerint a nagy sci-fi elődökhöz képest az, hogy folyamatosan váltogatja a "szimpátia-faktort", hol az egyik karakterrel érzünk együtt, hol a másikkal, miközben kőkeményen próbára van téve empátiánk és néha igencsak gépies érzelemvilágunk. Kérdések vannak, válaszok... egyre kevésbé. Talán ez a legnyugtalanítóbb.
- 75%
Egy lelkes ifjú programozót kiválasztanak egy forradalmi kísérletben való részvételre, melynek keretein belül egy gyönyörű nő külsejével bíró mesterséges intelligenciát emberi tulajdonságokkal ruháznak fel. A néző már ezek alapján sejtheti a film végkimenetelét, mégis meglepetésként ér az elementáris erejű finálé, s amíg addig eljutunk... Nem titok, hogy Alex Garland rendező szerint elképesztően közel vagyunk egy olyan szintű mesterséges intelligencia létrehozásához, mint a filmben szereplő AVA. És valóban: félelmetes volt úgy nézni az Ex Machinát, hogy pont akkoriban ment át az első gép a Turing-teszten. Nyugtalanító mozi, amit Garland gyakorlatilag Stanley Kubrick rendezőnek dedikál vizualitás és hangi effektek tekintetében is. Még Oscar Isaac is - saját bevallása szerint - Kubrickról mintázta karakterét. Ezen felül megidézve látjuk itt E.T.A. Hoffmannt, Klimt-et, Pollock-ot, tehát jó néhány művészt, akinek az alkotásaiban van valami nyugtalanító. Vagy a jövővel kapcsolatban (Hoffmann Nathan-ja) vagy a jelennel (a festők). S bár a precízen összerakott tudományos-fantasztikus mozi néha megbicsaklik egy-egy kiszámítható jelenetsoron, összességében lehengerlő élményt kapunk. Az Ex Machina újdonsága véleményem szerint a nagy sci-fi elődökhöz képest az, hogy folyamatosan váltogatja a "szimpátia-faktort", hol az egyik karakterrel érzünk együtt, hol a másikkal, miközben kőkeményen próbára van téve empátiánk és néha igencsak gépies érzelemvilágunk. Kérdések vannak, válaszok... egyre kevésbé. Talán ez a legnyugtalanítóbb.- 75%
16. Kosok
Mit keres az éves lista tizenhatodik helyén egy film, melyben többnyire izlandi tájakat csodálunk és sztorija két mondatban összefoglalható? Olyannyira itt a helye, hogy sokáig a Mustang mellett a Kosok számított a Saul fia legfőbb riválisának a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díjáért folytatott versenyben a nemzetközi és hazai sajtó szerint. A történet szerint egy festői szépségű izlandi völgyben él a birkatenyésztő testvérpár, Gummi és Kiddi. Azonos életmódot élnek, azonos területen az ország legjobb vérvonalú, díjnyertes juhait tenyésztve, de ezek ellenére négy évtizede nem álltak szóba egymással. Ám mikor az egész völgy állattartása veszélybe kerül, újra kell gondolniuk kapcsolatukat... Az a félelmetes, hogy ez alapján még egy eszement sablonos mozi is lehetne Grímur Hákonarson mozija. S hogy mennyire nem az, azt számtalan fesztivál közönsége és magam is hangoztatom. Dráma? Vígjáték? Mind a kettő, ügyesen egymásba folyatva a két területet. A fináléra meg elfogytak a szavak a számról. Az úgy hatol a szívbe, mint a legpontosabb puskagolyó. Szétszaggat, de fel is emel egy nem földi tartományba...
- 75%
Mit keres az éves lista tizenhatodik helyén egy film, melyben többnyire izlandi tájakat csodálunk és sztorija két mondatban összefoglalható? Olyannyira itt a helye, hogy sokáig a Mustang mellett a Kosok számított a Saul fia legfőbb riválisának a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díjáért folytatott versenyben a nemzetközi és hazai sajtó szerint. A történet szerint egy festői szépségű izlandi völgyben él a birkatenyésztő testvérpár, Gummi és Kiddi. Azonos életmódot élnek, azonos területen az ország legjobb vérvonalú, díjnyertes juhait tenyésztve, de ezek ellenére négy évtizede nem álltak szóba egymással. Ám mikor az egész völgy állattartása veszélybe kerül, újra kell gondolniuk kapcsolatukat... Az a félelmetes, hogy ez alapján még egy eszement sablonos mozi is lehetne Grímur Hákonarson mozija. S hogy mennyire nem az, azt számtalan fesztivál közönsége és magam is hangoztatom. Dráma? Vígjáték? Mind a kettő, ügyesen egymásba folyatva a két területet. A fináléra meg elfogytak a szavak a számról. Az úgy hatol a szívbe, mint a legpontosabb puskagolyó. Szétszaggat, de fel is emel egy nem földi tartományba...- 75%
15. Anomalisa
Bemutatásakor olyan szuperlatívuszok keltek szárnyra a sajtóban, hogy komolyan aggódtam, meg lehet-e ennek felelni, milyen lehet egy felnőtteknek szóló bábanimáció. Aztán nagyrészt bejöttek az elvárások. Kaufmanhoz mérten beteg (de nem absztrakt, mint a többi filmje), szindrómás, logikátlan és mégis emberi. Tulajdonképpen nem nagyon hasonlítható más filmhez, mert bábokkal ilyet még nem csináltak. Az animáció és a forgatókönyv egészen pazar. Ugyanakkor (már sokadszorra) kicsit fájó rádöbbenni, hogy kicsit mást tartok "emberinek" - azért írom újból, mert szinte minden kritika ezzel a jelzővel reklámozza a filmet - mint oly sokan körülöttem. Én is egy Anomália lennék? Ami persze nem baj... csak... jó lenne az azonosulás szempontjából, ha nem így lenne. Vagy mégsem? Hiszen a filmben is az "eltérő hangok", a különbözőségek kezdik vonzani egymást. Hogy aztán a vonzás alábbhagyjon, majd teljesen elhalványuljon. Hősünk ugyanolyan a film elején, mint a végén. Nincs karakterfejlődés, jellemfejlődés meg pláne nincs. Mégis történik vele valami, ami kimozdítja, valami, ami felemeli; nem egyszerűen kizökkenti, hanem mélyen elgondolkodtatja. És ettől az érzelmi hullámvasúttól válik emlékezetessé a Kaufman mozija. Ennyire rendkívül kevés alkotás dolgoztat meg. Ahogy egyik kollégám mondotta volt, ez a film "felemel, hogy aztán a földbe döngöljön".- 75%
14. Mission Impossible: Titkos nemzet
Ez milyen jólesett! Nem győzök eléggé örülni annak, hogy van egy széria, mely az ötödik részével is színvonalat tart (a második eresztést most felejtsük el), állandóan megújul, miközben hűen ragaszkodik az első epizód által kitaposott úthoz. Az M:I ötödik filmje esetében azt hiszem pont az első, 1996-ban megasikert arató rész, illetve a sorozatnak új löketet adó Fantom protokoll voltak a sarokpontok. Ezek köszönnek vissza minduntalan Christopher McQuarrie mozijában. A negyedik rész stílusa és szerkesztési módja ötvöződik az első rész krimibe hajló hangulatával. Nagyszerű kombináció, ami élvezetes, kalandos és izgalmas marad a játékidő végéig. Ráadásul úgy, hogy az akciójelenetek rendre nem tartanak tovább 2-3 percnél, ám ez csak utólag esik le a nézőnek, oly mértékű a feszültség. Kár a főgonosz motivációs szálának ki nem dolgozásáért (amúgy is kicsit jellegtelennek éreztem), de azon felül szerintem remek szórakozás! Lejátszóba be!
- 75%
13. Marie története
Franciaország, a 19. század vége. Marie Heurtin vakon és siketen született, környezetével nem tud kommunikálni. Szülei az orvosuk tanácsa ellenére sem adják be intézetbe, hanem egy zárdát keresnek fel, ahol az apácák siket nőkről gondoskodnak. Marguerette nővér, egy fiatal apáca szárnyai alá veszi Marie-t. Itt kezdődnek a bonyodalmak. No, nem Jean-Pierre Améris filmjével, mely végig egyenletes színvonalon teljesít, gyönyörű, ugyanakkor egyszerű marad. De lehet-e más utat választani egy ilyen filmnél? Melyben a "világtalan" Marie egyedül hintázik a sötétségben, mégis boldog... vajon megérti-e a halál, az elmúlás jelentését? Hogyan talál befogadó közegre? Annyi-annyi kérdés, melyek közül néhányat talán túlontúl nagyvonalúan lép át a film a téma súlyosságához képest, de hála Istennek mindenen átsüt az az emberfeletti szeretet, ami Marguerette és Marie között él. A rendező ennek rendel alá mindent, s összességében jól teszi. Ünnep a léleknek, ünnep a szemnek a Marie története, megtekintésre mindenképp ajánlott!
- 75%
12. Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje
Adott egy meglehetősen levitézlett színész, aki egykor a híres Madárembert formálta meg. A lehetőség kapujában túl kell lépnie önmagán, rendeznie kell családi kapcsolatait, munkahelyi gondjait és teljesen bele kell vetnie magát egy készülő Broadway-darab előkészületeibe. Még magamon is meglepődtem, mennyire sokáig halogattam ezt a filmet. Mintha már nem égetett volna belülről a személyes érintettség: a színészet, az alkotás, a maradandó létrehozásának feszítő vágya. Egyrészt rá kellett jönnöm, hogy a vágy valóban csekélyebb, másrészt viszont nem veszett el, csak átalakult. Talminak érzek minden tündöklést, "önmegvalósulást"; a tizenöt perc hírnevet értetlenül szemlélem, ugyanakkor megértem azokat, akik ebben kitörési pontot látnak. Valami különös, szavakkal leírhatatlan kapcsolat fűz hozzájuk, így Riggan Thomsonhoz is. Megértem őt, együttérzek vele művészetét illetően, másrészt haragszom rá az emberi oldal miatt. És azt hiszem, ennek így is kell lennie. Nem jött nagyon közel, pont annyira, hogy némi fáradt parazsat meglegyintsen. A film egyébként nekem néhol túlságosan bravúrkodó volt, a sokat emlegetett operatőri munka és a vágás néhol nem segített semmiféle elmélyülést, megértést, inkább csak jó ötlet maradt. Ettől még felvetett gondolatai, a művészvilág ilyenfajta bemutatása, zenéje, rendezői koncepciója miatt az év egyik vitán felül legfontosabb filmje, remélhetőleg látunk még hasonlót Inárritutól.
- 75%
11. Macbeth
Ez milyen jólesett! Nem győzök eléggé örülni annak, hogy van egy széria, mely az ötödik részével is színvonalat tart (a második eresztést most felejtsük el), állandóan megújul, miközben hűen ragaszkodik az első epizód által kitaposott úthoz. Az M:I ötödik filmje esetében azt hiszem pont az első, 1996-ban megasikert arató rész, illetve a sorozatnak új löketet adó Fantom protokoll voltak a sarokpontok. Ezek köszönnek vissza minduntalan Christopher McQuarrie mozijában. A negyedik rész stílusa és szerkesztési módja ötvöződik az első rész krimibe hajló hangulatával. Nagyszerű kombináció, ami élvezetes, kalandos és izgalmas marad a játékidő végéig. Ráadásul úgy, hogy az akciójelenetek rendre nem tartanak tovább 2-3 percnél, ám ez csak utólag esik le a nézőnek, oly mértékű a feszültség. Kár a főgonosz motivációs szálának ki nem dolgozásáért (amúgy is kicsit jellegtelennek éreztem), de azon felül szerintem remek szórakozás! Lejátszóba be!- 75%
13. Marie története
Franciaország, a 19. század vége. Marie Heurtin vakon és siketen született, környezetével nem tud kommunikálni. Szülei az orvosuk tanácsa ellenére sem adják be intézetbe, hanem egy zárdát keresnek fel, ahol az apácák siket nőkről gondoskodnak. Marguerette nővér, egy fiatal apáca szárnyai alá veszi Marie-t. Itt kezdődnek a bonyodalmak. No, nem Jean-Pierre Améris filmjével, mely végig egyenletes színvonalon teljesít, gyönyörű, ugyanakkor egyszerű marad. De lehet-e más utat választani egy ilyen filmnél? Melyben a "világtalan" Marie egyedül hintázik a sötétségben, mégis boldog... vajon megérti-e a halál, az elmúlás jelentését? Hogyan talál befogadó közegre? Annyi-annyi kérdés, melyek közül néhányat talán túlontúl nagyvonalúan lép át a film a téma súlyosságához képest, de hála Istennek mindenen átsüt az az emberfeletti szeretet, ami Marguerette és Marie között él. A rendező ennek rendel alá mindent, s összességében jól teszi. Ünnep a léleknek, ünnep a szemnek a Marie története, megtekintésre mindenképp ajánlott!- 75%
12. Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje
Adott egy meglehetősen levitézlett színész, aki egykor a híres Madárembert formálta meg. A lehetőség kapujában túl kell lépnie önmagán, rendeznie kell családi kapcsolatait, munkahelyi gondjait és teljesen bele kell vetnie magát egy készülő Broadway-darab előkészületeibe. Még magamon is meglepődtem, mennyire sokáig halogattam ezt a filmet. Mintha már nem égetett volna belülről a személyes érintettség: a színészet, az alkotás, a maradandó létrehozásának feszítő vágya. Egyrészt rá kellett jönnöm, hogy a vágy valóban csekélyebb, másrészt viszont nem veszett el, csak átalakult. Talminak érzek minden tündöklést, "önmegvalósulást"; a tizenöt perc hírnevet értetlenül szemlélem, ugyanakkor megértem azokat, akik ebben kitörési pontot látnak. Valami különös, szavakkal leírhatatlan kapcsolat fűz hozzájuk, így Riggan Thomsonhoz is. Megértem őt, együttérzek vele művészetét illetően, másrészt haragszom rá az emberi oldal miatt. És azt hiszem, ennek így is kell lennie. Nem jött nagyon közel, pont annyira, hogy némi fáradt parazsat meglegyintsen. A film egyébként nekem néhol túlságosan bravúrkodó volt, a sokat emlegetett operatőri munka és a vágás néhol nem segített semmiféle elmélyülést, megértést, inkább csak jó ötlet maradt. Ettől még felvetett gondolatai, a művészvilág ilyenfajta bemutatása, zenéje, rendezői koncepciója miatt az év egyik vitán felül legfontosabb filmje, remélhetőleg látunk még hasonlót Inárritutól.
- 75%
11. Macbeth
Erre a filmre körülbelül úgy vártam, mint a Mikulásra. És nem is csalódtam, bár klasszikus nem lesz belőle. Justin Kurzel tisztességgel helytállt a rendezői székben, színészei pedig brillíroznak. Az archaikus szöveg és a realizmusra törekvés harcából a hangulat, a színészi játék és a látvány jönnek ki győztesen. A bemutató után olvastam egy véleményt, amivel teljesen egyet tudok érteni: "Amikor szárnyal a film, akkor egészen lebilincselő, amikor nem, akkor meg veszett jól néz ki." - gyakorlatilag minden benne van. Kurzelnek sok sikert kívánok további munkáihoz, Cotillard és Fassbender pedig még sok-sok fantasztikus alakítást le fog tenni az asztalra, mindannyiunk legnagyobb örömére. - 75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése