2016. február 1., hétfő

BEST OF 2015 - FILMEK

39-30


39. Az Eichmann Show
1961-ben egy feketelistás hollywoodi televíziós rendező és egy vakmerő producer számos akadállyal szembenézve próbálja rögzíteni Adolf Eichmann perét és vallomását. Kérdés: lehet ebből az alapfelállásból jó filmet készíteni? Persze, hogy lehet. Majdnem sikerült is. Ahol meginog a dolog: minden esetben gyanús az a film, mely pusztán a tragédia láttatására törekszik. Könnyű hatást elérni régi, archív felvételekkel, melyek a haláltáborokban készültek. Én azonban még komolyabb drámára vágyom, mely a producer és a rendező, a főnök és beosztottak, a bírák és a vádlott között jön, jöhetne létre. Majdnem sikerült.
- 65%

38. Liza, a rókatündér
Sokan megköveznek majd, hogy éves listámon mindössze a 38. helyig jutott a tavalyi esztendő egyik kiemelkedő magyar sikerfilmje, a 127 ezer nézőt vonzó, 20 fesztiváldíjat bezsebelő Liza, a rókatündér. Pedig még meg is tapsoltuk a sajtóvetítés után (ami ritka) és alapvetően ajánlható, jó filmnek tartom. Mi volt vele a problémám? Apróságokon csúszik el Ujj Mészáros Károly alkotása. A japán énekes a játékidő előrehaladtával már nagyon sok és idegesítő. Kár, mert a Dance, dance have a good time frenetikus belépő tőle. A forgatókönyv szerintem elbírt volna néhány kevésbé defektes figurát is, de ha direkt ez volt a rendezői szándék, hát lelkük rajta... a legnagyobb nehézséget az okozta számomra, hogy érezhetően kismillió ötletet próbáltak belepakolni. Csakhogy amíg például a Mad Max a beletett ötletektől fantáziadús és kreatív lett, addig itt inkább egy színes-szagos káosz, kavalkád lép fel. Szerintem még a fővilágosító ötletei is benne vannak, pedig normál esetben az ilyesmi egy erős kezű dirigens és egy forgatókönyvíró dolga. Félreértés ne essék, örülök az ötleteknek, csak célszerű, ha azok a történet fővonalát erősítik. Itt pedig nem éreztem ezt, inkább egy l'art pour l'art ötletroham jutott osztályrészül. Ettől még sokkal jobb, mint a magyar vígjátékok közül kvázi minden az elmúlt két évtizedben, csak még bőven lenne hova fejlődni. A Liza új irányt adott a magyar vígjátékoknak és jó lenne ezen a "pozitív ösvényen" tovább lépdelni. Kevésbé csapongva, kalandozva.
- 65%

37. Premier automne
Abel a tél birodalmában él, Apolline a nyár országában. Találkozásuk gyakorlatilag kizárt, egy napon mégis megtörténik, és ez bizony bonyodalmakhoz vezet... Az európai rendezőket mostanában láthatóan érdeklik azok a tematikák, melyek két világ találkozásáról, ütközéséről, egymásnak feszüléséről szólnak. Ez a francia animáció is napjaink gyermeke. És tőlük (mármint a franciáktól) nem ez az utolsó ilyen témát boncolgató film ezen a listán. Mondanám, hogy véletlen, de hazudnék. Aude Danset és Carlos de Carvalho rendezők még bőven pályájuk elején járnak. Alkotásukban hol a tempó, hol a giccshatár remeg meg, de érett és főleg humánus gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot. Érdeklődéssel várom további filmjeiket!
- 70%

36. Roger Waters: A fal
Pedig minden adott volt az élményhez. Gigavászon a moziban, 4K felbontás, nagyszerű zenét játszó zenekar... sorolhatnám. Hogy mégsem jött a varázslat, azt több tényező számlájára írom. Egyrészt a koncertfilm műfaja számomra valahol alapjaiban rossz, mindig elkezdem magam hülyén érezni, hogy egy kényelmes székben ülök, miközben megy a zúzás. Másrészt a hasonló filmekben sosem elég a koncert, szükségeltetik mellé egy "sztori" is. Itt is van. Csakhogy amíg A fal gyakorlatilag konceptalbum, tehát a koncert egy meghatározott ívet visz végig, addig a múltba révedés "eljátszott" jelenetei ugyanolyan dramaturgiát követnek, valahányszor előkerülnek, s így nem is hoznak - számomra - katarzist, pedig láthatóan az lett volna a cél. A zene sem az enyém. A végére fel kellett pakolnom a kezem megadóan, hogy bizony a Pink Floyd és Roger Waters munkásságát - bár minden tiszteletem az övék - sosem fogom kedvenceim között köszönteni. Gondolom kitalálható, de csak az Another brick in the wall és a Comfortably numb érintett meg mélyebben. Inkább meghallgatom ezredszerre is Az óceánjáró zongorista legendájának betétdalát, amit szintén Roger Watersnek köszönhetünk.
- 70%

35. Veszettek
Megérkezett éves "többet érdemelt volna" kategóriánk aranyérmese! A Veszettek szerintem elég jó film, bár majdnem minden igaz, amit különböző kritikákban leírtak róla. Bátortalan a témafeldolgozás - nem válik hasznára, hogy egyetlen egyszer sem hangzik el benne se a jobbos, se a cigány, se a gárda, se a náci, se semmi polkorrektséget mellőző kifejezés. Pedig mindenki tudja, hogy igazából csak kerülgeti a forró kását. Egy szórakoztató film keretében akar fajsúlyos témákat behozni. Ez ma Magyarországon a két szék között a pad alá esete. Mert hiába nagyszerű a zene, kiváló a vágás, a helyszínválasztások és a színészi játék... (ifj. Vidnyánszky Attila például szerintem frenetikusan játszik) mégsem fog utat törni a nevetni vágyó magyar nézőkhöz. Illetve még valami, ami szerintem típushibája a hasonszőrű filmeknek. Goda Krisztina alkotásának elején nihilizmus van, kilátástalanság, elvándorlás és bűnözés. Jön a radikális vezető, aki "helyre pofozza" a dolgokat. Célt ad a fiataloknak, elképzelést, munkát. Csak ezért komoly árat kell fizetnie a helyi társadalomnak. A film végére eljutunk oda (komolyan mondom a Moszkva térnek nem volt ilyen nihilista vége, mint a Veszetteknek), hogy gyakorlatilag a kezdeti állapotok az áhítottak. Elvitat mindenféle érdemet, amivel a radikális vezető rendelkezik. Pedig csak az ideológiától kéne elhatárolódnia. Ezt a Movieaddicts weboldal kritikája fejtette ki elég jól. Ha a magyar film terén valamire rá lehet mondani, hogy nagy kár érte, na, akkor az 2015-ben a Veszettek.
- 70%

34. I can't wait
Már megint a franciák! Claire Sichez-re is érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. Pár perces kis szösszenetében arról vall, hogy mi emberek úgy élünk, hogy egyfolytában várunk valamire vagy valakire. Várunk és többnyire nem bírunk várakozni, annyira szeretnénk, ha már itt lenne az a pillanat, ami aztán lehet, hogy máshogy jön el. Vagy nem jön. Vagy mással jön. Számtalan kérdés felmerül ebben a kisfilmben, de leginkább a pillanat megélésének szükségességéről beszél... hol kicsit gyerekesen, hol komolyan, de végig egyszerűen.
- 70%

33. Cowboyok
Ami tavaly az Heli volt, az idén a Cowboyok. Erős gyomros, csontig hatoló filmélmény. Hogy miért nem szerepel előkelőbb helyen a listán, arról leginkább Thomas Bidegain tehet, aki szerintem jobban tette volna, ha vagy a rendezést vagy a forgatókönyvírói munkát kiadja a kezei közül. Bár így is zavarba ejtő filmet tett le az asztalra, ami széles ívben kerüli az összes fogódzót, amibe egy átlag mozinéző kapaszkodhatna. Úgy váltogatja szereplőit, helyszíneit, perspektíváját, mint mi a ruháinkat. Ezért (is) nehéz megmondani, miről akar szólni pontosan a Cowboyok. A filmben lévő világjáró nyomozás az idő előrehaladtával egyre inkább átalakul és mindannyiunkat kérdések elé állít, szembesít vívódásainkkal. Amitől számomra az év egyik legelevenebben égető élménye volt a Cowboyok, az az, amit állít és ahogy állítja: a kultúrák, vallások, civilizációk kőkemény küzdelme (még a háború szót sem érzem erősnek a film alapján) már javában tart, kimenetele megjósolhatatlan. A közösségek felbomlanak, a családok gyengülnek, a terrorizmus és a félelem pedig ezeket kihasználva erősödik. A kulcs a változáshoz továbbra is az egyes embernél van. Döntést kell hozni. Mese ... már rég nincs.
- 70%

32. Riley's first date?
Az Agymanókból megismert 12 éves Riley ajtaján egy fiú kopogtat... Vajon mi következik most? Az első randi? Josh Cooley rövidfilmje nyilván nem akarja elérni a klasszikus előd színvonalát, inkább amolyan jópofa "kimaradt jelenetként" funkcionál és annak tökéletesen elmegy. Üdítő pár perces szórakozás azoknak, akik szerették (és látták) az előzményeket.
- 70%




31. Coda
Egy részeg ember lelke elkezd bolyongani a városban. Egy parkban lel nyugalomra, ahol azonban hamarosan felbukkan a Halál és különös dolgokat tár fel a számára. Szeretem az ilyen elborult filmes dolgokat. Jelen esetben egy ír animációval van dolgunk, ami ennél fantáziadúsabb és egyszerűbb nem is lehetne. Tulajdonképpen néhány vonal az egész, ha alaposabban megnézi az ember. Mégis, annyi gondolat és főleg hangulati elem költözik a vászonra a Coda-val, amiről más filmek még csak álmodni sem mernek. Jó, hogy készülnek ilyen filmek. Azzal együtt is, hogy azt érzem, ezeket az életünk szürrealitása hívja életre. Egy normális világban talán nem is kerülnének elő ilyenek. De Jordan Belfort nyomán: Ki a fene akar olyanban élni?
- 70%

30. Ha Isten úgy akarja
Én már mindent leírtam róla ITT, úgyhogy ezt tessenek bőszen olvasni. És elmenni rá, mert tényleg megéri. Jófajta olasz vígjáték. A stíluson persze meg is látszik, de hol máshol készülnének ilyen filmek, ha nem a jó taljánországban? Részemről nagyon örülnék, ha mondjuk részükről kellene több vallási témájú filmet "elviselnünk" és kevesebbet az amerikaiaktól. A rendezőre mindenesetre máris lecsaptak, új filmalkotáson dolgozik, ami legalább ilyen jó lesz - bízzunk benne.
- 70%






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése