2012. november 13., kedd

Édesek és mostohák



A Reszkessetek betörők! rendezőjének első próbálkozása a dráma műfajában.







Objektíven: Két asszony harcol egy családért. Az egyik szép, fiatal és öntudatos, a másik is öntudatos de kicsit már megkopott a hosszú minta anya szerepben. Kettejük között a hadszíntér a szeretett férfi, aki elvált az egyiktől, és feleségül akarja venni a másikat, valamint a felbomlott házasság gyümölcsei, két rosszcsont lurkó. Isabel próbál szerelme gyerekeinek jó anyja lenni, de képtelen fölvenni a versenyt a férfi exfeleségével, a gyerekek édesanyjával. Jackie jól ki is használja ezt a helyzetet, s amikor csak teheti, gyerekeit a csinos mostoha ellen uszítja. És ez így menne az idők végezetéig, ha a sors közbe nem szólna.

Szubjektíven: Ha bárki meghallja Chris Columbus nevét, biztosan egyből az amerikai direktor vígjátékaira, ifjúsági kalandfilmjeire fog gondolni. Reszkessetek, betörők!, Mrs. Doubtfire vagy a Harry Potter széria első két része... Most megpróbált valami komolyabbat készíteni, akármilyen különösen is hangzik, de a dráma műfaja felé mozdult el. Tette mindezt érezhető rutintalansággal, de annál nagyobb leleménnyel, hiszen amikor csak tudja, színészeivel igyekszik feledtetni velünk a bátortalan forgatókönyvet és direktori munkát. Susan Sarandon és Julia Roberts parádés játéka nélkül fabatkát sem érne az Édesek és mostohák. Kettejük jutalomjátéka ezen alkotás, mondhatni lubickolnak szerepükben. Isabel és Jackie tűz és víz, egyformán erős, független nők, de ellenfelek is. Mégis meg kell találniuk egymáshoz az utat, mert kiderül, hogy Jackie halálos beteg. Mindketten belátják, hogy félre kell tenni az indulatokat és az ellenségeskedést a család érdekében. De hogyan lehet megmenteni egy családot, ha nem számíthatnak többé arra az emberre, aki eddig összetartotta azt? Helyettesítheti-e bárki is az egyetlen személyt, akinek a vállán nyugodott az egész építmény, s aki élete középpontja volt? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a film, mely alapvetően keserű komédia akar lenni, de nincs elég bátorsága végigvinni alapötletét és inkább egy érzelmesebb végkifejlethez 'menekül'. Ami megint csak a nagyszerűen teljesítő színészek miatt nem törlődik rögtön emlékezetünkből. A felvetődő kérdések és a színészek munkája miatt már megéri megnézni.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak egy vígjáték-rendező másik oldalára és végig szeretnének ülni egy keserédes családi drámát.

Értékelésem: 65%

2012. november 12., hétfő

Scott Pilgrim a világ ellen



I lesbians it!








Objektíven: Scott Pilgrim egy átlagos garázsbandában, a Sex Bob-ban basszgitározik, 22 éves, és most ismerkedett meg álmai nőjével, szó szerint. Scott Pilgrimnek sosem volt gondja a becsajozással. A "kicsajozás" szokott nehéz lenni, vagyis nehezen rázza le a nőit. A szerelem folyton komplikált: onnantól kezdve, hogy egyszer egy lány telibe kapta a szívét - és most visszatért a városba - odáig, hogy valahogy le kéne rázni valahogy ezt a mostani tinit, amikor Ramona begörkorizik a fiú életébe. Scott azonban hamarosan rájön, hogy az új szerelem az eddigi legfurcsább koloncot hozta magával: alávaló ex-pasik csapata irányítja a lány szerelemi életét, és bármit megtesznek, hogy kicsinálják az új udvarlót. Ahogy Scott közelebb kerül Ramonához, egyre gonoszabb figurákkal kell szembenéznie a lány múltjából - a hírhedt deszkástól a vega rocksztáron át a félelmetesen egyforma ikrekig.

Szubjektíven: Komoly előnnyel indultam, hiszen még nem volt kezemben a képregény. Nincs összehasonlítási alapom. Amit viszont a vásznon láttam, az igen-igen tetszett. Olyan vizuális ötletorgiát hozott össze a Vaskabátokat rendező Edgar Wright, hogy más rendezők csak bámulnának. A többek által kritizált címszereplő Michael Cera is remek választás volt, játéka (és persze a többi karakteré is) megadja az alaphangot, hogy remek hangulatot élvezhessünk a teljes játékidő alatt. Meg kell említsem Jonathan Amos és Paul Machliss nevét is, akik vágói munkájukkal járultak hozzá a sikerhez. Persze nem lenne teljes a kép, ha csak a pozitívumokról szólnánk. A játékidő felénél már egyértelmű, hogy sokkal inkább a képi megoldások szolgáltatják a humort, mint a beszólások, szövegek. Így néhány vizuális ötlet túlhasznált lesz a végére, a forgatókönyv lehetett volna jóval erősebb. Sokaknak tetszett, nekem nem annyira jöttek be a zenék - bár kalapot kell emelnem az ikrekkel folytatott zenés csata miatt; az ugyanis hatalmas! Kieran Culkin remek játéka néhány homokos-pisis poént viccessé tesz, de akkor is soknak éreztem ezt a fajta "humort". A szőrözésből viszont most elég ennyi. Scott Pilgrim nagyot hasít és ezt bizony látni kell! Kár, hogy a világ ifjúsága hagyta, hogy Wright filmje hatalmasat zakózzon a jegypénztáraknál. Büdzséjének a felét is alig hozta be a Scott Pilgrim a világ ellen. Többet érdemel, lejátszóba vele!

Kiknek ajánlom?
A '90-es években felnőtt ifjúságnak, és azoknak is, akik szerették/szeretik a képregényt!

Értékelésem: 75%

2012. november 11., vasárnap

Pihenő

Újabb pihenőre és egy-két filmes hírre állunk meg.
(Ismét) elkezdődött a díjszezon. November közepétől március elejéig non-stop, a fesztiválokat nem is számolva. Úgyhogy gyakorlatilag állandóan díjakat osztanak valahol három hónapon keresztül...
Íme két link, ahol tájékozódni lehet majd az eseményekről:
Filmkritikusok - 2012 - ez saját lista, ahol rögzítem a konkrét eredményeket.

Most leginkább az év végi összefoglalók ideje közeleg.
De ne rohanjunk ennyire előre. Rohanjunk inkább sokkal előrébb.

Itt van néhány előzetes, kedvcsináló. Nektek melyik filmhez jött meg a kedvetek?
...
te mit vársz a legjobban?

2012. november 10., szombat

A király beszéde



"Zárjon ki mindent és mondja ide nekem!"








Objektíven: A király beszéde egy férfi története, aki VI. György brit királyként, II. Erzsébet királynő apjaként vonult be a világtörténelembe. Miután bátyja lemondott, George azaz Bertie foglalta el trónt - igen kelletlenül. A király nem érezte méltónak magát élete legfontosabb szerepére, mert borzalmas dadogása miatt képtelen volt nyilvánosan beszédet tartani. Számos eredménytelen beszédterápiás kezelés után találkozott a liberális szellemiségű Lionel Logue-gal, aki csöppet sem hagyományos ülésein nemcsak királya hangját, hanem bátorságát is segített visszaszerezni.

Szubjektíven: A moziteremben még a csillárról is lógtak. Örömmel töltött el, hogy az érdeklődés a film iránt ilyen nagy, még hónapokkal a premier után is. Örülök, bár bevallom én nagy bajban lettem volna, ha rám parancsolnak, hogy döntsem el; Fincher közösségi hálója vagy Hooper királyi kamaradrámája vigye-e haza az aranyszobrokat az Oscar-gáláról. Azóta már tudjuk, hogy végül testvériesnek kevéssé mondható 4:3-as győzelmet aratott a király, ráadásul vitte a fő kategóriákat is. Most már azt mondom: megérdemelten. Jellegéből fakadóan pozitívabb film, amire manapság nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Összességében a nagyszerű BBC filmek győzelmének tartom A király beszédét, amelyekből többet kéne filmszínházakban játszani, mert megtalálná a közönségét. Színészgárda zseniális, forgatókönyv szinte hibátlan, hagyományos a rendezés. Abszolút nem zavaró a film kiszámíthatósága a magas prezentálási szint miatt. Ami bajom volt vele, az részben dramaturgiai hiányosság, az első felében nem éreztem sorsdöntőnek a konfliktushelyzetet, az elég lassan éleződött ki. Cserébe ugyanakkor kapunk egy lehengerlő Geoffrey Rush-t és egy hibátlan Helena Bonham Carter-t. Hatalmas ötlet volt továbbá, hogy az elmúlt évtized tán legeredetibb zeneszerzőjét kérték fel a filmzenei album elkészítésére. Alexandre Desplat ebben a "szerepben" is lubickol egy abszolút (jó értelemben) visszafogott munkával, mely tökéletesen simul Tom Hooper rendező alkotásába. Nincs mit tenni, hibái ellenére is a 2010-es év egyik legjobbjával van dolgunk. A király beszéde nem hivalkodó film, pont ezért érdemli meg, hogy reflektorfénybe kerüljön.

Kiknek ajánlom?
Bárkinek, aki a 'történelmi' jelző okán nem vár rögtön pergő ritmust, hanem "kiegyezik" egy igényes, profi, karakterközpontú drámával.

Értékelésem: 85%


2012. november 9., péntek

Social Network - A közösségi háló



"Korának és helyének tökéletes szimbóluma."








Objektíven: 2003 egyik őszi éjszakáján a kollégiumi szobájában egy egyetemista új számítógépes programot tervezett - a haverjai közösségi életét áttette a netre, hogy megkönnyítse a kapcsolattartásukat. És ez bomba ötletnek bizonyult. Mark Zuckerberg nem sokkal később már a világ legfiatalabb milliárdosa volt... de ezzel alaposan felkavarta a magán- és szakmai életét is.

Szubjektíven: A mai napig újra és újra előveszem a filmzenei albumot, ami pont olyan, mint David Fincher alkotása. Vérprofi és szerethetetlen. A közösségi hálót szerintem nem lehet szeretni, ugyanis nem hagyja magát. Ez igaz a zenén át a karaktereken keresztül a rendezésig mindenre. Régen volt már 'szerencsém' olyan filmhez, ahol ennyit kellett olvasni a feliratokat, figyelni a szövegre. Aaron Sorkin annyi dumát írt, hogy az elképesztő. Meg is kapta érte az Oscar-díjat, de még véletlenül sem a mennyiség, sokkal inkább a minőség miatt. A sok beszédnek kevés alja-effektust a lehető legprofibb módon keltette életre és vetette papírra. Nincsenek mély kapcsolatok, csak felületes emberek és szövegelés, szövegelés. Jesse Eisenbergnek ez még testhez is áll, nagyon jól nyomja. Pozitívum még ezeken kívül: Az evezős jelenet azért ütős, mert pont olyan, mint egy megszerkesztett Facebook, Youtube vagy akármilyen videó, zenéstül mindenestül... Operatőri munkának repül a piros pont. A színészgárda olyan természetesen játszik, hogy már-már félelmetes. És igen, Justin "N'Sync" Timberlake is teljesen korrekt. A szereplők közül még talán Andrew Garfield karakterével lehetne leginkább szimpatizálni, de ő lesz az, aki elszúrja a dolgokat, és nem ér fel Zuckerberg zsenijéhez. A negatívumok listájára is felkerült egy s más. Néha túlontúl csapongó volt a történetvezetés és sok idő ment el a jogi procedúra bemutatására is. Bár ezt később megértettem, hisz David Fincher valószínűleg a jelenhez keresett fogódzót, ami gyakorlatilag így néz ki. Egyik perelési kísérlet éri a másikat... Aztán ott van még az én régi jó problémám. Értem, hogy elidegenítő effektus, ha senkivel sem tudsz azonosulni, de hogy tényleg senkivel?!?!?! Plusz itt van a film időzítése is. Szerintem néhány év múlva nem ért volna ennyit, mert eredetiségnek és újításnak híján van. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy divathullámot lovagol meg, mert pont nem a divatra, hanem örök érvényű dolgokra koncentrál. David Fincher akkor is megcsinálta volna, ha épp nincs Facebook-láz. Sokáig találgattam miről is akar szólni ez a film? Mert kicsit szól Zuckerbergről, kicsit a Facebook-ról, kicsit a kor (vagy inkább kór)jelenségről, kicsit a kommunikáció-képtelenségről, kicsit a Zuckerberg-Saverin szálról. Aztán arra eszméltem rá, hogy arról szól, ami ezekben közös. A modern kor "modern" magánya, a mély kapcsolatok hiánya, a "közel vagy - mégis távolinak érezlek". Még Facebook-eredetmítosznak se mondanám. Az biztos, hogy szabályosan rossz érzés nézni, annyira semmilyen világot mutat be. A mi világunkat... Kőkeményen szembesítő film. Van valakinek kedve változtatni?

Kiknek ajánlom?
Ezt (sajnos) nagyon sok embernek látnia kéne.

Értékelésem: 85%

2012. november 8., csütörtök

Lélektől lélekig



Szükség volt már egy ilyen filmre.








Objektíven: Jamie Dodd, a fiatal tudós az emberi faj titokzatos eredetét és a legendás pigmeusok életét vizsgálja az 1870-es évek Afrikájában. A vadonban kalandozva összetalálkozik egy titokzatos segítőtárssal, a gyönyörű Elenával, aki európai állatkertek számára ejt foglyul oroszlánokat. Egy veszélyes vadászat során oroszlánok helyett végül két fiatal pigmeust ejtenek csapdába. Jamie egyedülálló felfedezésre jut e két rabul ejtett lény magas szintű intelligenciájával és érzelmi gazdagságával kapcsolatban. Ez a felfedezés oda vezeti, hogy megvívja saját harcát az igazságáért és a pigmeus törzs szabadságáért.

Szubjektíven: A Lélektől lélekig jólesően hagyományőrző alkotás. Régis Wargnier meg sem kísérelt kilépni a jól bevált zsánerből, pigmeusos filmjét régimódi eleganciával helyezi a vászonra. Ennek következménye, hogy filmje kiszámítható, viszont végig megbízható minőséget szállít. "Nagyvonalú, okosan felépített orvos portré ez, némi kalandos felhanggal. A gondolkodó ember, a civilizáció és az ártatlan természet belső harca a századforduló idején. Rég nem látott kurrens darab." - írta Kostyál Andrea a film bemutatója alkalmával és úgy gondolom igaza van. Bátortalansága ellenére hiánypótló, magas színvonalú alkotás a Lélektől lélekig, melyben a brit - kissé színpadias, de még véletlenül sem ripacs - színész játékot ugyanúgy öröm nézni, mint Laurent Dailland operatőr művészi igényességgel filmvászonra vitt képeit. Joseph Fiennes pályája talán legérettebb, legjobb alakítását hozza a tudásvágytól vezérelt kutató szerepében. Túlzásoktól mentes játéka mindvégig működőképes. Kiegészíti őt Kristin Scott Thomas, aki érzéketlen karakterében remekel, még testhez is áll neki a szerep. A természetes közegéből erőszakkal kiemelt élőlény ismerős figura mindannyiunk számára. Nem is történik világmegváltás, meghökkentő rendezői megoldásokról sem számolhatok be. Régis Wargnier alkotása mégis példás történetté válik a humánus viselkedésről, s bizony ilyen filmhez régen volt szerencsénk. "Tiszteletreméltó filmalkotás." - írta a Variety magazin. Én még azt is hozzáteszem, hogy példamutató...

Kiknek ajánlom?
Kisgyermekeknek nem, de azon felül bárki tehet vele egy próbát.

Értékelésem: 75%


2012. november 7., szerda

Apa ég!



Vannak dolgok, amikre nehéz jelzőt találni...








Objektíven: Donny tizenévesen apa lett, és egyedül nevelte Toddot annak tizennyolcadik születésnapjáig. Azután évekig nem látták egymást, ám most Todd élete fenekestül felfordul, mikor Donny éppen az esküvője előtt állít be.

Szubjektíven: Legyen elég annyi, hogy kerek hét percig bírtam ezt a celluloid-hulladékot. A Ted-re jobban mérges vagyok, de azt legalább képes voltam végigülni. Ez semmi egyéb, mint a már szokásos Adam Sandler-bukta, amivel bizonyítja, hogy mindig képes lejjebb adni a színvonalból. A kritikai hasalás még csak hagyján, a közönség is távol maradt tőle. Nem tudom meddig lehet ezt így folytatni. Azt már meg sem kérdezem, hogy ilyen filmhez miért adja a nevét egy Susan Sarandon vagy egy James Caan. Nem hiszem, hogy ennyire rá lennének szorulva az anyagiakra. Sandlernek is jobb lenne, ha Spangol vagy Üres város kaliberű filmekkel próbálkozna. Azok jól állnak neki. Ez a humortalan idétlenkedés nem.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 0%

2012. november 6., kedd

RED



A Summit Entertainment csattanós válasza a Feláldozhatókra.







Objektíven: Frank, Joe, Marvin és Victoria a CIA legjobb ügynökei, ám a titkok, amiket ismernek, egyben az ügynökség első számú célpontjává is teszi őket. Mivel folyamatosan bérgyilkosok vadásznak rájuk, a túlélés érdekében minden ravaszságukat és tapasztalatukat bevetve csapatként kell dolgozniuk, ez az egyetlen módja, hogy mindig egy lépéssel üldözőik előtt járjanak. Hogy lekerüljenek a céltábláról, egy szinte lehetetlen küldetést kell végrehajtaniuk: betörni egy titkos CIA bázisra, és nyilvánosságra hozni a bizonyítékokat a kormány történelmének eddigi legnagyobb összeesküvéséről.

Szubjektíven: Kár, hogy a 2010-es bemutató alkalmával hagytam magam eltántorítani és nem néztem meg premieren. Végre egy igazán élvezetes akcióvígjáték remek színészekkel! A történetre persze ezúttal sem pazaroltak annyi időt, mint azt megérdemelte volna a gárda. A füst és a láng tipikus esete kerekedik ki a végére, de legalább szórakoztató. Nem is kicsit. Mirren, Malkovich, Freeman és persze Bruce apánk akciózását öröm nézni, beszólásaik közül több is esélyes a klasszikus címre. Mary-Louise Parker derekasan állja a sarat és képes egy szerethető figurát vászonra vinni, és ez igaz a többi nagy színészre is, akik a mellékszerepeket alakítják. Különösen Brian Cox van elemében. A nyugdíjas sztárparádé rendezése ugyan helyenként joggal vádolható némi erőlködéssel, de az összképet illetően nincs mitől tartani. S bár nem lett világraszóló siker Robert Schwentke rendező filmje, árát - főleg az alacsonyan tartott költségvetésnek köszönhetően - pont behozta, sőt, a 200 millás összbevételt látva már a második részt tervezgetik a producerek. Olyannyira, hogy állítólag Anthony Hopkins és Catherine Zeta-Jones is leszerződött a stábhoz. Ha olyan kellemes szórakozás lesz a második rész, mint ez az első volt, akkor biztosan teszek vele egy próbát. Hajrá 'taták!'

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretnék látni, milyen vígjátékot képes összehozni akciózás közben fél tucat remek színész.

Értékelésem: 75%


2012. november 5., hétfő

Hófehér és a vadász



Kövezzetek meg, de nekem tetszett...








Objektíven: A vadász azt a feladatot kapja, hogy az erdő sűrűjében végezzen Hófehérrel, aki veszélyt jelent a gonosz királyné szépségére. A férfi azonban nem hajtja végre a parancsot, ehelyett a lány védelmezője és mentora lesz.

Szubjektíven: Úgy tűnik, a 2012-es év minden kétséget kizáróan Hófehérkéé. Legalább négy feldolgozás készült (amikről tudunk), melyek a legkülönfélébb módokon nyúlnak hozzá a legendás meséhez. Az elsőfilmesnek számító Rupert Sanders is szerencsét próbált és rögtön olyan stábbal, sztárokkal, szakemberekkel dolgozhatott együtt, akik egy másik rendezőnek egy életen át nem adatnak meg. Sanders-re még az elmúlt évtized végén irányult rá a figyelem, amikor is kreatív reklámfilmjeivel keltett feltűnést. Meg is dobták egy ellenállhatatlan ajánlattal. Azóta - bár Hófehérkéjét miszlikbe szedték a kritikusok - már ki sem látszik az újabb projektek mögül. És meg kell mondjam, nem sajnálom tőle. Nem, mert ez több mint korrekt Hófehérke-feldolgozás lett; a remek középkori háttér és a dark fantasy-s hangulat olyan erős egységet alkot a vizuális megjelenítéssel, hogy csak a végén ocsúdtam fel. Elképesztő képi világ tárulkozik elénk, mely még hibákat is képes befedni. Hibákat, melyek egyrészt a rendezés tapasztalatlanságából, másrészt a forgatókönyv gyengeségéből adódnak. Sokszor nem sikerül eldönteni, hogy melyik korosztálynak kedvezzenek vagy éppen melyik karakterrel foglalkozzanak többet, melyik történetszálat bontsák ki, melyiket hagyják kidolgozatlanul. Hiányérzet tehát bőven maradhat, de érdemes a pozitívumokra koncentrálni. Az említetteken túl talán azt tartom a legnagyobb erénynek, hogy Sanders felismerte, hogy elsőfilmesként képtelen lesz úrrá lenni az írói munka trehányságán, így a sztorit híres, kipróbált színészekre bízta. Charlize Theron természetesen kiemelkedik gonosz királynőként, de élvezet látni a hét törpe között Bob Hoskins-t, Nick Frost-ot vagy épp Ray Winstone-t. És meg kell mondjam, szerintem Kristen Stewart teljesen korrekt Hófehérke. Csatába hívó nagymonológját ugyan elhagyhatták volna, de azon kívül hihető, amit látunk tőle. Úgyhogy számomra élmény volt. Csak azt nem értem, miért kezdtek el máris második részről beszélni... Második rész egy Hófehérke esetében?? Mégis miről szólna az? Nem támogatom a projektet, de ha Sandersnek oda is sikerül átmenteni az első rész atmoszféráját, talán kísérletet teszek vele.

Kiknek ajánlom?
Középkori, sötét fantasy-k kedvelőinek. Elsősorban fiataloknak, de még véletlenül sem gyerekeknek!

Értékelésem: 70%

2012. november 4., vasárnap

Forráskód



Sok hűhó...








Objektíven: Colter Stevens százados egy száguldó vonaton tér magához, és fogalma sincs, hogyan került oda. Egy Christina nevű ismeretlen nő ül vele szemben, aki viszont a jelek szerint azt hiszi, hogy ismeri őt. A százados a mosdóba menekül, ahol a tükörbe nézve egy másik ember arcát látja, a tárcájában lévő személyi igazolvány alapján pedig Sean Fentressnek hívják, és tanár. Ekkor hatalmas robbanás rázza meg a vonatot. A következő pillanatban Colter egy ultramodern elkülönítőben találja magát, ahol egy Goodwin nevű egyenruhás nő azt követeli, hogy számoljon be mindenről, amit látott. Colter kulcsfontosságú küldetésen vett részt, amelynek célja azonosítani a merénylőt, aki néhány órával korábban elpusztította a vonatot, és aki egy még nagyobb hatóerejű bomba felrobbantásával ezrek megölésére készül Chicago szívében. A "Forráskód" fedőnevet viselő szupertitkos program lehetővé teszi, hogy Colter egy párhuzamos valóságban rövid időre felvegye Sean személyiségét a végzet felé tartó vonaton. Valahányszor visszatér a szerelvényre, Colternek csak nyolc perce van, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékokra bukkan, de a gyanúsított egérutat nyer. Minél többet tud, annál biztosabb benne, hogy meg tudná akadályozni a robbanást - ha egyszer nem futna ki az időből.

Szubjektíven: Duncan Jones a 2009-es év legjobb elsőfilmesei között robbant be a köztudatba és rögtön karrierje elején kapott is egy szuperprodukciót, amivel nem okozott csalódást. A Forráskód izgalmas és csavaros filmalkotás. Kicsit talán túlságosan is csavaros. A hollywoodi alkotásokat - főleg az akciófilmeket - érteni szokás a boldog befejezésükkel együtt. Nos, jelen esetünkben a forgatókönyvíró és a rendező magasról tettek rá, hogy érteni fogjuk-e filmjüket. A befejezéstől pedig inkább tekintsünk is el, mert az valami oly mértékben zavaros, hogy megedzi még a legpallérozottabb sci-fi elméket is. Értem én, hogy nem szabad keserű szájízt hagyni az emberekben, de hogy milyen áron teszik ezt, azt inkább hagyjuk. Van egy pontja a filmnek, amikor nyugodtan befejeződhetne, de nem... húzzák az összes szál elvarrásáig. Amit azért nem értek, mert addig a forgatókönyv éppen hogy kerülte a szálelvarrásokat, tisztázásokat a sci-fi vonalon. Persze muszáj volt egy kis drámát is belevinni... a családi szál még csak-csak működik, de a romantikus részből több kéne, hogy el is higgyem a jellemfejlődést. Aztán mivel még a személyes tragédia irányába is elviszik a filmet, a cselekmény fővonala sokat veszít súlyából. Ugyanakkor ne vitassuk el Duncan Jonestól a párját ritkító alapötletet, a látványos kivitelezést, és az igen szerencsés szereplőválasztást. A vágói munka pedig abszolút filmje erőssége, ahogy már a Hold esetében is az volt. Ilyen módon csavaros, pörgős, helyenként erős atmoszférával, stílussal bíró alkotás lett a Forráskód. A lehetséges értelmezésekkel pedig máris könyveket tölthetnének meg a rajongók. Ez pedig a legjobb propaganda a filmnek. Ami ugyan zavaros, de ettől még nézhető akciómozi.

Kiknek ajánlom?
Gondolkodástól sem visszariadó akciófilm-rajongóknak.

Értékelésem: 60%

2012. november 3., szombat

Ted



Ha már az év komédiájaként emlegették, muszáj volt megnézni...







Objektíven: Gyermekkori kívánságának folyományaként John Bennett plüssmackója, Ted, életre kelt, s azóta is ott van mellette. Barátságuk próbára tétetik, mikor John barátnője előrelépést szeretne kapcsolatukban.

Szubjektíven: Bár már eltelt egy kis idő, amióta láttam, de még mindig fel tudom magam húzni, ha eszembe jut. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy életemben hány olyan filmet minősítettem nézhetetlennek, amit végig tudtam ülni. Ezt végignéztem, de nem volt benne köszönet... Amerikában mostanában versenyt csinálnak abból, hogy minél több olyan karaktert nyomnak be a filmekbe, akik totálisan antipatikusak? És ha már vígjáték... legalább egyszer el kellett volna mosolyodnom. Nem felröhögni, áhh... csak egy kis mosolyt. De nem. Semmi. Közben meg a sablonhegyek, unalom. Legalábbis számomra. Most az a kihívás, hogy megnézzek egy csomó jó filmet, ami feledteti velem ezt. Nagyon vastag karó. Legközelebb körültekintőbbnek kell lennem, az egészen bizonyos. Az máris elborzaszt, hogy állítólag Seth MacFarlane-t szeretnék házigazdának az Oscarra. Ha nem is hagyom ki emiatt az eseményt, de már előre tudom, hogy mikor fogok kétbetűs kitérőket beiktatni. Ted pedig - rendezőjével együtt - maradjon meg a Family Guy rajongók között, távol a vígjátékot egészen máshogy elképzelőktől...

Kiknek ajánlom?
Jó szívvel senkinek.

Értékelésem: 10%

2012. november 2., péntek

Genfest spot


Dééjj... ááár... jáááng... pípóól...






Objektíven: A Fokoláre Mozgalom fiataljai által szervezett világméretű találkozó beharangozó videója, mely hosszas egyezkedések után végül 2012. február elején látott napvilágot.

Szubjektíven: Az a baj, hogy ismerem a háttérsztorit, így pedig nem az igazi. Olyannak kéne írnia róla, aki nem tudja, hogy az eredeti verzió hogyan nézett ki, milyen zene volt alatta, mi volt a célja... De mivel alapszabály, hogy függetlenítjük magunkat ezektől a dolgoktól (ugyebár), ezért megkísérlem pártatlanul megfogalmazni véleményemet - ami nem fog sikerülni, előre leszögezem. Spotról beszélünk, tehát rövid, figyelemfelkeltő, kreatív alkotásról. Eredeti jelentését tekintve reklám, ajánló. Ha ebből a szempontból nézzük a dolgot, korrekt. Bár azt nem tudtam meg, hogy egy kisváros utcai flash mobjára, vagy egy világváros több ezer fős rendezvényére hívnak-e, de majd úgyis rákattintok a végén megjelenő weboldalra... ...ami csak nem akar megjelenni. Spotunk két perces és a 90. másodpercnél már "csúcsra van járatva" a hangulat. Ezt követően maximum(!) 6-7 másodpercnek szabadna következnie, ami elirányít a megfelelő helyre. De nem. Kőkemény 30 másodperccel nézünk szembe, ami szinte garantálja, hogy a lelkesedés alább hagy. A megvalósítással kapcsolatban problémásnak éreztem, hogy mintha nem tudna (nem akarna) eldőlni, hogy egy komoly, profi munkáról vagy egy mobillal felvett anyagokat összevágó, fanvideo kaliberű anyagról van-e szó. A komoly szándék érezhető, ahogy a rendelkezésre álló képi anyagból is sikerül változatos, figyelemfelkeltő spotot összehozni, de legközelebb jobban kell ügyelni a technikai részletekre. És akkor itt tegyünk egy pontot. Sokkal több nem róható fel direktor úrnak és stábjának - akikről tudható, hogy útközben lettek "stáb". Leginkább az adhat okot bizakodásra, hogy egy pillanatig sem unalmas, másfél percig jól építkező "reklámanyag" született, mely bár valószínűleg azoknak fog legtöbbet jelenteni, akik tudják miről van szó, de az egri Dobó tér és a fiatalosság adta hangulat átütő erejét így sem lehet megkérdőjelezni. Úgyhogy hajrá tovább kedves stáb! Elsőre egész korrekt, a következő már szuper lesz.

Kiknek ajánlom?
A Hogyan készítsünk spotot? - I. lecke (lehetőségek, tanulságok és hibák) című kurzus hallgatóinak.

 

2012. november 1., csütörtök

250.

Elérkeztünk a 250. bejegyzéshez. Köszönöm mindenkinek, aki továbbra is velem tart az óceánjáró nagy útján! Komoly változás természetesen nem fog történni, csupán szusszanunk és a blog ütemezését átállítom kicsit. Közkívánatra készíteni fogok egy olyan listát is (mondjuk a 300. bejegyzésnél), ahol a százalékpontok alapján kerülnek "rangsorolásra" a filmművészet remekei. Addig itt van az ábécé-sorrend adta lehetőség. Ezekről a filmekről volt szó eddig. Továbbra is lehet kérni, hogy miről írjak, igyekszem teljesíteni. Tudom például, hogy az 500 nap nyárral már csomó ideje lógok, hamarosan terítékre kerül... Addig is jó olvasgatást, jó filmnézést mindenkinek!

... és hamarosan a sötétség
II. János Pál - A fehér ruhás vándor
4 perc
A belső ember
A biztonság záloga
A bombák földjén
A bosszú jogán
A bűn hálójában
A csend világa
A dán költő
A dolgok állása
A faun labirintusa
A Föld
A francia kapcsolat
A függetlenség napja
A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége
A hihetetlen Hulk
A Hídember
A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse
A királynő
A kis gyufaáruslány
A légy
A miskolci boniésklájd
A Mississippi fekete angyala
A misszió
A nemzet aranya
A nemzet aranya - Titkok könyve
A némafilmes
A párbaj
A párizsi mumus
A sötét lovag
A taxisofőr
A tánckar
A temetetlen halott - Nagy Imre naplója
A tökéletes trükk
A Vaslady
A vándorló palota
A vörös kör
A zongorista
Ab ovo / homoknyomok
ABBA: The winner takes it all
Alien 1, 2, 3, 4
Amerika Kapitány - Az első bosszúálló
Amerikai szépség
Anakonda 4. - Vérvonal
Animal Instincts
Animátrix
Apa - Egy hit naplója
Arka
Arsene Lupin
Ataque de pánico!
Avatar
Az angol beteg
Az Arany Virág átka
Az elszánt diplomata
Az Ezüst-tó kincse
Az élet értelme
Az élet fája
Az igazság nyomában
Az illuzionista
Az orvvadász
Az óceánjáró zongorista legendája
Az öldöklés istene
Az utolsó pisztolyos
Aztán mindennek vége
Ádám almái
Baaria
Barbárok a kapuk előtt
Benjamin Button különös élete
Big Buck Bunny
Bigyó felügyelő
Blueberry - A fejvadász
Borotvaélen
Boszorkányvadászat
Bosszúállók
BURN-E
Cimborák - Hegyen-völgyön
Csiribiri
Csupasz pisztoly a (z)űrben
DC Showcase: Jonah Hex
Drip-Along Daffy
Dumbó
Egérmese 2. - Egérkék a Vadnyugaton
Egon és Dönci
Egy makulátlan elme örök ragyogása
Egy szoknya, egy nadrág
Egyszer
Ellenállók
Eredet
Erőszakik
Eső után
Este
Excalibur - Vér és mágia
Éjféli cowboy
Fantázia 2000
Farkasokkal táncoló
Fehér pokol
Fehér tenyér
Fejvadászok
Fekete kefe
Fel!
Felicia utazása
Féltve őrzött titkok
Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor (beszámoló)
Fogadom
Franklin a teknős
Gabriella Ferri nélkül az élet
Galaxis útikalauz stopposoknak
Godzilla
Golet v udoli
Golgotha - Krisztus után
Gulliver utazásai
Hadak útján
Harmadik Shrek
Harry Brown
Hasta la vista!
Holt költők társasága
Horrorra akadva I-IV.
Hidalgo - A tűz óceánja
Hideghegy
Ice Egg
Indiana Jones és a kristálykoponya királysága
Jesse James meggyilkolása, a tettes a gyáva Robert Ford
Jégkorszak 3. – A dínók hajnala
Karácsony este
Képlet
Kis Vuk
Közellenségek
L’ecsó
L'homme sans ombre
La dama y la muerte
Levitáció
Macskafogó 2. - A sátán macskája
Madagaszkár
Madame Tutli-Putli
Maestro
Mátrix
Mátrix – Újratöltve
Melquiades Estrada három temetése
Mephisto
Mission: Impossible II
Muto
München
Narnia Krónikái - A Hajnalvándor útja
Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény
Narnia Krónikái - Caspian herceg
Nekem 8
Nessie balladája
Nyitány
On Your Mark
Over time
Pacsirták cérnaszálon
Papírsárkányok
Partly Cloudy
Párizs, szeretlek!
Perzsia hercege: Az idő homokja
Peter & the Wolf
Please say something
Ponyo a tengerparti sziklán
Pókember
Project X - A buli elszabadul
Rambo - Első vér
Rambo II
Rambo III
Rambo IV (John Rambo)
Rango
Reach
Rém hangosan és irtó közel
Rio
Rusalka
Shrek 2
Skyline
Slumdog Millionaire – Gettó milliomos
Snowbody loves me
Sorstalanság
Sorsügynökség
Spirit – a sikító város
Suszter, szabó, baka, kém
Szabadság, szerelem
Szalontüdő
Szájkosaras kosaras
Szent Lajos király hídja
Szél
Szikraváros
Szilaj, a vad völgy paripája
Szkafander és pillangó
Taxidermia
Táncoló talpak
The Backwater Gospel
The Cat Piano
The Dirdy Birdy
The Expendables - A feláldozhatók
The Fantastic flying books of Mr. Morris Lessmore
The island at the top of the world
The Lunch Date
The Piano
The Sandman
There be dragons
Thor
Tiltott föld
Tintin kalandjai
Tir nan og
Titanic
Titanic 3D
Transformers 2 – A bukottak bosszúja
Transformers 3
TRON: Örökség
Tsumiki no ie - The house of small cubes
Underground
Vad Magyarország - A vizek birodalma
Vadászat a Vörös Októberre
Vadnyugaton
Van pápánk!
Vasember
Vaskabátok
Vágta
Verdák
Verdák 2.
Vérző olaj
Világok harca
Volt egyszer egy Vadnyugat
WALL-E
Watchmen
Wild Wild West - Vadiúj Vadnyugat
Yellow Cake
Zöld Darázs