2016. február 9., kedd

BEST OF 2015 - FILMEK

1-10

10. Második esély
Kőkemény dráma Suzanne Bier-től, Dániából, az északi régiókból. Nem tudom, hogy babás (vagy gyermekáldás előtt álló) családosoknak kötelezővé kéne-e tenni vagy örökre eltiltani előlük, talán az előbbi. Biert számtalanszor támadták már könyörtelensége miatt. Most is bőven hagy felületet "családi" filmjén a kritikáknak. Mindenből a legkomolyabb, legtragikusabb fordulatot pakolja a néző elé, de (és szerintem ez teszi kőkemény élménnyé filmjét) teszi ezt a hihetőség határán belül. Zsigeri, elemi erejű szülői dráma. A Cowboyok mellett a másik nagy gyomros volt tavaly. Egy óráig kóvályogtam utána Budapest utcáin, hogy valahogy emésztgessem magamban a látottakat.
- 75%

9. Mad Max: A harag útja
Az akció műfaját fogalmam sincs, ki tolta utoljára ilyen mesteri szinten. Már ezért megéri akár többször is benevezni erre a filmre. Kolosszális, kreatív, feszült, jól vágott akciójelenetek... A többivel már voltak gondjaim. Én alapvetően bírom, ha tartalmat akarnak belenyomni az ilyen filmekbe is, ezért a megváltás/visszatérés/fordulat kombó sem zavart. A végét picit sutának éreztem és nekem valahogy hiányzott a világ kidolgozottsága. John Seale-nél ugyan senki sem tud jobban sivatagot fényképezni, ez tény, de az országutak "szagára", a benzinkutak és a városok kevésbé steril bemutatására is kíváncsi lettem volna. Hiányzott nekem pl. a V8 tétje... apróságok, amik sokat dobhattak volna. Az előző Mad Max filmek nem csupán a vizualitásban bíztak, ha drámát kellett csinálni. Itt sincs teljesen ez, csak...
- 80%

8. When Marnie was there
Annát városi nevelőotthonából egy tengerpart melletti álmos kis városkába küldik, ahol napjait álmodozással tölti a mocsár mellett. Úgy hiszi, hogy ő kívül áll azon a láthatatlan mágikus körön, amiben a legtöbb ember él. Elzárkózik mindenkitől, de közben úgy csinál, mintha minden rendben lenne. Számára is váratlan módon összebarátkozik Marnie-val, s ez különös események sorát indítja el... A When Marnie was there gond nélkül hozza a szokásos Studio Ghibli színvonalat, s bár rendezés tekintetében elmarad a klasszikusoktól, az mindenképp megsüvegelendő, hogy a stáb ilyen mélyre evezett a fájdalmak, sőt, a tragédiák világában. Hatásában rendkívüli mű, mely egyszerre krimiszerűen izgalmas és mélyen drámai. Hiromasa Yonebayashi az Arrietty után ismét bizonyítja, hogy remek tanuló, lassan mesterévé érik az animációnak. Kíváncsi leszek az igazán érett munkáira.
- 80%

7. Csillagok háborúja VII. - Az ébredő erő
A jó hír, hogy J.J. Abrams nem szúrta el, méltó az eddigi alkotásokhoz az új Star Wars. A rossz hír, hogy szinte semmiben nem tűnik ki a legújabb epizód, de erről később. Hogy rögtön a legtöbbet vitatott kérdéssel kezdjük, én kedveltem Kylo Ren figuráját, van benne potenciál bőven, amit remélem, hogy a következő részek kiaknáznak majd. Ugyanakkor túl sok dolog marad itt ködös. Snoke és a háttérhatalmak erővonalainak homályban hagyása nem tetszett. Biztonsági játék majdnem az egész film. Én pont ezért szerettem nagyon sokakkal ellentétben az előzménytrilógiát is. Bővült a galaxis, számtalan vad és remek ötlettel, meg néha nagyon otromba eresztésekkel, de egy impulzív, lendületes, színpompás galaxist kaptunk. Míg itt kockázatmentes remake-jét a negyedik résznek. Ami persze jó és nincs vele komoly bajom, csak így például 3 rész jellemfejlődést dobunk sutba azért, hogy Han Solo megint az az űrbéli sármos tolvaj legyen, mint a negyedik részben, a kezdet kezdetén. Persze nyilván erre lesz válasza a nyolcadik résznek, hogy miért alakult így... csak akkor is... Az első fele egy hatalmas nagy rajongói film, a második fele, ahol újítani kéne, ott még döcög a szekér. Pontosabban néha döccen egyet, mert nem lenne fair jelző a 'döcögős' ezzel a monumentális, ízig-vérig Star Wars epizóddal kapcsolatban. Jöhet a folytatás!
- 80%

6. Ifjúság
"Nagyon sajnálom, de ilyen filmet, mint az Ifjúság, csak mi tudunk csinálni. Mi, európaiak. Nem tudom, mi kell hozzá, szociális és pszichés érzékenység, a történelmünk, a kitárulkozásunk, az önanalitikus és reflexív hozzáállásunk, vagy csak az, hogy merünk melankólikusak, mi több, szomorúak vagy depresszívek lenni – nem úgy, mint az „Újvilágban”." - Marity Mira írta le ezeket a gondolatokat az Ifjúságról szóló kritikájában. Van benne valami, én is hasonlót éreztem a film megtekintése alatt. Paolo Sorrentino újfent Fellini nyomdokaiban jár, ismét nagy kérdésekről elmélkedik, csak míg előző alkotása A nagy szépség erőteljesebb szerzői filmes jegyeket mutatott, itt már kikacsintások történnek a közönségfilm felé, mindezt a legjobb értelemben, véletlenül sem öncélúan. A nagy szépség művészfilm volt, ez művészi. Drámai, gyönyörű, emberi, érzelmes, melankolikus. Semmit nem szabad előzetesen leírni az Ifjúságról, gyöngyvásznon kell látni és érezni. Nagybetűs FILM.
- 80%

5. Vabenbrodre
Én vagyok a leginkább elhűlve azon, hogy az elmúlt 7-8 év legerősebb háborús moziját egy dán animáció szállítja. A film Ørn dán parancsnok történetét meséli el, akinek Afganisztánban kellett együttműködnie egy helyi rendőrrel, Fareed kapitánnyal. Csakhogy a kapcsolatot súlyos próbatétel terheli. Fareed egyik fiatal segédje félelemből hónapokkal korábban életveszélyesen megsebesítette Ørn parancsnokot, akit valamiért mégis Fareed mellé vezényelnek vissza, amikor felgyógyul sérüléséből. Amikor minden eddiginél keményebb összeütközésre kerül sor afgán terroristákkal, Ørn súlyos döntések meghozatalára kényszerül. - Örülök, hogy az Anilogue-on elém sodródott ez a remek animációs film. Nem gondoltam volna, hogy ez a műfaj még az afgán háború hiteles ábrázolását is elbírja. Sokkal többet mutat a kultúrák közötti párbeszéd kihívásáról, mint az elmúlt esztendőkben kvázi bármi, amihez szerencsém volt. Nem vagyok benne biztos, hogy jól értettem, de a film elején sebtiben mutatott feliratok szerint igaz történetet dolgoz fel a Vabenbrodre (angol címén Brother in arms). Ha ez igaz, fogalmam sincs, hogy Hollywood miért nem könyörgött eddig a szkriptért. Csak oda ne adják nekik. Mondjuk Kathryn Bigelow-nak mehetne...
- 85%

4. Saul fia
Mit lehet még elmondani arról a magyar filmről, mely végigverte a világot, minden elképzelhető elismerést begyűjtött? Talán személyes hangon érdemes szólni róla, hiszen "ő maga" is végtelenül személyes. "Azt üzenem a magyar közönségnek, hogy legyenek nyitottak." - mondta Nemes Jeles László filmrendező Cannes-ban, a fesztivál díjkiosztó ünnepsége után. Nem szűkölködtünk sikerekben az elmúlt években, de amit a Saul fia első nekifutásra az asztalra tett, az több mint megsüvegelendő. Hozzáteszem, nem érdemtelenek az elismerések. Mert így lehet beszélni valamiről, amiről talán nem tudunk, amiről nagyon nehéz; ahogy ez a film teszi - végtelenül személyes nézőpontot adva. Nemes László rendezői világában semmi sem direkt; hangokból, sziluettekből, zörejekből, egy-egy villanásból tudjuk csak kikövetkeztetni, hogy éppen mi történik a haláltáborok világában. Ezért (is) többszörösen embert próbáló, lelkileg terhelő, fárasztó filmmel van dolgunk. A fókusz nem a történéseken, hanem az emberen, pontosabban egyetlen emberen van. A színészi tapasztalattal nem rendelkező Röhrig Géza abszolút alkalmas arra, hogy ezt a hangsúlyt végig fenntartsa, vállán cipelje a filmet. Nem is színészi munka az övé, hanem egy olyan jelenlét, mely szinte égeti a vásznat. Nemes Jeles László ugyan állítja, hogy nincs szimbolikus jelentése a címben megjelenő névválasztásnak (Saul), de a film immár kétszeri megtekintése után azt gondolom, ez sem volt véletlen. Nem akarok mindent leírni, irány a mozi! Fontos film született.
- 85%


3. Selma
De örülök, hogy a Casparus Kiadó behozta ezt a filmet Magyarországra! Számomra az év meglepetése volt. Számítottam rá, hogy tetszeni fog, de hogy ennyire, arra nem. Különös mód talán az a kulcs, hogy női direktor vezényelte le ezt a Martin Luther King-filmet, aki egyszerre teszi személyessé és helyenként már-már dokumentaristává a történetet. Végtelenül emberi itt mindenki, s bár néha a történelmi tabló meginog néhány kidolgozatlanság vagy erőlködés súlya alatt, komoly félnivaló nincs. Ava DuVernay-t meg fogalmam sincs, hogyan kerülhette el az Amerikai Filmakadémia figyelme. Millerrel, Inarrituval, Linklaterrel verték a mezőnyt tavaly. De ezen felesleges keseregni. Inkább örülök neki, hogy ilyen filmmel állt ki a széles nyilvánosság elé a még mindig fiatal afro-amerikai rendezőnő. Életrajzi filmek kedvelői számára kizárt a csalódás! Lejátszóba vele!
- 85%


2. Whiplash
Veszélyes az olyan filmdráma, amit agyondicsértek szinte minden szakportálon, fesztiváldíjak tucatjaival érkezik a mozikba és te úgy ülsz le megnézni, hogy mindez már tudat alatt befolyásol. Aztán koppansz egyet... tényleg kiváló alkotással van dolgod! Az egészen átlagos, már-már sportfilmes sztorit úgy teszik a vászonra a színészek, illetve úgy van rendezve, hogy döbbenetesen energikus, intenzív élmény válik belőle, a finálé alatt pedig tetőfokára hág a feszültség. A film rendezője és írója, Damien Chazelle nem kapott finanszírozást egy egész estés filmhez, ezért elkészített egy rövidfilmet, szintén Whiplash (2013) címmel, nevezte a Sundance Filmfesztiválra, s meg is nyerte kategóriájában a fődíjat. Ennek eredményeként megkapta a finanszírozást az egész estés alkotáshoz, így kerülhetett mozikba a Whiplash. A többit pedig már tudjuk... 3 Oscar-díj, számtalan további elismerés. Chazelle az egekbe ment szereplőgárdájával együtt. Jöhetnek a hasonlóan magas színvonalú, "ütős" alkotások!
- 85%

1. Agymanók
Egyrészt örülök, mert a Pixar ismét maximális fordulatszámon pörög, ismét övék az év, ismét ők szállítanak mindent, ami számomra a filmművészetet jelenti. Ugyanakkor kicsit sajnálom, hogy túl könnyedén nyertek. Bár volt néhány emlékezetes film 2015-ben, sajnos nem tűnnek ki igazán, egy évvel korábban sokkal jobban lelkesedhettünk. De ez mit sem von le Pete Docter és csapata érdemeiből. Komolyan mondom, nem tudom, hogy csinálják. Érzelmi azonosulás és rezonancia, együttérzés a szereplőkkel és kb. ötpercenként olyan ötlet (nem poén!)özön, hogy arról más stúdiók csak álmodhatnak. De fölösleges tovább dicsérnem őket, inkább bízom benne, hogy tartják a színvonalat. Most néhány évig a folytatások veszik át náluk a főszerepet. Szenilla nyomában, Verdák 3, Toy Story 4, Hihetetlen család 2... szerencsére jövőre jön a Coco, így nem maradunk eredeti animációk, eredeti ötletek nélkül. Mert abban továbbra is az ugráló asztali lámpa csapata a legjobb.
- 90%


2016. február 8., hétfő

BEST OF 2015 - FILMEK

19-11


19. Hős6os
Remek film. Baymax szenzációs figura és Hiro karaktere is érdekes dolgokat tartogat. A Hős6os szerintem több szempontból határmezsgyén jár. Pl. témaválasztás, akciófilmes jellegből fakadó befogadhatóság, stb. Lássuk:
1. Egyik kollégám 11 éves lánya kiakadt a minduntalan előjövő "halálokozás-bosszú" tematikára. Szerintem joggal. Mainstream animációs film ritkán merészkedik ilyen vizekre. 
2. A Disney kb. 30 éve vitte be a rajzfilmjeibe az erősebb kalandfilmes jelleget, az még pont követhető volt szerintem, bár helyenként túlzó a célcsoport számára. (A Notre Dame-i toronyőrön én összecsináltam magam.) Viszont ami kb. 7-8 éve folyik, az már bőven túl van ezen. A most készülő animációk már kőkeményen akciófilmek, amik kenterbe verik az élőszereplős alkotásokat is. Követhetetlen. Azért hozom elő ezt ilyen sokszor, mert szerintem iszonyú fontos. Ezek a filmek már hiperaktív 12-14 éves tinédzsereknek készülnek, nem gyereknek. Feszegetik a befogadhatóság határait. 
3. A film első fele remek kérdésfelvetésekkel indít, Hiro is remek karakter lehetőségét hordozza magában, hogy aztán féltávnál átváltson az egész akciózásba. Csakhogy megtart pár komoly témát (pl. a halál okozásáról és a bosszúról) a végére is, csak már kicsit puhábban. Persze kár, de nem tudom, hogy lehetett volna ezt másképp. Sok százmilliós projektről beszélünk, aminek vissza kellett hoznia az árát a kasszáknál. Egy megoldásom lenne, amiért a kilencvenes évekből számomra sok film működőképes volt. Hagyni kéne a csudába a színes-szagos akciókat...
- 75%

18. Kukoricasziget
Csodálatos film a Kukoricasziget! Pontosabb lenne a gyönyörű jelző, hiszen a képek végzik a legfőbb munkát. Az elhangzó párbeszédek nagyjából egy A/4-es oldalt tesznek ki mennyiségben, de ez egyáltalán nem zavaró vagy furcsa. Itt a képek beszélnek, egy komplett történetet mondanak el, amiben benne van az ember és a természet kapcsolata, egy fiatal lány felnőtté érése, egy családi dráma és egy háborús konfliktus hatásainak bemutatása is. Nem mehetünk el azon tény mellett, hogy ezeket a képeket hazánk fia, Ragályi Elemér varázsolja a vászonra. Ő emelte ki azt is, hogy mennyire jó érzés volt benne lenni ennek a filmnek a stábjában, mely gyakorlatilag olyannyira volt nemzetközi, hogy a forgatás végéig nem volt közös nyelvük. Mégsem okozott gondot a kommunikáció, felszabadult, örömteli, ugyanakkor elmélyült folyamatként írta le Ragályi az alkotó munkát. Számomra pedig külön meglepetés, hogy egy fiatalember dirigálta ezt a filmet, George Ovashvili, akiről nagyon remélem, hogy még hallani fogunk a közeljövőben.
- 75%

17. Ex Machina
Egy lelkes ifjú programozót kiválasztanak egy forradalmi kísérletben való részvételre, melynek keretein belül egy gyönyörű nő külsejével bíró mesterséges intelligenciát emberi tulajdonságokkal ruháznak fel. A néző már ezek alapján sejtheti a film végkimenetelét, mégis meglepetésként ér az elementáris erejű finálé, s amíg addig eljutunk... Nem titok, hogy Alex Garland rendező szerint elképesztően közel vagyunk egy olyan szintű mesterséges intelligencia létrehozásához, mint a filmben szereplő AVA. És valóban: félelmetes volt úgy nézni az Ex Machinát, hogy pont akkoriban ment át az első gép a Turing-teszten. Nyugtalanító mozi, amit Garland gyakorlatilag Stanley Kubrick rendezőnek dedikál vizualitás és hangi effektek tekintetében is. Még Oscar Isaac is - saját bevallása szerint - Kubrickról mintázta karakterét. Ezen felül megidézve látjuk itt E.T.A. Hoffmannt, Klimt-et, Pollock-ot, tehát jó néhány művészt, akinek az alkotásaiban van valami nyugtalanító. Vagy a jövővel kapcsolatban (Hoffmann Nathan-ja) vagy a jelennel (a festők). S bár a precízen összerakott tudományos-fantasztikus mozi néha megbicsaklik egy-egy kiszámítható jelenetsoron, összességében lehengerlő élményt kapunk. Az Ex Machina újdonsága véleményem szerint a nagy sci-fi elődökhöz képest az, hogy folyamatosan váltogatja a "szimpátia-faktort", hol az egyik karakterrel érzünk együtt, hol a másikkal, miközben kőkeményen próbára van téve empátiánk és néha igencsak gépies érzelemvilágunk. Kérdések vannak, válaszok... egyre kevésbé. Talán ez a legnyugtalanítóbb.
- 75%

16. Kosok
Mit keres az éves lista tizenhatodik helyén egy film, melyben többnyire izlandi tájakat csodálunk és sztorija két mondatban összefoglalható? Olyannyira itt a helye, hogy sokáig a Mustang mellett a Kosok számított a Saul fia legfőbb riválisának a legjobb nem angol nyelvű film Oscar-díjáért folytatott versenyben a nemzetközi és hazai sajtó szerint. A történet szerint egy festői szépségű izlandi völgyben él a birkatenyésztő testvérpár, Gummi és Kiddi. Azonos életmódot élnek, azonos területen az ország legjobb vérvonalú, díjnyertes juhait tenyésztve, de ezek ellenére négy évtizede nem álltak szóba egymással. Ám mikor az egész völgy állattartása veszélybe kerül, újra kell gondolniuk kapcsolatukat... Az a félelmetes, hogy ez alapján még egy eszement sablonos mozi is lehetne Grímur Hákonarson mozija. S hogy mennyire nem az, azt számtalan fesztivál közönsége és magam is hangoztatom. Dráma? Vígjáték? Mind a kettő, ügyesen egymásba folyatva a két területet. A fináléra meg elfogytak a szavak a számról. Az úgy hatol a szívbe, mint a legpontosabb puskagolyó. Szétszaggat, de fel is emel egy nem földi tartományba...
- 75%

15. Anomalisa
Bemutatásakor olyan szuperlatívuszok keltek szárnyra a sajtóban, hogy komolyan aggódtam, meg lehet-e ennek felelni, milyen lehet egy felnőtteknek szóló bábanimáció. Aztán nagyrészt bejöttek az elvárások. Kaufmanhoz mérten beteg (de nem absztrakt, mint a többi filmje), szindrómás, logikátlan és mégis emberi. Tulajdonképpen nem nagyon hasonlítható más filmhez, mert bábokkal ilyet még nem csináltak. Az animáció és a forgatókönyv egészen pazar. Ugyanakkor (már sokadszorra) kicsit fájó rádöbbenni, hogy kicsit mást tartok "emberinek" - azért írom újból, mert szinte minden kritika ezzel a jelzővel reklámozza a filmet - mint oly sokan körülöttem. Én is egy Anomália lennék? Ami persze nem baj... csak... jó lenne az azonosulás szempontjából, ha nem így lenne. Vagy mégsem? Hiszen a filmben is az "eltérő hangok", a különbözőségek kezdik vonzani egymást. Hogy aztán a vonzás alábbhagyjon, majd teljesen elhalványuljon. Hősünk ugyanolyan a film elején, mint a végén. Nincs karakterfejlődés, jellemfejlődés meg pláne nincs. Mégis történik vele valami, ami kimozdítja, valami, ami felemeli; nem egyszerűen kizökkenti, hanem mélyen elgondolkodtatja. És ettől az érzelmi hullámvasúttól válik emlékezetessé a Kaufman mozija. Ennyire rendkívül kevés alkotás dolgoztat meg. Ahogy egyik kollégám mondotta volt, ez a film "felemel, hogy aztán a földbe döngöljön".
- 75%

14. Mission Impossible: Titkos nemzet
Ez milyen jólesett! Nem győzök eléggé örülni annak, hogy van egy széria, mely az ötödik részével is színvonalat tart (a második eresztést most felejtsük el), állandóan megújul, miközben hűen ragaszkodik az első epizód által kitaposott úthoz. Az M:I ötödik filmje esetében azt hiszem pont az első, 1996-ban megasikert arató rész, illetve a sorozatnak új löketet adó Fantom protokoll voltak a sarokpontok. Ezek köszönnek vissza minduntalan Christopher McQuarrie mozijában. A negyedik rész stílusa és szerkesztési módja ötvöződik az első rész krimibe hajló hangulatával. Nagyszerű kombináció, ami élvezetes, kalandos és izgalmas marad a játékidő végéig. Ráadásul úgy, hogy az akciójelenetek rendre nem tartanak tovább 2-3 percnél, ám ez csak utólag esik le a nézőnek, oly mértékű a feszültség. Kár a főgonosz motivációs szálának ki nem dolgozásáért (amúgy is kicsit jellegtelennek éreztem), de azon felül szerintem remek szórakozás! Lejátszóba be!
- 75%

13. Marie története
Franciaország, a 19. század vége. Marie Heurtin vakon és siketen született, környezetével nem tud kommunikálni. Szülei az orvosuk tanácsa ellenére sem adják be intézetbe, hanem egy zárdát keresnek fel, ahol az apácák siket nőkről gondoskodnak. Marguerette nővér, egy fiatal apáca szárnyai alá veszi Marie-t. Itt kezdődnek a bonyodalmak. No, nem Jean-Pierre Améris filmjével, mely végig egyenletes színvonalon teljesít, gyönyörű, ugyanakkor egyszerű marad. De lehet-e más utat választani egy ilyen filmnél? Melyben a "világtalan" Marie egyedül hintázik a sötétségben, mégis boldog... vajon megérti-e a halál, az elmúlás jelentését? Hogyan talál befogadó közegre? Annyi-annyi kérdés, melyek közül néhányat talán túlontúl nagyvonalúan lép át a film a téma súlyosságához képest, de hála Istennek mindenen átsüt az az emberfeletti szeretet, ami Marguerette és Marie között él. A rendező ennek rendel alá mindent, s összességében jól teszi. Ünnep a léleknek, ünnep a szemnek a Marie története, megtekintésre mindenképp ajánlott!
- 75%

12. Birdman, avagy a mellőzés meglepő ereje
Adott egy meglehetősen levitézlett színész, aki egykor a híres Madárembert formálta meg. A lehetőség kapujában túl kell lépnie önmagán, rendeznie kell családi kapcsolatait, munkahelyi gondjait és teljesen bele kell vetnie magát egy készülő Broadway-darab előkészületeibe. Még magamon is meglepődtem, mennyire sokáig halogattam ezt a filmet. Mintha már nem égetett volna belülről a személyes érintettség: a színészet, az alkotás, a maradandó létrehozásának feszítő vágya. Egyrészt rá kellett jönnöm, hogy a vágy valóban csekélyebb, másrészt viszont nem veszett el, csak átalakult. Talminak érzek minden tündöklést, "önmegvalósulást"; a tizenöt perc hírnevet értetlenül szemlélem, ugyanakkor megértem azokat, akik ebben kitörési pontot látnak. Valami különös, szavakkal leírhatatlan kapcsolat fűz hozzájuk, így Riggan Thomsonhoz is. Megértem őt, együttérzek vele művészetét illetően, másrészt haragszom rá az emberi oldal miatt. És azt hiszem, ennek így is kell lennie. Nem jött nagyon közel, pont annyira, hogy némi fáradt parazsat meglegyintsen. A film egyébként nekem néhol túlságosan bravúrkodó volt, a sokat emlegetett operatőri munka és a vágás néhol nem segített semmiféle elmélyülést, megértést, inkább csak jó ötlet maradt. Ettől még felvetett gondolatai, a művészvilág ilyenfajta bemutatása, zenéje, rendezői koncepciója miatt az év egyik vitán felül legfontosabb filmje, remélhetőleg látunk még hasonlót Inárritutól.
- 75%

11. Macbeth
Erre a filmre körülbelül úgy vártam, mint a Mikulásra. És nem is csalódtam, bár klasszikus nem lesz belőle. Justin Kurzel tisztességgel helytállt a rendezői székben, színészei pedig brillíroznak. Az archaikus szöveg és a realizmusra törekvés harcából a hangulat, a színészi játék és a látvány jönnek ki győztesen. A bemutató után olvastam egy véleményt, amivel teljesen egyet tudok érteni: "Amikor szárnyal a film, akkor egészen lebilincselő, amikor nem, akkor meg veszett jól néz ki." - gyakorlatilag minden benne van. Kurzelnek sok sikert kívánok további munkáihoz, Cotillard és Fassbender pedig még sok-sok fantasztikus alakítást le fog tenni az asztalra, mindannyiunk legnagyobb örömére. 
- 75%




2016. február 3., szerda

BEST OF 2015 - FILMEK

29-20

29. A Kis Herceg
A film első fele viszonylag erős, ott csak annyi bajom volt, hogy szabályos gyorstalpalón adták be nekünk az eredeti történetet. Vagy csak én igényeltem volna mélyebb kifejtést (amire nyilvánvalóan gyerekeket célzó film révén nem volt lehetőség). Az alkotás második fele érdekesen alakult. Egyrészt iszonyúan érződik, hogy napjaink világára akarják alkalmazni a történetet, másrészt szerintem sikerrel ragadtak ki olyan tematikákat a könyvből, melyekhez bárki tud kapcsolódni. Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire jó (vagy nem) hogy csak kiragadnak egy-egy elemet... néhány hete interjúztam egy dramaturggal, aki a most futó Karinthy Színházas Kis herceg munkálatait irányította. Érdekes dolgokat mondott. Sok mindent említett a könyv sikere kapcsán, az egyik eléggé bennem maradt: azért is ilyen hatalmas siker a könyv, mert a főhőse egyszerre teljesen gyermeki és egyszerre egy nagyon bölcs valaki. Na, mármost ez a bölcsesség az adaptáció főhőséből teljesen hiányzik. Valahol ennek visszaszerzésére történik kísérlet, csak ezt szerintem leegyszerűsítik az érzelmi vonal (túl)hangsúlyozásával. Ezért (is) felemás élmény a film. Negatívnak tűnhet az összképem, pedig jó film ez, sok erénnyel, sok szépséggel. Egy megtekintést mindenképp megér.
- 70%

28. Istenek
A film egy híres szívsebész, Zbigniew Religa pályafutása kezdetét beszéli el, aki 1985-ben az első sikeres szívátültetést hajtotta végre Lengyelországban. Egy kiemelkedő személyiség portréja, akinek a számára kedvezőtlen körülmények ellenére is volt bátorsága, hogy megváltoztassa a környezetét. Mérsékelten érdekfeszítő életrajzi filmnek indul az Istenek, hogy aztán akkorát üssön, mint egy bálna szíve; csak hogy témánál maradjunk. Lebilincselő sztori és színészi játék jut osztályrészül másfél órán keresztül, s bár a zárás nagyon suta az azt megelőző játékidő fényében, a Bogowie (Istenek) bizonyítja, hogy a lengyel film kiváló formában van, tizenegy évvel ezelőtti "újraindulásuk" óta csak fejlődtek. A tavalyi Oscar-díjtól kezdve a 12 millió mozilátogatójukig minden őket igazolja. Szerencsére most éppen mi sem panaszkodhatunk...
- 70%

27. Csodák
A Saul fia előtt ez a film nyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban, így pláne kíváncsi voltam rá. A kimondhatatlan nevű Alice Rohrwacher olyan tájakra, olyan vidékre kalauzol, ami messze áll az észak-olasz, milánói gazdagságtól. Itt bizony hamisítatlan talján neorealizmussal találkozunk, a helyszínünk Dél-Olaszország. Valahol itt forgathatták A keresztapát is, nekem ez volt az első benyomásom. Aztán elkezd kibontakozni egy gyönyörű, női felnövéstörténet, már-már dokumentarista stílusban elővezetve, ami egész jól áll ennek a mozinak. A gyerekszínészek szerintem köröket vernek idősb kollégáikra, élvezet nézni a játékukat. Lassan, néhol talán túlságosan is kimérten építkező film a Csodák, ami varázslatos és mélységesen egyszerű dolgokra irányítja a figyelmünket.
- 70%

26. Bosszúállók: Ultron kora
Sokakkal ellentétben én még mindig nagy előszeretettel fogyasztok Marvelt. Rátaláltak egy kiváló receptre, amivel milliókat szórakoztatnak magas fokon és milliókat tesznek zsebre... miközben filmes univerzumuk egyre tágul és egyre nagyobb kihívás összetartani. A makulátlan kép persze repedezni kezdett és kérdés, meddig lehet újra és újra eladni a Bosszúállókat. Addig amíg az esetleges szétesés megtörténik, itt van nekünk egy újabb korrekt akciómozi, bombasztikus látvánnyal, jó poénokkal, élvezetes karakterekkel. Hogy száz vagy kétezer robotot ütöttek-e szét, azt nem tudom és igazából a zúzás mértéke is másodlagos lett a végére; a kóla jól fogyott és felesleges agysejtjeim is szanálásra kerültek. Anything else?
- 70%

25. The Bigger Picture
Az angolok értik a dörgést. Oscar-jelölt rövidfilmjük mélyen valóságos emberi drámát vázol elénk, ráadásul egy család életén keresztül. Felnőtt fiú, mamabank és a többi, modern korunkban szinte szokásos "családi kellék". Daisy Jacobs filmje animáció szakos hallgatóknak jelent igazi csemegét, amikor az Anilogue Fesztiválon néztük, egyértelműen ez aratta a legnagyobb sikert a mögöttem ülő MOME-sok körében. Valóban párját ritkítóan kreatív, ötletes animáció ez, mely néhány percben többet beszél generációk, családok problémáiról, mint más filmek órák alatt. Nekem kicsit megmaradt a bravúrkodás szintjén a technikai megvalósítás, de tény, érdemei elvitathatatlanok.
- 70%

24. Slaves of the Rave
Az esztendő talán legkreatívabb rövidfilmje. Különböző zenei stílusokat hallunk és azt, hogy ezekre a stílusokra hogyan reagálnak az értük rajongó fanatikusok. Vicces, kacagtató összeállítás kerekedik belőle, szem nem marad szárazon, a rekeszizmaink is edzésbe lendülnek. És persze, hogy már megint angol film! Nagyon tudnak valamit szigetországi barátaink, érdemes odafigyelni filmes iskoláikra! William Garratt ígéretes tehetség, s bár szerintem még kicsit sokat merít sablonokból (igaz, kreatívan használja őket), megemelem előtte a kalapom.
- 75%

23. Szcientológia, avagy a hit börtöne
Alex Gibney eddig polgárpukkasztó dokumentumfilmjeiről volt ismert, most sem kevésbé erőteljes, mint eddig, bár jelen esetben inkább a téma üt. A rendező úr stílusa mintha visszafogottabb lenne. Valószínűleg tartott a szcientológusoktól, ezért nem erőteljes szólamokkal, traktusokkal, hanem személyes történetekkel, megfellebbezhetetlen tapasztalatokkal támad. Sőt, még talán a támadás is erős kifejezés. Gibney elgondolkodtat és a tisztázás igényével lép fel. Ahogy az eredeti cím is hirdeti. Tiszta vizet önteni a pohárba! Szükség is van rá, mert Ámerikában nagy népszerűségnek örvend a Szcientológia és bizony, 160 jogásznak kellett megvizsgálnia a filmet, hogy ne legyen pereskedések sorozata a bemutató után. Azt pedig végképp elkeserítőnek tartom, hogy mozis bemutatóig szinte sehol nem jut el. A harmadik (és eddig az utolsó) ország vagyunk, ahol bemutatták, más országokban kisebb filmfesztiválokig, televíziós premierekig viszi csak Gibney filmje. Pedig ha valamire, akkor erre nagy szükség lenne! Visszafogott, mégis erőteljes dokumentumfilm egy fontos témáról.
- 75%

22. A fiú és a szörnyeteg
Mennyire szuper, hogy már a tavalyi Anilogue Filmfesztivál versenyprogramjában szerencsénk volt hozzá! Aztán megérte a mozis bemutatót is, pedig mi aztán nem vagyunk nagy animés nemzet. Hosoda Mamoru nem klasszis kaliberű direktor a japán rendezők sorában, új filmjével viszont beletalált a közepébe, soha rosszabb filmet 50 évesen! A fiú és a szörnyeteg tulajdonképpen egy Hegylakóba öltött Whiplash, erőteljes megoldásokkal és animációval. A tempó néha megbicsaklik és szerintem a dupla fináléért is kár, mert így nem annyira erős Kyuta személyes sorsfordulása. A belső démonokról és az útkeresésről szóló animének összességében még sincs semmi szégyellnivalója. Megtekintésre erősen ajánlott gondolatgazdag mű, melyben Hosoda pályafutása tán legjobbját nyújtja. (Azt pedig már csak én teszem hozzá némileg rosszmájúan, hogy még így sem kötheti be Miyazaki cipőfűzőjét.)
- 75%

21. Kung Fury
Ej, de kellett már egy ilyen trashfilm!! Benne van minden, amiért egy magamfajta áhítattal szereti a nyolcvanas és kilencvenes éveket. Egyik elborult ötlet követi a másikat, az egész filmet belengi a nosztalgia illata. Az egyetlen dolog, ami miatt hiányérzetem támadt, hogy én még néztem volna. Nekem ez a huszonkilenc perc csak az étvágyamat hozta meg egy hosszabb mozihoz. Persze, amit felmutat, az esszenciális retro, nem is érdemes keresgélni a hibát. A Tank you! immáron szállóige, a lézer raptorok és a szexi vikingek megteszik, ami tőlük telik, a mellékszereplők is kellően mulatságosak, ironikus figurák. Szeretettel várjuk a folytatást, ami reményeink szerint teljes egészében a kilencvenes évek hangulatát idézi majd fel! STOP! Hammer time!
- 75%

20. Dínó tesó
Azért is: The Good Dinosaur! Ki adja ezeket a magyar címeket?? Új állást kéne adni nekik közel Alaszkához. De térjünk inkább rá a filmre. A Pixar tavalyi második dobására, egy pici dinoszaurusz kalandos történetére. Vagy pontosabb lenne azt mondani, hogy erőszakos történetére? A filmről szóló kritikák közül sok valósággal kifakadt a Good Dinosaur durvaságán. Pedig milyen kis kedves történetet sejtet az előzetes. És valóban az. Konzervatív, családcentrikus, értékközpontú. Igazi hiánypótló animáció ez. De erőszakos, ez tény. Onnantól kezdve, hogy Arlo elszakad a családjától, gyakorlatilag minden kis epizód középpontjába a szociáldarwinizmus, az erőszak és a farkas törvények kerülnek. Viszont tévúton jár, aki csak ezt veszi észre! Arlo pont attól válik többé, hogy képes lesz egyensúlyt teremteni állatias, fajfenntartó és családi, érzelmi vonala között. Küzdelmes az élet, ahol felelnünk kell sajátjaink megmaradásáért... Kultúránk tovább éléséért? Egyben békére kell találnunk a körülöttünk élőkkel? Ez ne lenne releváns üzenet napjainkban? Nagyon érdekelne, hogy ti hogy látjátok a filmet. Szerintetek is túl erőszakos?
- 75%


2016. február 1., hétfő

BEST OF 2015 - FILMEK

39-30


39. Az Eichmann Show
1961-ben egy feketelistás hollywoodi televíziós rendező és egy vakmerő producer számos akadállyal szembenézve próbálja rögzíteni Adolf Eichmann perét és vallomását. Kérdés: lehet ebből az alapfelállásból jó filmet készíteni? Persze, hogy lehet. Majdnem sikerült is. Ahol meginog a dolog: minden esetben gyanús az a film, mely pusztán a tragédia láttatására törekszik. Könnyű hatást elérni régi, archív felvételekkel, melyek a haláltáborokban készültek. Én azonban még komolyabb drámára vágyom, mely a producer és a rendező, a főnök és beosztottak, a bírák és a vádlott között jön, jöhetne létre. Majdnem sikerült.
- 65%

38. Liza, a rókatündér
Sokan megköveznek majd, hogy éves listámon mindössze a 38. helyig jutott a tavalyi esztendő egyik kiemelkedő magyar sikerfilmje, a 127 ezer nézőt vonzó, 20 fesztiváldíjat bezsebelő Liza, a rókatündér. Pedig még meg is tapsoltuk a sajtóvetítés után (ami ritka) és alapvetően ajánlható, jó filmnek tartom. Mi volt vele a problémám? Apróságokon csúszik el Ujj Mészáros Károly alkotása. A japán énekes a játékidő előrehaladtával már nagyon sok és idegesítő. Kár, mert a Dance, dance have a good time frenetikus belépő tőle. A forgatókönyv szerintem elbírt volna néhány kevésbé defektes figurát is, de ha direkt ez volt a rendezői szándék, hát lelkük rajta... a legnagyobb nehézséget az okozta számomra, hogy érezhetően kismillió ötletet próbáltak belepakolni. Csakhogy amíg például a Mad Max a beletett ötletektől fantáziadús és kreatív lett, addig itt inkább egy színes-szagos káosz, kavalkád lép fel. Szerintem még a fővilágosító ötletei is benne vannak, pedig normál esetben az ilyesmi egy erős kezű dirigens és egy forgatókönyvíró dolga. Félreértés ne essék, örülök az ötleteknek, csak célszerű, ha azok a történet fővonalát erősítik. Itt pedig nem éreztem ezt, inkább egy l'art pour l'art ötletroham jutott osztályrészül. Ettől még sokkal jobb, mint a magyar vígjátékok közül kvázi minden az elmúlt két évtizedben, csak még bőven lenne hova fejlődni. A Liza új irányt adott a magyar vígjátékoknak és jó lenne ezen a "pozitív ösvényen" tovább lépdelni. Kevésbé csapongva, kalandozva.
- 65%

37. Premier automne
Abel a tél birodalmában él, Apolline a nyár országában. Találkozásuk gyakorlatilag kizárt, egy napon mégis megtörténik, és ez bizony bonyodalmakhoz vezet... Az európai rendezőket mostanában láthatóan érdeklik azok a tematikák, melyek két világ találkozásáról, ütközéséről, egymásnak feszüléséről szólnak. Ez a francia animáció is napjaink gyermeke. És tőlük (mármint a franciáktól) nem ez az utolsó ilyen témát boncolgató film ezen a listán. Mondanám, hogy véletlen, de hazudnék. Aude Danset és Carlos de Carvalho rendezők még bőven pályájuk elején járnak. Alkotásukban hol a tempó, hol a giccshatár remeg meg, de érett és főleg humánus gondolkodásról tesznek tanúbizonyságot. Érdeklődéssel várom további filmjeiket!
- 70%

36. Roger Waters: A fal
Pedig minden adott volt az élményhez. Gigavászon a moziban, 4K felbontás, nagyszerű zenét játszó zenekar... sorolhatnám. Hogy mégsem jött a varázslat, azt több tényező számlájára írom. Egyrészt a koncertfilm műfaja számomra valahol alapjaiban rossz, mindig elkezdem magam hülyén érezni, hogy egy kényelmes székben ülök, miközben megy a zúzás. Másrészt a hasonló filmekben sosem elég a koncert, szükségeltetik mellé egy "sztori" is. Itt is van. Csakhogy amíg A fal gyakorlatilag konceptalbum, tehát a koncert egy meghatározott ívet visz végig, addig a múltba révedés "eljátszott" jelenetei ugyanolyan dramaturgiát követnek, valahányszor előkerülnek, s így nem is hoznak - számomra - katarzist, pedig láthatóan az lett volna a cél. A zene sem az enyém. A végére fel kellett pakolnom a kezem megadóan, hogy bizony a Pink Floyd és Roger Waters munkásságát - bár minden tiszteletem az övék - sosem fogom kedvenceim között köszönteni. Gondolom kitalálható, de csak az Another brick in the wall és a Comfortably numb érintett meg mélyebben. Inkább meghallgatom ezredszerre is Az óceánjáró zongorista legendájának betétdalát, amit szintén Roger Watersnek köszönhetünk.
- 70%

35. Veszettek
Megérkezett éves "többet érdemelt volna" kategóriánk aranyérmese! A Veszettek szerintem elég jó film, bár majdnem minden igaz, amit különböző kritikákban leírtak róla. Bátortalan a témafeldolgozás - nem válik hasznára, hogy egyetlen egyszer sem hangzik el benne se a jobbos, se a cigány, se a gárda, se a náci, se semmi polkorrektséget mellőző kifejezés. Pedig mindenki tudja, hogy igazából csak kerülgeti a forró kását. Egy szórakoztató film keretében akar fajsúlyos témákat behozni. Ez ma Magyarországon a két szék között a pad alá esete. Mert hiába nagyszerű a zene, kiváló a vágás, a helyszínválasztások és a színészi játék... (ifj. Vidnyánszky Attila például szerintem frenetikusan játszik) mégsem fog utat törni a nevetni vágyó magyar nézőkhöz. Illetve még valami, ami szerintem típushibája a hasonszőrű filmeknek. Goda Krisztina alkotásának elején nihilizmus van, kilátástalanság, elvándorlás és bűnözés. Jön a radikális vezető, aki "helyre pofozza" a dolgokat. Célt ad a fiataloknak, elképzelést, munkát. Csak ezért komoly árat kell fizetnie a helyi társadalomnak. A film végére eljutunk oda (komolyan mondom a Moszkva térnek nem volt ilyen nihilista vége, mint a Veszetteknek), hogy gyakorlatilag a kezdeti állapotok az áhítottak. Elvitat mindenféle érdemet, amivel a radikális vezető rendelkezik. Pedig csak az ideológiától kéne elhatárolódnia. Ezt a Movieaddicts weboldal kritikája fejtette ki elég jól. Ha a magyar film terén valamire rá lehet mondani, hogy nagy kár érte, na, akkor az 2015-ben a Veszettek.
- 70%

34. I can't wait
Már megint a franciák! Claire Sichez-re is érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. Pár perces kis szösszenetében arról vall, hogy mi emberek úgy élünk, hogy egyfolytában várunk valamire vagy valakire. Várunk és többnyire nem bírunk várakozni, annyira szeretnénk, ha már itt lenne az a pillanat, ami aztán lehet, hogy máshogy jön el. Vagy nem jön. Vagy mással jön. Számtalan kérdés felmerül ebben a kisfilmben, de leginkább a pillanat megélésének szükségességéről beszél... hol kicsit gyerekesen, hol komolyan, de végig egyszerűen.
- 70%

33. Cowboyok
Ami tavaly az Heli volt, az idén a Cowboyok. Erős gyomros, csontig hatoló filmélmény. Hogy miért nem szerepel előkelőbb helyen a listán, arról leginkább Thomas Bidegain tehet, aki szerintem jobban tette volna, ha vagy a rendezést vagy a forgatókönyvírói munkát kiadja a kezei közül. Bár így is zavarba ejtő filmet tett le az asztalra, ami széles ívben kerüli az összes fogódzót, amibe egy átlag mozinéző kapaszkodhatna. Úgy váltogatja szereplőit, helyszíneit, perspektíváját, mint mi a ruháinkat. Ezért (is) nehéz megmondani, miről akar szólni pontosan a Cowboyok. A filmben lévő világjáró nyomozás az idő előrehaladtával egyre inkább átalakul és mindannyiunkat kérdések elé állít, szembesít vívódásainkkal. Amitől számomra az év egyik legelevenebben égető élménye volt a Cowboyok, az az, amit állít és ahogy állítja: a kultúrák, vallások, civilizációk kőkemény küzdelme (még a háború szót sem érzem erősnek a film alapján) már javában tart, kimenetele megjósolhatatlan. A közösségek felbomlanak, a családok gyengülnek, a terrorizmus és a félelem pedig ezeket kihasználva erősödik. A kulcs a változáshoz továbbra is az egyes embernél van. Döntést kell hozni. Mese ... már rég nincs.
- 70%

32. Riley's first date?
Az Agymanókból megismert 12 éves Riley ajtaján egy fiú kopogtat... Vajon mi következik most? Az első randi? Josh Cooley rövidfilmje nyilván nem akarja elérni a klasszikus előd színvonalát, inkább amolyan jópofa "kimaradt jelenetként" funkcionál és annak tökéletesen elmegy. Üdítő pár perces szórakozás azoknak, akik szerették (és látták) az előzményeket.
- 70%




31. Coda
Egy részeg ember lelke elkezd bolyongani a városban. Egy parkban lel nyugalomra, ahol azonban hamarosan felbukkan a Halál és különös dolgokat tár fel a számára. Szeretem az ilyen elborult filmes dolgokat. Jelen esetben egy ír animációval van dolgunk, ami ennél fantáziadúsabb és egyszerűbb nem is lehetne. Tulajdonképpen néhány vonal az egész, ha alaposabban megnézi az ember. Mégis, annyi gondolat és főleg hangulati elem költözik a vászonra a Coda-val, amiről más filmek még csak álmodni sem mernek. Jó, hogy készülnek ilyen filmek. Azzal együtt is, hogy azt érzem, ezeket az életünk szürrealitása hívja életre. Egy normális világban talán nem is kerülnének elő ilyenek. De Jordan Belfort nyomán: Ki a fene akar olyanban élni?
- 70%

30. Ha Isten úgy akarja
Én már mindent leírtam róla ITT, úgyhogy ezt tessenek bőszen olvasni. És elmenni rá, mert tényleg megéri. Jófajta olasz vígjáték. A stíluson persze meg is látszik, de hol máshol készülnének ilyen filmek, ha nem a jó taljánországban? Részemről nagyon örülnék, ha mondjuk részükről kellene több vallási témájú filmet "elviselnünk" és kevesebbet az amerikaiaktól. A rendezőre mindenesetre máris lecsaptak, új filmalkotáson dolgozik, ami legalább ilyen jó lesz - bízzunk benne.
- 70%






OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...