2012. december 16., vasárnap

MadagaszKarácsony



De ki beszél itt a karácsonyról?








Objektíven: Ezúttal az állatkerti baráti csapatnak kell megmentenie a Karácsonyt, miután a Mikulás kényszerleszállást hajt végre a szigetükön és még az emlékezetét is elveszíti. Nincs más hátra, pingvineket a szán-fogatba és kezdődhet az őrült utazás!

Szubjektíven: Valahogy nem érzem véletlennek, hogy David Sorent nem engedték a rendezői szék közelébe ezt a filmet követően négy évig. Ha már a Madagaszkár-sorozat legnagyobb ütőkártyáinak számító pingvineket sem sikerül úgy a történet részeivé tenni, hogy az szórakoztató legyen, ott komoly bajok vannak. Azon már fenn sem akadok, hogy karácsony címszó alatt összehadoválnak mindenfélét, ami még véletlenül sem karácsony - ebben és minőség tekintetében is simán versenyre kelhetnek a Jégkorszak ünnepi kiadásával. Nem tudnék dönteni, melyik gyengébb. Persze azt is célszerű megjegyezni, ha valaki szerette a mozifilmeket, akkor nyugodtan tehet egy próbát ezzel is. A Jégkorszak esetében mérgem azért volt határtalan, mert egyik kedvenc sorozatomról volt szó. De itt? Talán bennem van a hiba, de sosem sikerült megszeretnem ezeket a (minden szempontból) szögletes karaktereket. Arról már nem is beszélve, hogy a Gary Trousdale rendezte előző karácsonyi Madagaszkár-epizód pont attól volt zseniális, hogy kiemelte a leghasználhatóbb karaktereket (pingvinek) és rájuk épített egy átélhető sztorit. Meg aztán Gary Trousdale (A szépség és a szörnyeteg, Atlantisz, A Notre Dame-i toronyőr) nem egy David Soren kategória. David barátunk első rendezésén van túl és szívből reméljük, hogy filmográfiája innentől kezdve csak jobb filmekkel bővül majd.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik végképp semmivel sem tudják eltölteni a szabadidejüket december végén és szembe jön velük egy színes tévé.

Értékelésem: 35%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

BEST OF 2023 - MOVIES / A legjobb filmek

73. A szörny 72. Asterix és Obelix: A Középső Birodalom 71. Megtorlás   70. Transformers: A fenevadak kora 69. The Electro-Rocker 68. Barátn...