Hasta la Vista!
Életigenlésből ötös, a többi már döcögősebb...
Objektíven: Lars, Philip és Jozef három flamand jóbarát, akik a többi
fiatalhoz hasonlóan egyetlen dolgot szeretnének: minél előbb elveszíteni
a szüzességüket. Csakhogy testi fogyatékaik korlátozzák őket a
csajozásban: Jozef szeme annyira gyenge, hogy csak nagyítóval lát
rendesen, Philip csak fejét és egyik kezét tudja mozgatni, Lars-nak
pedig gyógyíthatatlan daganata van, ami Philip-hez hasonlóan tolószékbe
kényszeríti. Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntenek,
Spanyolországba utaznak, ahol van egy speciális bordélyház. Szüleiknek
nem merik elmondani az igazságot, ezért azt hazudják, hogy borkóstoló
túrára készülnek, így elengedik őket. Lars állapota azonban hirtelen
rosszabbra fordul, így az orvos ellenjavallja az utazást. A fiúk végül
titokban szöknek külföldre, amihez a zsémbes, túlsúlyos vallon asszonyt,
Claude-ot tudják megszerezni ápolónak és túravezetőnek. Együtt egy kis
mikrobuszban vágnak neki az életre szóló kalandnak.
Szubjektíven: A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál közönségdíjasa hozzánk is behajózott. A belgáktól jön, így különösen örülhetünk neki, nem sok filmet hoznak be tőlük. Nem véletlen a sokszoros fesztiválsiker, és az sem, hogy többnyire a közönségdíjjal megy haza a Hasta la Vista! Életigenlő, humoros, ironikus mű, mellyel kapcsolatban azt hiszem igaza van egyik kollégámnak, aki a film vezérgondolatát a vaksága ellenére mindenkinél
tisztábban látó Jozefnek tulajdonítja. Egy mondat ez, melyet az
ápolónőnek szán: "Claude, a Te fogyatékosságod a hűtlen férjed volt." Mindannyiunknak megvan a maga fogyatékossága. Geoffrey Enthoven filmje nem a mozgássérültek életéről, hanem az életről általában szól. Üzenete, hogy ne csak leéljük a Földön eltöltött rövidke időt,
hanem éljük is meg, annak minden felhőtlen és felhős pillanatát, hiszen
lehet, hogy az lesz az utolsó. Teljesen mindegy, hogy reggel bal lábbal,
vagy láb nélkül kelünk fel. Ha elhisszük, hogy van értelme felkelnünk, már nyertünk. A problémák ott kezdődnek, amikor a film attól való félelmében, hogy túlságosan szájbarágós lesz, bátortalanul nyúl a kapcsolat témaköréhez és rossz helyre teszi a hangsúlyokat. Mert mit ér a mediterrán tengerpart, mit ér a csillagos ég, a gyönyörű tábortűz, egy szép lány társasága, ha közben kapcsolataink csorbát szenvednek... Mintha minduntalan visszakozna a film. Á, én nem vagyok dráma, kezeljetek komoly témájú vígjátékként. Talán ez az oka, hogy a forgatókönyv addigi koncepciójához képest egy csöppet túlcsordul a hatásvadászat-faktor a zárlatnál. Nem lenne rá szükség, ha az alkotók bátran tudnák kifejezésre juttatni, amiben hisznek. Életigenlés, kapcsolatok, barátság. Nem sok hiányzott. A jó szándék és a filmes tudás megvan, megvannak a profi szereplők is. Bátrabb írói és rendezői munka kell helyenként. De ez már így is elismerésre méltó.
Kiknek ajánlom?
Az európai stílusú tragikomikus játékfilmek szerelmeseinek.
Értékelésem: 65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése