2016. február 3., szerda

BEST OF 2015 - FILMEK

29-20

29. A Kis Herceg
A film első fele viszonylag erős, ott csak annyi bajom volt, hogy szabályos gyorstalpalón adták be nekünk az eredeti történetet. Vagy csak én igényeltem volna mélyebb kifejtést (amire nyilvánvalóan gyerekeket célzó film révén nem volt lehetőség). Az alkotás második fele érdekesen alakult. Egyrészt iszonyúan érződik, hogy napjaink világára akarják alkalmazni a történetet, másrészt szerintem sikerrel ragadtak ki olyan tematikákat a könyvből, melyekhez bárki tud kapcsolódni. Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire jó (vagy nem) hogy csak kiragadnak egy-egy elemet... néhány hete interjúztam egy dramaturggal, aki a most futó Karinthy Színházas Kis herceg munkálatait irányította. Érdekes dolgokat mondott. Sok mindent említett a könyv sikere kapcsán, az egyik eléggé bennem maradt: azért is ilyen hatalmas siker a könyv, mert a főhőse egyszerre teljesen gyermeki és egyszerre egy nagyon bölcs valaki. Na, mármost ez a bölcsesség az adaptáció főhőséből teljesen hiányzik. Valahol ennek visszaszerzésére történik kísérlet, csak ezt szerintem leegyszerűsítik az érzelmi vonal (túl)hangsúlyozásával. Ezért (is) felemás élmény a film. Negatívnak tűnhet az összképem, pedig jó film ez, sok erénnyel, sok szépséggel. Egy megtekintést mindenképp megér.
- 70%

28. Istenek
A film egy híres szívsebész, Zbigniew Religa pályafutása kezdetét beszéli el, aki 1985-ben az első sikeres szívátültetést hajtotta végre Lengyelországban. Egy kiemelkedő személyiség portréja, akinek a számára kedvezőtlen körülmények ellenére is volt bátorsága, hogy megváltoztassa a környezetét. Mérsékelten érdekfeszítő életrajzi filmnek indul az Istenek, hogy aztán akkorát üssön, mint egy bálna szíve; csak hogy témánál maradjunk. Lebilincselő sztori és színészi játék jut osztályrészül másfél órán keresztül, s bár a zárás nagyon suta az azt megelőző játékidő fényében, a Bogowie (Istenek) bizonyítja, hogy a lengyel film kiváló formában van, tizenegy évvel ezelőtti "újraindulásuk" óta csak fejlődtek. A tavalyi Oscar-díjtól kezdve a 12 millió mozilátogatójukig minden őket igazolja. Szerencsére most éppen mi sem panaszkodhatunk...
- 70%

27. Csodák
A Saul fia előtt ez a film nyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban, így pláne kíváncsi voltam rá. A kimondhatatlan nevű Alice Rohrwacher olyan tájakra, olyan vidékre kalauzol, ami messze áll az észak-olasz, milánói gazdagságtól. Itt bizony hamisítatlan talján neorealizmussal találkozunk, a helyszínünk Dél-Olaszország. Valahol itt forgathatták A keresztapát is, nekem ez volt az első benyomásom. Aztán elkezd kibontakozni egy gyönyörű, női felnövéstörténet, már-már dokumentarista stílusban elővezetve, ami egész jól áll ennek a mozinak. A gyerekszínészek szerintem köröket vernek idősb kollégáikra, élvezet nézni a játékukat. Lassan, néhol talán túlságosan is kimérten építkező film a Csodák, ami varázslatos és mélységesen egyszerű dolgokra irányítja a figyelmünket.
- 70%

26. Bosszúállók: Ultron kora
Sokakkal ellentétben én még mindig nagy előszeretettel fogyasztok Marvelt. Rátaláltak egy kiváló receptre, amivel milliókat szórakoztatnak magas fokon és milliókat tesznek zsebre... miközben filmes univerzumuk egyre tágul és egyre nagyobb kihívás összetartani. A makulátlan kép persze repedezni kezdett és kérdés, meddig lehet újra és újra eladni a Bosszúállókat. Addig amíg az esetleges szétesés megtörténik, itt van nekünk egy újabb korrekt akciómozi, bombasztikus látvánnyal, jó poénokkal, élvezetes karakterekkel. Hogy száz vagy kétezer robotot ütöttek-e szét, azt nem tudom és igazából a zúzás mértéke is másodlagos lett a végére; a kóla jól fogyott és felesleges agysejtjeim is szanálásra kerültek. Anything else?
- 70%

25. The Bigger Picture
Az angolok értik a dörgést. Oscar-jelölt rövidfilmjük mélyen valóságos emberi drámát vázol elénk, ráadásul egy család életén keresztül. Felnőtt fiú, mamabank és a többi, modern korunkban szinte szokásos "családi kellék". Daisy Jacobs filmje animáció szakos hallgatóknak jelent igazi csemegét, amikor az Anilogue Fesztiválon néztük, egyértelműen ez aratta a legnagyobb sikert a mögöttem ülő MOME-sok körében. Valóban párját ritkítóan kreatív, ötletes animáció ez, mely néhány percben többet beszél generációk, családok problémáiról, mint más filmek órák alatt. Nekem kicsit megmaradt a bravúrkodás szintjén a technikai megvalósítás, de tény, érdemei elvitathatatlanok.
- 70%

24. Slaves of the Rave
Az esztendő talán legkreatívabb rövidfilmje. Különböző zenei stílusokat hallunk és azt, hogy ezekre a stílusokra hogyan reagálnak az értük rajongó fanatikusok. Vicces, kacagtató összeállítás kerekedik belőle, szem nem marad szárazon, a rekeszizmaink is edzésbe lendülnek. És persze, hogy már megint angol film! Nagyon tudnak valamit szigetországi barátaink, érdemes odafigyelni filmes iskoláikra! William Garratt ígéretes tehetség, s bár szerintem még kicsit sokat merít sablonokból (igaz, kreatívan használja őket), megemelem előtte a kalapom.
- 75%

23. Szcientológia, avagy a hit börtöne
Alex Gibney eddig polgárpukkasztó dokumentumfilmjeiről volt ismert, most sem kevésbé erőteljes, mint eddig, bár jelen esetben inkább a téma üt. A rendező úr stílusa mintha visszafogottabb lenne. Valószínűleg tartott a szcientológusoktól, ezért nem erőteljes szólamokkal, traktusokkal, hanem személyes történetekkel, megfellebbezhetetlen tapasztalatokkal támad. Sőt, még talán a támadás is erős kifejezés. Gibney elgondolkodtat és a tisztázás igényével lép fel. Ahogy az eredeti cím is hirdeti. Tiszta vizet önteni a pohárba! Szükség is van rá, mert Ámerikában nagy népszerűségnek örvend a Szcientológia és bizony, 160 jogásznak kellett megvizsgálnia a filmet, hogy ne legyen pereskedések sorozata a bemutató után. Azt pedig végképp elkeserítőnek tartom, hogy mozis bemutatóig szinte sehol nem jut el. A harmadik (és eddig az utolsó) ország vagyunk, ahol bemutatták, más országokban kisebb filmfesztiválokig, televíziós premierekig viszi csak Gibney filmje. Pedig ha valamire, akkor erre nagy szükség lenne! Visszafogott, mégis erőteljes dokumentumfilm egy fontos témáról.
- 75%

22. A fiú és a szörnyeteg
Mennyire szuper, hogy már a tavalyi Anilogue Filmfesztivál versenyprogramjában szerencsénk volt hozzá! Aztán megérte a mozis bemutatót is, pedig mi aztán nem vagyunk nagy animés nemzet. Hosoda Mamoru nem klasszis kaliberű direktor a japán rendezők sorában, új filmjével viszont beletalált a közepébe, soha rosszabb filmet 50 évesen! A fiú és a szörnyeteg tulajdonképpen egy Hegylakóba öltött Whiplash, erőteljes megoldásokkal és animációval. A tempó néha megbicsaklik és szerintem a dupla fináléért is kár, mert így nem annyira erős Kyuta személyes sorsfordulása. A belső démonokról és az útkeresésről szóló animének összességében még sincs semmi szégyellnivalója. Megtekintésre erősen ajánlott gondolatgazdag mű, melyben Hosoda pályafutása tán legjobbját nyújtja. (Azt pedig már csak én teszem hozzá némileg rosszmájúan, hogy még így sem kötheti be Miyazaki cipőfűzőjét.)
- 75%

21. Kung Fury
Ej, de kellett már egy ilyen trashfilm!! Benne van minden, amiért egy magamfajta áhítattal szereti a nyolcvanas és kilencvenes éveket. Egyik elborult ötlet követi a másikat, az egész filmet belengi a nosztalgia illata. Az egyetlen dolog, ami miatt hiányérzetem támadt, hogy én még néztem volna. Nekem ez a huszonkilenc perc csak az étvágyamat hozta meg egy hosszabb mozihoz. Persze, amit felmutat, az esszenciális retro, nem is érdemes keresgélni a hibát. A Tank you! immáron szállóige, a lézer raptorok és a szexi vikingek megteszik, ami tőlük telik, a mellékszereplők is kellően mulatságosak, ironikus figurák. Szeretettel várjuk a folytatást, ami reményeink szerint teljes egészében a kilencvenes évek hangulatát idézi majd fel! STOP! Hammer time!
- 75%

20. Dínó tesó
Azért is: The Good Dinosaur! Ki adja ezeket a magyar címeket?? Új állást kéne adni nekik közel Alaszkához. De térjünk inkább rá a filmre. A Pixar tavalyi második dobására, egy pici dinoszaurusz kalandos történetére. Vagy pontosabb lenne azt mondani, hogy erőszakos történetére? A filmről szóló kritikák közül sok valósággal kifakadt a Good Dinosaur durvaságán. Pedig milyen kis kedves történetet sejtet az előzetes. És valóban az. Konzervatív, családcentrikus, értékközpontú. Igazi hiánypótló animáció ez. De erőszakos, ez tény. Onnantól kezdve, hogy Arlo elszakad a családjától, gyakorlatilag minden kis epizód középpontjába a szociáldarwinizmus, az erőszak és a farkas törvények kerülnek. Viszont tévúton jár, aki csak ezt veszi észre! Arlo pont attól válik többé, hogy képes lesz egyensúlyt teremteni állatias, fajfenntartó és családi, érzelmi vonala között. Küzdelmes az élet, ahol felelnünk kell sajátjaink megmaradásáért... Kultúránk tovább éléséért? Egyben békére kell találnunk a körülöttünk élőkkel? Ez ne lenne releváns üzenet napjainkban? Nagyon érdekelne, hogy ti hogy látjátok a filmet. Szerintetek is túl erőszakos?
- 75%


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése