Az élet fája

"Egy nap majd könnyek között esünk térdre, és akkor majd mindent megértünk. Mindent. Kísérj el az idők végezetéig!"

Objektíven: Öccsének korai halálának évfordulóján Jack O'Brien, a modern világ rohanásába belefásult építész visszagondol sorsfordító gyermekkorára, azokra a texasi kisvárosban töltött évekre, mikor elveszítette ártatlanságát, angyali édesanyjához és szigorú édesapjához fűződő kapcsolata pedig örökre megváltozott. Az emlékek felidézése közben talán nem csupán a saját, de az egész emberiség helyét is megtalálja az univerzumban.

Szubjektíven: Mit lehetne írni a filmről, melyről annyi mindent leírtak már? Elemzések, cikkek, kritikák sokasága született meg Terrence Malick nagyszabású művével kapcsolatban, senkit sem hagyott hidegen. Valószínűleg erről a filmről távoztak a legtöbben 2011-ben, de ez volt az év legnagyobb kritikai sikere is. A válaszhoz le kell ülni Az élet fája elé és szemlélni. A magam részéről csak annyit vetek képernyőre, hogy miért éreztem késztetést a mű többszöri megnézésére. Malick rendezéseiben tetszik az elmélkedős jelleg; már Az őrület határán is sikerrel jelenítette meg a konfliktusok borzalmait, mindezt elsősorban a lelki vívódásokon keresztül. Az élet fája is a lélekre koncentrál, egy Istennel történő belső párbeszéd részeivé válunk egy tragédia kapcsán. Képköltészet, de nem csupán az. Sokan felrótták a megírt történet hiányát, pedig logikus felépítés, végigvezetett szimbólumrendszer és komplett történet rejlik a látottak mögött. A leginkább szimpatikus a már említett párbeszéd-jelleg. Végre egy alkotás, mely nemcsak addig jut el, hogy Isten engedi szenvedni az embert (egyáltalán van-e Isten?)... hanem válaszokon is elmereng, Isten oldaláról is közelít (Jób könyvéből idézet a film elején) és egy pillanatig sem kérdőjelezi meg a Teremtőt. Isten nagysága minden egyes képkockán tetten érhető, és itt nem csupán a teremtés jelenetre gondolok - mely egyébként már önmagában megéri a mozijegy árát. A másik rendkívül szimpatikus elem a természet és a kegyelem útjának bemutatása: "Az ember kétféleképpen élheti le az életét. A természet útján. És a kegy útján. Te döntöd el, hogy melyiket követed. A kegy nem próbál tetszelegni. Elfogadja jelentéktelen, elfeledett és nem szeretett létét. Elfogadja a sértéseket és sebeket. A természet csak tetszelegni próbál. Azt akarja elérni, hogy mások is így tegyenek. Szeret hatalmaskodni felettük. Szereti azt tenni, amit csak akar. Mindig talál okot a boldogtalanságra. Akkor is, ha a világ ragyog körülötte és a szeretet mosolyog be mindent. Azt tanították nekünk, hogyha valaki a kegy szerint szeret, az sosem ér rossz véget." Brad Pitt és Jessica Chastain gyakorlatilag hibátlanok a két út bemutatásában. Édesapa és édesanya, erő és gyengédség, természet és kegyelem. Chastainnél "édesanyább anyukát" megkockáztatom, talán még nem láttam filmvásznon. Alakítása lehengerlő, persze Pitt sem marad el tőle. Hosszan lehetne még folytatni a sort, újabb és újabb mélységek tárulnak fel a néző előtt minden egyes megtekintéssel. Örülök, hogy ilyen művek születnek és örülök, hogy hosszú évek után végre kioszthatok egy maximális pontszámot a blogon.

Kiknek ajánlom?

Mindenkinek, aki kedvet kapott a film megtekintéséhez.

Értékelésem: 100%