2012. március 31., szombat

Narnia krónikái - Caspian herceg


Nem kell tovább várnia, itt van végre Narnia!








Objektíven: Egy év telt el Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény története óta, s Narnia Királyai és Királynői meglepve tapasztalják, hogy ebben a csodás lényekkel teli világban 1300 év telt el narniai idő szerint, mióta itt jártak. Távollétük alatt a birodalom aranykora véget ért, a világot most a Telmarinok uralják, élükön a gonosz Miraz királlyal, aki nem ismer kegyelmet. A gonosz uralkodót csak a jogos trónörökös, Caspian herceg, a lázadók vezére győzheti le, aki visszaállíthatja a régi rendet. Narnia lakói és különös lényei a két bátor lovag, Caspian és Peter vezetésével szállnak harcba, visszaállítsák a birodalom régi tündöklő fényét és dicsőségét.

Szubjektíven: A sorozat második megfilmesített része pontosan úgy viselkedik, ahogy egy második résztől általában elvárják. Nagyobb, több, viccesebb, akciósabb, szerelmesebb, látványosabb… és talán jobb is. Az első rész gigantikus sikere azonban szinte predesztinálta Caspian-t a bukásra. A legjobban jövedelmező filmek listájáról hamar lecsúszott, sőt, még szomorúbb adat, hogy minden idők 100 legnagyobb pénzügyi/anyagi hasalásának listáján igen előkelő helyet bérel Narnia második része, így nem meglepő, hogy a projektet pénzelő Disney kiszállt a további munkálatokból. A már emlegetett harmadik részig itt van az elűzött herceg története, aki a négy Pevensie-testvér segítségével igyekszik visszaszerezni trónját a gonosz Miraz királytól. Harcukban segítségükre siet ezernyi különös lény és mitológiai alak. (Azért sem árulom el, hogy sikerül-e nekik!) Ám semmi sem megy könnyen; Aslan nélkül, úgy tűnik, nincs esélyük a telmarinok ellen. De eljön-e a nagy oroszlán? A fiataloknak nemcsak a bátorság, a hit próbáját is ki kell állniuk. Nekünk meg a türelem próbáját a film első félórájában – kicsit kevesebb nosztalgiázásnak jobban örültem volna. Ezzel együtt valamivel magasabb színvonalról számolhatok be, mint az első részben. Színészeink – örömmel jelentem - elkezdtek játszani (most főleg a fiatalokra gondolok). Narnia sötétebb és fakóbb, ez most egyértelműen előnyére válik; bár nem állom meg, hogy le ne írjam – megkövezés és fejvesztés terhe mellett természetesen - meseszerűség tekintetében továbbra sem veszi fel a versenyt Frodóékkal, de még A végtelen történettel sem. Attól viszont nem kell félni, hogy bibliai párhuzamok nélkül maradnánk; C.S. Lewist lehetetlen annyira megvágni, hogy kívül rekedjen a lényegi mondanivaló. Úgy gondolom, mindenki találni fog benne valami számára kedves dolgot: Ötletes harci koreográfiák és hibátlan számítógépes animáció a high-tech szerelmeseinek, szerethető és aranyos mellékszereplők a család gyermeklelkű tagjainak egy valóban „továbbfejlesztett” filmben. Aki pedig ennél is többre vágyik, az olvasson!

Kiknek ajánlom?
Tizenévesek és Narnia rajongók hamar a képernyők elé!

Értékelésem: 80%

2012. március 30., péntek

A kis gyufaáruslány



Az Oroszlánkirály társrendezője Andersen klasszikus meséjének nyomában.






Objektíven: Kegyetlen hideg volt, hullott a hó és már sötétedett; az esztendő utolsó napját mutatta a naptár. A kemény hidegben egy szegény kislány járta a sötétedő utcákat, hajadonfőtt és mezítláb.

Szubjektíven: Ki ne tudná már két mondat alapján is, hogy klasszikus mesével, minden idők egyik legismertebb történetével van dolgunk? A léc tehát eleve magasan van, pláne ha hozzátesszük, hogy a Disney történelem legsikeresebb animációs filmjének direktora bábáskodott a produkció felett. Mindezekkel együtt be kell valljam, erősebb drámai hatásra számítottam, kicsit steril maradt a film, ugyanakkor a hangulatra, a kidolgozottságra és a képek szépségére nem lehet egy szavam sem. Rég láttam ennyire szép animációs filmet. A sok vitát kiváltó lezárást illetően pedig azon a véleményen vagyok, jó "megoldást" látunk, gyerekként én is így képzeltem a végét. A drámai vonalat számomra még az erősítette volna, ha több időt hagynak a történetre, és az eredeti Andersen mese kegyetlen külvilága is jobban megmutatkozik. De soha rosszabb feldolgozást! Jó film ez, csak benne maradt egy még jobb alkotás lehetősége.

Kiknek ajánlom?
Az Andersen rajongók vegyék figyelembe, hogy a feldolgozó "cég" ezúttal a Disney. Így kevésbé érheti őket bármilyen irányú csalódás. + A klasszikus mesék kedvelői mindenképp bepróbálkozhatnak Roger Allers filmjével.

Értékelésem: 75%

2012. március 29., csütörtök

A tánckar


El tudom hinni, hogy ez színdarabként működött. Filmként sajnos már kevésbé átütő.







Objektíven: A tánckar az azonos című Pulitzer-díjas színdarab alapján készült musical filmfeldolgozása a mindennapok kíméletlen, kegyetlen harcának, a boldogulás háborújának látványos szinonimája. Tehetséges, fiatal, szorgalmas táncosok hosszú évek kemény munkájával a hátuk mögött arra várnak, hogy egyszer a színpadon is kamatoztathassák tudásukat. Egy Broadway-show tánckarában fellépni - az első lépés a hírnév felé vezető úton, ezt az első lépést azonban csak néhány szerencsés teheti meg. Több százan jelentkeznek a felhívásra, de a színházi nézőtér homályában ülő kíméletlen rendező csak a legjobb tizenhatnak ad esélyt arra, hogy egy utolsó, mindent eldöntő szűrőn bizonyítsák rátermettségüket. Senkit nem érdekel a magánéleti problémájuk, senkit nem érdekel a sérülésük, a bánatuk, a fáradtságuk. Ha csillogni akarnak a színpadon, előtte meg kell járniuk a poklot.

Szubjektíven: Ami a Broadway színpadán jól mutat, az nem biztos, hogy adaptálható filmvászonra. Pláne, ha ennyire kamaradráma-jellege van a dolognak. Musical, hisz rengeteg dalt énekelnek benne, ugyanakkor kemény dráma, hisz a főszereplők vívódásaira, küzdelmeire van kihegyezve az egész mű. A tánckar ilyen módon magasban kifeszített kötélen egyensúlyoz, hogy megtalálja a helyes arányokat, ne váljon hiteltelenné, unalmassá, nevetségessé. Sőt, drámát vigyen a színpadra. Majdnem összejött. Egyrészt Richard Attenborough nem tehetségtelen rendező (pont a hatalmas sikerű Gandhi utáni első munkájáról van szó), a dalok egy része fülbemászó és a koreográfiák is jók. A legfénylőbb pont pedig a rendező szerepét alakító Michael Douglas, aki csodálatosat játszik a "háttérből". A hang, ami csak néha szólal meg, mégis annál erőteljesebb, hatásosabb. Kölcsönhatásuk a művészpalántákkal korrekt módon működik. A baj ott van, hogy a személyesség nem tud igazán érvényesülni. A show és a dráma birkózásából inkább előbbi kerül ki győztesen, amikor mégis utóbbi kerülne fölénybe, látszik rajta a megviseltség, a küzdelem, így az átütő erő hiánya. És ez kevés. Percenként jut eszembe, hogy ez színházban sokkal jobban működhetne; a rengeteg technikai és zenei elismerés (többek között 3 Oscar-jelölés) dacára úgy gondolom nem véletlen, hogy igazán színdarabként maradt emlékezetes ez a mű. Mert ez színpadon él, színpadra termett. Kevésbé filmvászonra.

Kiknek ajánlom?
A Broadway-re vágyó művészpalánták egyszer azért mindenképp fussanak neki, mert szolgáltat tanulságokat.

Értékelésem: 55%

2012. március 28., szerda

Szájkosaras kosaras


Az emlék régi, de szép.








Objektíven: A 12 éves Josh Framm apja váratlan halála után egy kisvárosba költözik a családjával. Mivel új fiú a városban, és túl félénk ahhoz, hogy jelentkezzen az iskola kosárcsapatába, egyedül gyakorol egy elhagyott pályán. Ott ismerkedik meg Buddy-val, aki amellett, hogy nagyon barátságos kutyus, hatalmas kosárlabda-tehetségnek bizonyul. Gyorsan hírnévre tesz szert a szokatlan, de annál ügyesebb páros, azonban sajnos felbukkan a kutya előző gazdája...

Szubjektíven: Charles Martin Smith érdekes figura, hiszen a filmezés területén belül már szinte mindent kipróbált. Legnagyobb sikereit színészként könyvelhette el, olyan alkotásokban játszott szerepeket, mint az Aki legyőzte Al Caponét, az Amerikai Graffiti vagy a Csillagember. Rendezőként először a '80-as években próbálkozott, majd később egyre többször találhattuk őt a direktori székben. Négy éve BAFTA-ra jelölték, úgyhogy köszöni, megvan. Ahogy 1997-ben készült filmje is. Megvan, és jó, hogy megvan. Aranyos, kedves film lett a Szájkosaras kosaras, mely nagy szívével bizonyítja, hogy helye van a mozipalettán. A történettől és a színészi játéktól ne várjunk világmegváltást, ahogy az se zavarjon minket, ha esetleg az első öt perc után merő véletlenségből fel tudjuk sorolni a várható fordulatokat és a szereplők jellemfejlődésének irányait. Ez egy egyszerű film, amit családilag, zsenge gyerkőcökkel jó nézni. A varázs valószínűleg így sem fog sokáig tartani, az eredetinek látszó ötletek csak egy bizonyos pontig bírnak majd rá az újranézésre, mégsem kell aggódni. Ha másért nem, hát azért, hogy gyermekünk ne otthon tespedjen, hanem sporttal, állatokkal foglalkozzon, már megéri megnézni Charles Martin Smith filmjét. Hajrá Szájkosaras kosaras!

Kiknek ajánlom?
Családi film. Családoknak.

Értékelésem: 65%

2012. március 27., kedd

Féltve őrzött titkok


A Hallmark-szint legalja.








Objektíven: Jo Beckett odaadó feleség és anya, ám biztonságos élete hirtelen felborul, amikor nagy szerelme, a kommuna egykori tagja váratlanul a városba költözik. A közös titkok felszínre törnek, ami tönkreteheti őt és a családját. Igazi rémálom veszi kezdetét, amikor Eli bevallja szörnyű tettét, amit a múltban követett el, és Jónak rá kell jönnie, hogy egy gyilkosba volt szerelmes.

Szubjektíven: A film másik magyar címe Keserű ébredés (volt), ami talán még jobban kifejezi az igazságot, csak sajnos a nézőre, rám nézve. Bevallom, egy idő után úgy gondoltam, időfecsérlés lenne végigülnöm Mike Robe alkotását. Ilyen is előfordul néha. A klisék nemcsak feltűnőek, de bosszantóak is, prezentálásuk szintjéről már szó se essék. S ilyetén mód a gondolati mag sem tud felszínre jutni. Egész egyszerűen nem leszek rá kíváncsi, ha egyfolytában azzal foglalkozom, hogy mennyire rossz ez és ez, mennyire kizökkent az és az... Mike Robe nem véletlenül nem tud kitörni a Hallmarkos, Nora Roberts adaptációs skatulyából. A '90-es évek elején volt pár korrekt próbálkozása televíziós szinten, de aztán ki is fújt a dolog. A színészgárda sem tudja felemelni nézhető szintre a Féltve őrzött titkokat. Megpróbálták persze Kirstie Alley-vel népszerűsíteni a filmet, de itt még a Golden Globe díjas színésznő sem tudott csodát tenni. Ötlettelen és panelekre épít a forgatókönyv - nem olvastam az eredeti művet, de az sem lehetett egy nagy eresztés, bár ennél valószínűleg jobban sikerült. Egy szó, mint száz, nálam ez most nagyon nem jött össze. A hibát nem keresem a készülékben, inkább más alkotások felé irányítom.

Kiknek ajánlom?
Hallmark rajongók ide!

Értékelésem: 10%

2012. március 26., hétfő

Nekem 8


Jóleső '90-es évekbeli vígjáték.








Objektíven: Jobb lett volna meg sem születni - gondolja Nick Beam, amikor hazaérve édes kis feleségét félreérthetetlen helyzetben találja, a saját főnökével. A felszarvazott férj azt gondolja, ennél rosszabb már nem történhet aznap. Vagy mégis? A mostohasors T. Pault sodorja az útjába. Az izgága kis fekete, a botcsinálta útonálló beugrik a szerencsétlen lakli kocsijába, és megpróbálja kirabolni. Egy nappal előbb Nick talán megadóan engedett volna, de most beletapos a gázba és elrabolja kirablóját. A két vadidegen hamarosan hajmeresztő kalandokba keveredik.

Szubjektíven: Alapvetően necces a helyzet, hiszen meglehetősen vékonyka a sztori és nem menekülünk az ötlettelen cselekményvezetéstől sem. Szerencsénkre viszont két olyan karakter kerül a figyelem középpontjába, akik rászolgálnak a bizalomra. Fokozatosan egyre jobban és jobban megkedveljük őket, szerethetőek még esetlenségükben is. És ez sokat javít az összképen, sokat ad hozzá a hangulathoz, az atmoszférához, mely vérbeli '90-es. A soundtrack pedig hatalmas! Hol másutt hallgathatsz egy helyen olyan világslágereket, mint a "C U When U Get There", a "Scatman", a "Route 66", a "Wanna Be Startin' Something"? A többi dalról nem is beszélve. Öröm a fülnek! Az is öröm, hogy a sablonhegyeket képes a hangulat és a színészgárda ellensúlyozni. Külön figyelemre méltó, hogy a film rendezője, Steve Oedekerk is tiszteletét teszi a mellékszereplők között, sőt, talán az egyik legviccesebb etűd az övé. Persze a pálmát Tim Robbins és Martin Lawrence viszik. Méltán. Úgyhogy egy kis jóleső nosztalgia - Nekem 8.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik a sajátjuknak érzik a filmet a róla írt vélemény alapján.

Értékelésem: 70%

2012. március 25., vasárnap

Képlet


Meg kell védenem Alex Proyast, aki szerintem tehetséges rendező. Korrekt mozit hozott össze a Képlettel, melynél azonban már a sztori is sántít kicsit, a forgatókönyv meg aztán pláne.





Objektíven: 1959-ben egy új általános iskola avatóünnepségén megkérik a diákokat, hogy rajzolják meg: szerintük milyen lesz a jövő? A képeket bezárják egy időkapszulába, és elraktározzák 50 évre. Egy titokzatos kislány rajz helyett véletlenszerűnek tűnő számokkal írja tele a papírját. Azt állítja, láthatatlan emberek suttogták a fülébe a számokat. Félévszázaddal később szintén diákok kapják a feladatot, hogy vizsgálják meg az ötven évvel ezelőtti gyermekrajzokat, a kislány rejtélyes üzenete pedig Caleb Koestlerhez kerül. Caleb apja, az asztrofizikus John Koestler fantasztikus és egyben félelmetes felfedezést tesz: a kislány által leírt számok dátumok. Az utóbbi ötven év minden egyes katasztrófájának időpontjai.

Szubjektíven: Nagyon szurkoltam, hogy a film végén ne (az) derüljön ki, hogy csak egy hatalmas blöff az egész. Csalódnom kellett. Az egész sokáig hatásos sci-fi thrillerként haladó mozi végül nem teljesíti az elvárásokat. Egy bizonyos pontig magyarázatot lehet találni a forgatókönyv következetlenségeire, de egyre gyanúsabbá és gyanúsabbá válik a dolog az idő előrehaladtával. A családi dráma sem annyira hiányzik a képből. Vagy legyen az, vagy szorítsuk minimálisra a játékidő érzelmes felét. Valaki beszélhetne már ilyen szempontból (is) az amerikai producerek fejével. A sci-fi vonal működik és amíg van benne spiritusz, élvezhető a Képlet. Proyas egy ideig korrekt módon eladja nekünk a sablonokat és rendezésével befedi az írói hiányt. Csodát azonban ő sem tud tenni és rossz érzés tölt el, ha adatlapjára nézve azt látom, hogy alig kap munkát. Pedig megérdemelné. Már az Én, a robot is abszolút élvezhető, korrekt akciómozi volt. Ez is az, bár gyengébb annál. Mi lesz, ha majd egyszer lesz valaki, aki normálisan megírja a filmjeit? Érdekesség, hogy a mozit eredetileg Richard Kelly írta és rendezte volna. Kíváncsi vagyok, mit hozott volna ki a Donnie Darko direktora ebből az alapsztoriból. Már sosem tudjuk meg, ne is tépelődjünk rajta. Örüljünk inkább annak, hogy Alex Proyas már leszerződött következő rendezői munkájára.

Kiknek ajánlom?
Nicolas Cage rajongóinak és a tudományos-fantasztikus filmek kedvelőinek.

Értékelésem: 60%

2012. március 24., szombat

Madagaszkár


Sokat mond, hogy a mellékszereplő pingvinek képviselik a legfőbb elemet a filmben, amely gyerekek és felnőttek számára egyaránt képes kellemes perceket szerezni.





Objektíven: Alex, az oroszlán a nagyvárosi dzsungel királya, mivel ő a New York-i Central Park állatkertjének fő attrakciója. Ő és legjobb barátai, Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria, a víziló egész eddigi életüket kellemes fogságban töltötték, pazar étkek közt, zöldövezeti környezetben. Ám Martynak az elég jó sem elég jó, hagyja, hogy úrrá legyen rajta a kíváncsiság, és néhány rendkívüli pingvin segítségével megszökik, hogy felfedezze a külvilágot, ami annyira hiányzik neki. Barátai döbbenten állnak másnap reggel Marty hűlt helyénél, és kitörnek az állatkertből, hogy visszahozzák a zebrát, mielőtt még bárki rájönne, hogy eltűnt. Ám egy metróban bóklászó oroszlán, zsiráf és víziló még New Yorkban is kelt némi feltűnést. Alex, Melman és Gloria a Központi Pályaudvaron akadnak rá Martyra, de mielőtt felszállhatnának a hazafelé tartó metróra, elkábítják, elfogják, bedobozolják és egy Afrika felé tartó hajóra pakolják őket a jó szándékú emberek, akik úgy gondolják, hogy megmentik az állatokat a nagyvárosi élet stresszétől. Amikor a cselszövő pingvinek megrongálják a hajót, hőseink Madagaszkár egzotikus szigetének partján találják magukat. A New York-i aszfaltbetyároknak most rá kell jönniük, miképpen maradhatnak életben a vadonban, és fel kell fogniuk, mit is jelent valójában az a mondás, hogy "nagy az Isten állatkertje."

Szubjektíven: Négy jóbarát New York állatkertje után más éghajlatra vágyik. Viszontagságos útjuk befejeztével napsütéses tengerparton kötnek ki, innentől kezdve adja magát a rengeteg humoros szituáció. Városi barátaink lassacskán beilleszkednek a szokatlan környezetbe és rájönnek, milyen fontos a barátság. – úgy nagyjából ennyi. Az alkotók egész biztosan sehol sem olvasták az örök igazságot: „A kevesebb több!” Ha nem akarnának másodpercenként tíz poént elsütni, és nem bagatellizálnák a végletekig a történet vezérfonalát, (pontosabban szólva fogalmuk sincs mit csináljanak vele, egyszer felesleges okításba, másszor erőltetettnek ható humorizálásba csapnak át) akár egy jó film is kikerekedhetett volna a Madagaszkárból. Így viszont, hogy a „Poént mindenáron!” – elv érvényesült, néhol döcögőssé, néhol kínossá válik az alkotás. Tulajdonképpen minden maximálisan működik benne, ami a "mellékzöngékhez" kötődik: aranyosak a majmok, a makik tánca magával ragadó, a pingvinek pedig ötletesebbnél-ötletesebb jelenetekkel színesítik a filmet. A fő karakterek sajnos nem hozzák a szintet. Inkább húszezerszer egy Oroszlánkirály kidolgozott, szerethető figurái, mint ezek. Hőseink szögletesek - úgy nagyjából minden tekintetben. Így felemás érzéseim vannak a filmmel kapcsolatban. Persze lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de nekem ez most kevéssé jött be.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik riszálni úgyis, úgyis.

Értékelésem: 50%

2012. március 23., péntek

Madame Tutli-Putli


Bámulatos stop-motion technika, erős szürreális atmoszféra és egy nagyszerűen árnyalt karakter.







Objektíven: Egy félős, törékeny kis nő utazik az éjszakai vonaton, ahol szembe kell néznie minden félelmével.

Szubjektíven: Tipikusan az a fajta film, aminek a végén kérdőjelekkel a fejedben ülsz a székben, mégis egy belső elégedettséget nyugtázol, mert a rövid játékidő ellenére is magával szippantott egy varázslatos világba. Így kell kihasználni a stop motion-t, így lehet egy idejétmúltnak kikiáltott technikával együttérzést kiváltani, sőt, a karakter - jelen esetben Madame Tutli-Putli - személyiségét kibontani. A vége persze okoz fejtörést, de így legalább van miről beszélni... utána is. Remekül összerakott Chris Lavis és Maciek Szczerbowski rendezőpáros alkotása, a szürrealitást is csak kevés alkalommal viszik túlzásba. Nem véletlen, hogy a film szinte valamennyi jelentős fesztiválon fődíjat nyert, egyedül az Oscar nem jött össze, azt egy másik film kapta. De itt is jó helyet lett volna. Tetszetős, szép munka született.

Kiknek ajánlom?
Művészfilmek, gondolkodtatóbb alkotások kedvelőinek.

Értékelésem: 85%

2012. március 22., csütörtök

Galaxis útikalauz stopposoknak


Biztosan feljebb kúszik majd az értékelésnél adott százalékos szám, ha társasággal nézem meg.







Objektíven: Arthur Dentnek rossz napja van. A házát egy gyorsforgalmi út építése miatt lerombolják, megtudja, hogy a legjobb barátja egy másik bolygóról jött, és mindennek tetejébe a Földet egy hiperbekötőút építése miatt néhány percen belül megsemmisítik. Dent a legjobb barátja, Ford Perfect segítségével az utolsó pillanatban lelép egy űrhajóval, és ezzel kezdetét veszi a fantasztikus űrodüsszeia. Űrbéli kalandjai során Dent nagy hasznát veszi a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvnek, amely minden tudás és bölcsesség tárháza.

Szubjektíven: Bár tele van emlékezetes idézetekkel, a film nézése közben nincs az a benyomásom, hogy az angol humor csúcstermékével lenne dolgunk. A könyv olvasása alatt töprengtem is magamban egy sort; ebből vagy nagyon jó film születhetne, vagy katasztrofálisan gyenge. S bár nem rossz a végeredmény szélesvásznon, mégis sokáig gondolkodtam, hol lehet a hiba, hogy saját regényükből nem tudnak tisztességes feldolgozást készíteni brit barátaink. Visszafogottság érhető tetten úton-útfélen, becsúszik több amerikai stílusú megoldás és még érdektelenségbe is belefutunk. Na, ezeket mind alaposan kikerüli Douglas Adams könyve. Az ő frissessége az, ami hiánycikk ebben az adaptációban - ez alapján egyébként külön furcsa, hogy a forgatókönyvet ő maga jegyzi. Valószínűleg annyi kellett volna, hogy az angolok saját maguk készítsék el ezt a filmet, az amerikai bábáskodást elhagyva. Akinek nem volt szerencséje D.A. művéhez, az akár még egy nagyon szellemes, megfelelően fárasztó műnek is tarthatja a Galaxis útikalauzt, ellenkező esetben viszont csak egy közepes filmalkotáshoz lesz szerencsénk. Ezért ildomos társasággal megnézni. Ahogy kedves narrátorunk is mondja: "A Galaxis útikalauz stopposoknak szerfelett figyelemreméltó könyv. Talán a legfigyelemreméltóbb és legsikeresebb könyv, ami valaha megjelent a Kis Göncöl kiadóinak gondozásában. Népszerűbb, mint a Mennyei házi mindentudó. Többen veszik, mint az 53 dolog, amit a súlytalanságban csinálunk-ot és ellentmondásosabb, mint Oolon Colluphid filozófiai trilógiája, a "Miben tévedett Isten", az "Isten még néhány tévedése" és az "Egyáltalán ki az isten ez az Isten?" A könyv két dolognak köszönheti, hogy immáron ezt tartják minden bölcsesség és tudás tárházának és nem az Encyclopedia Galactica-t. Egyrészt, mert némileg olcsóbb, másrészt, mert borítójára a következő szavakat írták szép nagy betűkkel: "Ne ess pánikba!""

Kiknek ajánlom?
Az angol humor szerelmeseinek. Kizárólag haverokkal!

Értékelésem: 65%

2012. március 21., szerda

Az angol beteg


A filmtörténelem talán legprofesszionálisabb hatásvadászata.







Objektíven: Egy olasz katonai kórházba szörnyű égési sérüléseket szenvedett pilótát szállítanak be, akit lángoló gépe roncsai közül mentettek ki. Egy kanadai nővér, Hana ápolja az ismeretlen beteget, aki nem emlékszik a nevére, nem tudja honnan jött és mi történt vele. A férfit csak az "angol beteg"-ként emlegetik, akcentusa miatt ugyanis azt hiszik, a szigetországból érkezett. Lassan visszatérnek a férfi emlékei - pontosabban emléktöredékei. Kiderül, hogy nem angol, hanem magyar - Almásy László grófnak hívják, aki Észak-Afrikai felfedező-útjaival szerzett hírnevet magának. Miközben a nővér és a beteg egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Almásy-ban egy másik szerelem emlékei is megelevenednek...

Szubjektíven: Sokat vártam arra, hogy leírhassam ezt a mondatot egy lead-be, és ez a film meg is érdemli. Döbbenetesen erős az összhatás. Több ezer filmes élmény után is azt mondom, minden idők 10 leghatásosabb filmje között van Az angol beteg. Olyan képi világot vonultat fel, hogy egy életre nem szabadulsz az élménytől. Talán az Arábiai Lawrence tudott hasonló képeket elénk varázsolni a sivatagról, a sivatag színeiről... de talán még az sem. John Seale operatőri munkáját látva cserbenhagynak a szavak és a jelzők. Jogosan kapott díjakat a földgolyó szinte minden elképzelhető sarkából. Michael Ondaatje regényét adaptálva Anthony Mighella rendező és főleg Harvey Weinstein producer igazi bennfentesek szedett össze a stábba, akik mind jól ismerték egymást, így remekül tudtak együtt dolgozni. Itt van egy legendás gyártási szakember, egy legendás vágó, egy legendás díszlettervező, egy legendás kosztümtervező, és még pár gyönyörűen csengő név, nem is beszélve a már említett Harvey Weinstein producerről, aki itt mutatta ki igazán a foga fehérjét, és csinált egy független filmalkotásból egy 9(!) Oscar-díjas szupermozit. Mesés helyszínekhez mesés zene - Gabriel Yared zeneszerző nevéről se feledkezzünk meg. És ha már itt tartunk, nem lenne illendő kihagyni a magyar vonatkozást és a dramaturgiai vonalat, amivel kezdetét is veszik a problémák. Ralph Fiennes -rajta nem múlott semmi- csak addig magyar, amíg Sebestyén Márta elhiteti velünk, hogy az. Alakját vonzóvá teszi az egzotikus idegenség, de mélyebbre nem tud leásni a forgatókönyv ebben a tekintetben. Colin Firth figurája mintha nem is élne, pedig igen fontos szerepe volt már a regényben is. Ő nem volt hasznos alapanyag "hatásosság" szempontjából, ezért hagyták és behoztak egy jóval feleslegesebb mellékvonalat Willem Dafoe karakterén keresztül. Ebből is következik, hogy az egyetlen igazán összetett, valós személyiség a filmben a Juliette Binoche által játszott Hana (nem volt véletlen az Oscar). Alakjával lehet szimpatizálni, együttérezni, érzéseket vált ki - jó ötlet volt az ő "szemén keresztül" láttatni a történetet. A film valóban kevésbé értékes, ha csak sima love story-ként fogjuk fel, de valami értelmet nyer, ha elszakadunk a szerelemtől. És ez az, amit én kevéssé éreztem, vagy pontosabban szerettem volna többször érezni. Mert a potenciál megvan/megvolt benne. Nincs szívem azt mondani rá, hogy rossz film. Sokszor eszembe jut a vége felé az a rész, amikor a sivatagi szélben, hatásos vonós zenével megtámogatva a magyar gróf karjában viszi a barlang felé haldokló szerelmét. Hatalmas giccs így leírva, a nézők nagy része mégis könnyeivel küszködik. Mert a hatás letaglóz, emberből vagyunk. Számomra is megrázó képsorozat volt... Mégsem feledhetem annak a filmnek lehetőségét, mely Michael Ondaatje regénye alapján sajnos a forgatókönyvben maradt.

Kiknek ajánlom?
Bármennyire nem így tűnik a leírás alapján, de úgy gondolom, egyszer mindenkinek meg kell néznie. Messze-messze nem hibátlan mozi, de alapmű.

Értékelésem: 60%

2012. március 20., kedd

John Rambo


Rambo még mindig jó, a mészárszék már kevésbé.








Objektíven: John Rambo, a vietnámi veterán húsz évvel az utolsó kalandjai után Thaiföld északi részén, a burmai határhoz közel telepedik le. Visszavonultan él, halászik és kígyóméreggel kereskedik. Sarah, egy humanitárius szervezet munkatársa megkéri, vezesse át őket az elaknásított határvidéken, hogy a külvilágtól elzárt törzseket gyógyszerrel és élelemmel láthassák el, de Rambo visszakozik. Mikor azonban két hét múlva a visszatérő lelkész elmeséli, hogy az önkénteseket a burmai hadsereg foglyul ejtette, Rambo pontosan tudja, mit kell tennie.

Szubjektíven: "A harc a véredben van. Nyomás alatt olyan könnyű ölni, mint levegőt venni."- Rambo találóan fogalmazza meg a negyedik rész lényegét. A második és a harmadik epizód által kijelölt ösvényen járva, minimálisra szorítva a drámai részeket halad ez a amerikai-német koprodukciós termék, ezúttal Stallone irányítása alatt. A 236 haláleset jóval több annál, mint amennyi az eddigi három részben összesen történt, pedig emlékezzünk, a harmadik epizód már akkor bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, mint a valaha volt legerőszakosabb film. Teljesen barátságos volt ehhez képest. És ez itt sajnos számomra zavaró is volt. Bár Rambo két évtized múltán is baromi ütős, a film maga egy mészárszék, teljesen felesleges vérontással. Eddig legalább az akció párosult némi -'80-as évekbeli- ötletcsomaggal, itt viszont csak a brutalitást találjuk, mint megfelelő jelzőt. A kamera nem fél megmutatni a dolgokat, de most a kevesebb több lett volna. A zene ettől függetlenül ismét ütős, ahogy az operatőri munka is kiválóan eltalált. Az utolsó jelenetért pedig külön piros pont. A megfáradt hős megérkezése. Csodálatos. Jó lenne itt lezárni a történetet, mert ez így még pont elfogadható. De úgy hírlik, már gőzerővel készül az ötödik, záró epizód, ahol hősünk utoljára veszi majd fel a fejpántot.

Kiknek ajánlom?
Egyik kollégám sorait idézve: "Fegyverfetisiszták, slasher-kedvelők, akciófilm rajongók, valamint Rambo feltétlen hívei széles mosollyal fogják fogadni..." - Mert Rambo még mindig Rambo. És amíg ez így van, nem lesz rossz a film.

Értékelésem: 60%

2012. március 19., hétfő

Rambo III


A '80-as évek akciófilmjeinek csimborasszója.








Objektíven: Trautman ezredes az afganisztáni háborúban az oroszok elleni tevékenysége miatt fogságba esik. Rambo kapja azt a veszélyes és minden eddiginél lehetetlenebbnek tűnő feladatot, hogy a front mögé kerülve, az oroszok által uralt területen felkutassa és kiszabadítsa a foglyul ejtett ezredest. A mindenre elszánt Rambo, az orosz területekre érkezve megtudja, hogy az ezredest egy megerősített erődben tartják. Ez a létesítmény első ránézésre bevehetetlennek tűnik: mindenhol állig felfegyverzett őrök figyelik a környéket és magát az erődítményt is. Rambonak, az őrök éberségét kijátszva sikerül bejutni. Az azonban, hogy ki is kerül-e ebből a pokolból, erősen kétséges.

Szubjektíven: Talán még egyszerűbb, mint a második rész volt. A sztori cérnavékony, és végül csak sikerült kikötni egy rosszoroszok-jóamerikaiak filmnél. Az afgánok melletti kiállást nemesebben is meg lehetett volna oldani, nem hiszem, hogy erre ez volt a legjobb mód. Szomorúságra ad még okot, hogy eddig egyetlen Rambo mozi sem indult ennyire nehezen és közhelyesen. Viszont a negyvenedik perc környékétől olyan gyönyörűen beindul, hogy öröm nézni. Az addig (1988) készített legdrágább mozifilmről beszélünk és készséggel el is hiszem, hogy a pirotechnikai megoldások és az eredeti helyszíneken felvett jelenetek elvitték a pénzt. Viszont kevéssé hozták. Amerikában nem jött vissza a gyártási költségvetés, ami nagyon szomorú adat a második rész kirobbanó sikere után. A legenda azonban folytatódik: Akciózúzás a köbön. Stallone ismét kitesz magáért. Rambo karakterét nem érheti kritika; szótlan igazságosztás felsőfokon és ehhez ő nagyon ért. Az évtized végére odapakol egy akciófilmet, ami abszolút méltó a '80-as évekhez. Komolyan vehetetlen cselekmény, fekete-fehér jellemek, logikátlanságok, ütős zene, és nem utolsó sorban olyan ötletes, stílusos megoldások az akciók terén, hogy csak nézel... Jelen esetben személyes kedvencem a hegycsúcsról helikopter-kilövés, illetve a tank kontra apache ütközet a végén. De ezeken kívül is tartogat még meglepetéseket a játékidő. Tipikusan az a fajta film ez, amit hiba lenne komolyan venni, de véleményem szerint lenézni sem szabad, hisz abszolút szórakoztató. Kihozzák a helyszínekből és a szerény forgatókönyvből, ami benne van. Rambo rulez!

Kiknek ajánlom?
Akiknek tetszettek az eddigi részek, ezzel sem járnak rosszul.

Értékelésem: 70%

2012. március 18., vasárnap

Rambo II


Indul a zúzás Rambo-módra.








Objektíven: Egykori főnöke, Samuel Trautman, azzal keresi fel a börtönbüntetését töltő Rambo-t, hogy utazzon Kambodzsába és derítse ki, hogy vajon vannak-e ott amerikai hadifoglyok. Rambo-nak bizonyítékot kell szereznie, mégpedig úgy, hogy fényképeket készít a fogva tartottakról. Rambo vállalja a veszélyes feladatot, mivel úgy érzi, nincs vesztenivalója. Arra azonban nem gondol, hogy az amerikai hadsereg bizonyos tisztjeinek nem érdeke, hogy kiderüljön az igazság és, hogy ezek a tisztek bármit megtesznek annak érdekében, hogy Rambo küldetése ne járjon sikerrel.

Szubjektíven: Az első Rambo film komoly anyagi és kritikai siker lett, így nem maradhatott el a folytatás. Sikerült is forgatókönyvírót szerezni, az ifjú és lelkes James Cameron személyében. (Aki épp arra várt, hogy Terminátor című filmje megkapja a megfelelő támogatást a gyártás megindításához, plusz szabadidejében a Rambo és az Alien második részeit írogatta.) Cameron új módon akarta megközelíteni Rambo figuráját, annak fizikai erejét, kvalitásait, katonai képzettségét hangsúlyozva. Így lett a második rész pörgősebb, lendületesebb, de ugyanakkor butább, egyszerűbb az első epizódnál. Cameron egyébként a mai napig állítja, hogy ő csupán a forgatókönyv legelső vázlatát írta meg, melyet aztán Sylvester Stallone átírt. Azt is megjegyezte, hogy ő az akciókat írta, Stallone dolgozta hozzá a politikai részt. Ezt a film végi 15-20 perces megazúzást látva készséggel el is hisszük. Egyébként fekete-fehér jellemek és karakterek tarkítják a másfél órás játékidőt, a hangsúly a szórakoztatási faktoron van. Stallone persze érezhetően belevitte a hazafias vonalat. Gondoljunk csak a záró 5 percre, melyet a film megjelenése után többen politikailag ellentmondásosnak bélyegeztek. - Bár a második Rambo film hatalmas kasszasiker lett, a kritikusok ízekre szedték. A rengeteg negatív vélemény ellenére mégis ez az egyetlen mozi a négy rész közül, mely képviseltette magát az Oscar-gálán, bár győznie nem sikerült. Amiről nem beszéltünk még, az Stallone. Vagyis Rambo maga. Jelenléte és figurája sokat lendít az összképen. Felveszi a fejpántot, a nyílvesszőt, és a robbanónyilakkal indul aprítani, zúzni, robbantani, magányosan harcolni akár ezres túlerővel szemben is. Érdekes, hogy Rambo karaktere voltaképp a második résszel vált igazán azzá, ami miatt ma is legendás akció-ikonként tekintünk rá.

Kiknek ajánlom?
Egyszerű, zúzós akciófilmek kedvelőinek.

Értékelésem: 70%

2012. március 17., szombat

Rambo - Első vér


Kezdetét veszi a legendás ikon története.








Objektíven: Egy Rambo nevű vietnámi veterán egy amerikai kisvárosba érkezik. Rendhagyó öltözete miatt pedig szinte azonnal felhívja magára a helyi seriff figyelmét. A rend túlbuzgó őre szeretné megelőzni a bajt, így minden különösebb ok nélkül távozásra szólítja fel az idegent. Rambo azonban nem szereti, ha mások mondják meg, mit csináljon, s amikor a rendőr kitessékeli őt a város határán túl, azonnal visszafordul. Letartóztatják, megmotozzák és fogdába zárják. A rácsok látványa, az erőszak, az őrök durvasága kínzó emlékeket ébreszt a veteránban, mert a háború alatt megtapasztalhatta, hogy mit jelent fogságba esni. Rambo a fogva tartóira támad és megszökik. A Vietnámban tanult gerilla-hadviselés szabályai szerint pedig azonnal a közeli erdőség felé veszi az irányt.

Szubjektíven: A veteránok. Amikor 1973-ban a háború végén kivonták az amerikai csapatokat Vietnámból, a közvélemény és a hippik is erősen támadták a hazatérő katonákat. Elkezdődött a vádaskodás, a gyerekgyilkosozás, a kiközösítés, ráadásul a kormány sem fogadta kegyeibe fiait, majd' mindegyikük az utcára került. Vietnám tabutéma lett, a veteránok tízezreinél diagnosztizáltak pszichés eredetű betegségeket. Kellemetlen téma, de nem egy lelkes írónak. Külön érdekesség, hogy David Morrell eredetileg tanár volt, ám elég hamar elkezdett alkotni, regényeket írni. Debütáló műve főszereplőjének egy vietnámi veteránt tett meg. A hiedelmek szerint a Rambo név akkor született meg, mikor Morrell egy nap otthon ülve a főszereplőn töprengett. Felesége hazaállított a napi bevásárlásból és kipakolt az asztalra egy csomag Rambo nevű almát. A regény aztán 1972-ben meg is jelent, a filmjogokat pedig azonnal megvásárolták. Ám a megvalósítással kapcsolatos konkrét munkák rendre a kukában landoltak. Ha hihetünk az adatoknak, 18 forgatókönyv-változat készült el a Rambohoz. Végül összejött: a filmet az akkor még ismeretlen Ted Kotcheff rendezte meg, akinek azóta sem sikerült igazán emlékezeteset alkotnia, de ebben nagyon kitett magáért. Ahogy mindenki a stábból. Kiváló akciójelenetek, komor, borongós képi világ és atmoszféra, erőteljes zene. A többi Rambo mozival ellentétben a drámai elemek is fontos szerepet kapnak, a párbeszédek, dialógusok kidolgozottak, abszolút működnek. És persze itt van egy ikon születése. A film legnagyobb durranása kétségkívül maga Sylvester Stallone, aki kiválóan játszik, hiába tartják gyenge színésznek. Itt lehengerlő az alakítása. Szótlan, komor, határozott, vérprofi katona, aki magában hordozza mindazt a traumát, amit összefoglaló néven Vietnámnak nevezünk. - Fontos megjegyezni, hogy sokak szerint jobb a film, mint a könyv. Akiknek volt szerencséjük az eredeti műhöz, azok tudhatják, hogy ott Rambo sokkal inkább az, amit a filmfolytatások csináltak belőle. Duzzadó izmú fenevad. Az Első vér nem fél előhozni a drámai vonalat, gazdagítja a Rambo-Trautman szálat és jobban kidolgozza a karakterek motivációit is. Nem volt véletlen Kotcheff mozijának sikere. A 14 millió dollárból készült alkotás, világszerte 125 milliós bevételt hozott, ami egyben megágyazott az emlékezetes folytatásoknak, amelyek esszenciáját adják a '80-as évek akciófilmjeinek. Igazi alapmű viszont csak az első epizódból lett.

Kiknek ajánlom?
Férfiembereknek 18 éven felül. Megnézése amolyan beavatás is a drámai alaphangú akciófilmek világába. A folytatások már más tészta, de hamarosan ki fog derülni, hogy azok is kedvelhető mozik.

Értékelésem: 90%

2012. március 16., péntek

The Expendables - A feláldozhatók


A film, ami jóval kevesebbet érne, ha nem azok szerepelnének benne, akik. De pont attól szeretjük A feláldozhatókat, hogy kedvenc akcióhőseink együtt aprítják benne az ellent.





Objektíven: Sylvester Stallone filmje egy kemény, pörgős akciófilm, melynek főszereplői egy csapat zsoldos, akiket felbérelnek, hogy behatoljanak egy dél-amerikai országba, és végezzenek annak könyörtelen diktátorával. Amikor a küldetés megkezdődik, a zsoldosok ráébrednek, hogy semmi sem az, aminek látszik. Hamarosan a csalás és árulás sűrű hálójában találják magukat. Úgy tűnik, hogy a küldetést nem tudják folytatni, ártatlan életek forognak kockán, ám ennél komolyabb kihívás is vár a csapatra: kiderül, hogy egyik társuk elárulta őket, ezért az életüket minden eddiginél komolyabb veszély fenyegeti.

Szubjektíven: Stallone filmje hozza azt, amit vártunk tőle. Kemény akciózúzás a műfaj mestereivel, de még inkább egy belterjes világba való cinkos bepillantás. Napjaink és a '80-as, '90-es évek sztárjai jól megférnek egy csárdában, miközben folyamatosan osztják egymást. Számomra is megdöbbentő volt, hogy az egysorosok tényleg ülnek, nem éreztem kívülállónak magam. Hangulatos film, cérnavékony sztorival és cselekménnyel. Sokkal több kéne azokból a meglepő elemekből, melyeket egyszer-kétszer felmutat a legénység. A gépágyú első beüzemelése, vagy a repülőgépes visszavágás a rakparton azért emelkednek ki, mert itt végre nemcsak az akcióhősök bátrak, hanem a film készítői is (még így is nagy az átfedés). Féltem a klasszikusnak kikiáltott templomi jelenettől, szerencsémre alaptalanul. A három akciólegenda találkozása remekül sül el, emlékezetes odamondogatásokkal és ironikus élcelődéssel. Jó nézni a játékukat. Kérdés persze, hogy a VHS-korszak felidézésén túl számíthattunk-e többre Stallone bandájától. Azt mondom mindenképpen, hiszen az ütős akciók ritkán párosulnak igazi kreativitással (amikor igen, az gyönyörűen működik), a sztori - mint említettem - már-már vérlázítóan gyenge. Ezzel együtt kellemes másfél órás kikapcsolódás A feláldozhatók. És biztosan benevezek a második eresztésre is.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik Rambo-n, Rocky-n, Büntető-n, McClane-n, Conan-en és a VHS-korszak többi ikonikus figuráján nevelkedtek. Let's roll!

Értékelésem: 70%

2012. március 15., csütörtök

Vadászat a Vörös Októberre


Egy film, mely John McTiernan rendező fénykorába kalauzol. A Tom Clancy regényéből készült tengeralattjárós eposz csak a legnagyobbakkal említhető egy lapon. Abszolút klasszikus a Vadászat a Vörös Októberre.





Objektíven: A Vörös Október, a legújabb, szupertechnikával felszerelt szovjet atomtengeralattjáró az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy akcióra készül. Egyedül Jack Ryan, a CIA szakértője gondolja, hogy az atom-tengeralattjáró litván parancsnoka dezertálni akar. A valóság még cifrább: Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, s beindítja ellene hadigépezetét, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik a tengeralattjárót. A parancsnoknak minden leleményességét össze kell szednie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból...

Szubjektíven: A film igaz történeten alapszik: 1975-ben a hidegháború idején egy szovjet tiszt zendülést szervezett, és átvette az irányítást az "Őrszem" nevű szovjet hadihajó felett, hogy átadja a szövetségeseknek... Jelen esetben mégsincs túlhangsúlyozva az "Igaz történet alapján". A történet, a karakterek, az atmoszféra és a cselekmény aprólékos kidolgozása nagyobb hangsúlyt kaptak. A ’80-as évek egyik leginkább elismert rendezője két klasszikus érvényű akciómozi után vágott bele tengeralattjárós filmjébe. John McTiernan a hidegháború forró éveibe kalauzolja nézőjét. A rendkívüli feszültséggel telített időkben játszódó történet középpontjában egyrészt a CIA fiatal elemzője, Jack Ryan áll. Figurája messze túlmutat a szokásos oknyomozó ügynök karakterén. Munkájában vérprofi megfigyelő és emberismerő, aki kiigazodik az akták szövevényes világában, ugyanakkor teljesen hétköznapi ember. Lányával vagy munkatársaival való kapcsolatában semmi rendkívülit nem tapasztalunk. A mindennapi emberből hős válik - archetípusa. Alec Baldwin hibátlanul hozza a figurát, de még így is lejátssza őt a vászonról a film első számú egyénisége, Marko Ramius kapitány (Sean Connery szenzációs). A Vadászat a Vörös Októberre sikere igen komoly részben az ő karakterének hitelességén, kidolgozottságán múlt. S nem kell szépítenünk, mindkét szempontot figyelembe véve kifogástalan munkával találkozhatunk. Ramius figurája jól megírt, háttere hiteles, motivációi alaposak és kidolgozottak. A karakter végig jól átgondolt és megfogalmazott elvek, elgondolások szerint cselekszik, az adott helyzetben való viselkedése minden esetben megfelel karaktere jellemvonásainak. Engedtessék meg rajtuk kívül szólni még Scott Glennről is, aki hasonlóan A bárányok hallgatnak című filmhez, itt is hozza kollégái színvonalát. Úgy tűnik, neki ez a szerep jut - Oscar-díjasok mellett (és színészi magasságában) játszani. A látványvilág sok-sok év után még mindig elsöprő erejű, egy pillanatig sem kell szégyenkezniük az alkotóknak. Az atmoszférához ez is rengeteget hozzátesz. Ki kell emelnünk még a frenetikusan hátborzongató zenét is. Bizonyos, hogy Basil Poledouris a filmhez tökéletesen illeszkedő, erős, mély férfikórussal megtámogatott muzsikája nélkül a Vadászat a Vörös Októberre szegényesebb alkotás lenne. Ahogy Jan de Bont operatőri munkája nélkül is, aki remekül aknázza ki a szűk terek lehetőségeit, remekül választ színeket és von be kameráján keresztül a történetbe. Igazából bárkit ki lehetne emelni, mert remekel az egész stáb. A bravúros munkájukért Oscar-díjjal jutalmazott hanghatás-szakembereket még nem is említettem. Csakhogy mindez nem sokat érne, ha nem lenne a háttérben egy akció-mágus, aki szakavatott értője a filmkészítésnek, és akinek hála, élő egésszé áll össze a filmtörténelem egyik legünnepeltebb tengeralattjárós filmje. John McTiernan cselekményvezetéséből végig rendkívüli feszültség adódik, mely természetesen a fináléban teljesedik ki. Itt jegyzem meg, hogy számomra még erőteljesebb lett volna, ha a regény csúcsjelenetét hagyják meg, mert jobban kiemelte volna a karakterek egymáshoz való viszonyát. Amerikából is lehetett volna kevesebb, a vége-poén már nem hiányzott oda. Viszont hála Istennek Sean Connery és Alec Baldwin párbeszéde zárja ezt a felejthetetlen két órát. A Vadászat a Vörös Októberre nemcsak új löketet adott a hidegháborús és tengeralattjárós filmeknek, hanem elindította a Jack Ryan sorozatot is. "Itt az idő, kapitány elvtárs."

Kiknek ajánlom?
Elsősorban fiúk, férfiak filmje ez, de minden igazi mozirajongó örömét lelheti benne.

Értékelésem: 95%

2012. március 14., szerda

Vad Magyarország - A vizek birodalma


"...vidd el a levelem szép magyar hazámba!"








Objektíven: Egy rétisas család mindennapjai és egy fiatal vidra kalandjai - valahol a magyar mocsarak mélyén. Egész estés természetfilm Magyarország tájairól, állatvilágáról és természethez kötődő hagyományairól, látványos képekkel, szépséges zenével, Kulka János narrációjával. A magyar-német koprodukcióban készült egyórás természetfilm lenyűgöző képi világával és sodró történetével méltón jeleníti meg Magyarország tájait, állatvilágát és természethez kötődő hagyományait. A négy évszakon átívelő, több mint húsz hazai helyszínen forgatott film évtizedek óta az első, hazánk vadvilágát átfogóan bemutató produkció.

Szubjektíven: Annyi szépséget és jót mondtak már róla... nem véletlenül. Hiánypótló alkotás, nem hivalkodó, mégis szép képi világot felmutatva. Érdekes volt rádöbbenni a filmet nézve, milyen országban is élek. És hogy mindebből csak nyaranta fedezek fel nagy ritkán valamennyit... Török Zoltán és stábja türelmes, figyelmes, pontos munkával pont a legjobbkor vetíti elénk azt a Magyarországot, melyre tájai és hagyományai okán nemcsak büszkék lehetünk, hanem örülhetünk is neki. Így, egyszerűen. De hogy építő kritikával is éljünk, néhány megjegyzés: A csodálatos körutazásra a kamerát bőven elég lett volna elvinni, az olló otthon maradhatott volna. Elég nehezen emésztettem meg, hogy az évszakok tekintetében meglehetős aránytalanság tapasztalható. A tavaszi és nyári epizódok mellett szinte eltűnik az ősz. A legpompázatosabb évszakunk alig néhány percre mutatja meg magát - bele sem merek gondolni, mennyivel szebb lehetett volna az összkép. A narrátori szövegen is érezhető, hogy vágtak rajta, helyenként hiányzik a kohézió, egyes mellékszálak túl hamar tűnnek el. Mégis azt mondom, hogy örülhetünk, hiszen ami végül bekerült a filmbe, az gyönyörű. Párját ritkítóan szép. A teljesebb élmény miatt pedig megnézem az extrákat a DVD-n. Még több ilyen magyar filmet!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szívesen betekintést nyernének "A vizek birodalmának" szépségeibe!

Értékelésem: 85%

2012. március 13., kedd

Tiltott föld


Ha valakinek bizonyítanom kéne, hogy mennyit tud emelni egy film színvonalán a színészi játék és jelenlét, akkor valószínűleg ezt mutatnám meg.






Objektíven: 1869-ben rejtélyes körülmények között eltűnik Afrika dzsungelének mélyén Dr. Livingstone, a híres tudós. Henry Morton Stanley a New York Herald Tribune megbízásából útnak indul, hogy felkutassa Afrika dzsungelében. A mostoha körülmények között gyakran korbáccsal és fegyverrel képes csak embereit továbbhaladásra bírni, de a legnagyobb küzdelmet mégis önmagával vívja. A Tanganyika tó festői partjainál a tudóson kívül a Nílus forrásvidékét is fel akarja kutatni, feltett szándéka, hogy addig nem utazik haza, amíg "a forrást, amelyből az igazság és az élet ered".

Szubjektíven: Nem véletlenül fog gyanút az olvasó. Ebből a történetből nehezen lehetne száműzni a hatásvadászatot és a sablonokat. Majdnem bele is törött a bicska, de Simon Langton rendező helyén kezelte a dolgokat. Két fokkal rutintalanabb stábbal elkészítve valószínűleg most valahol ismeretlen országok ismeretlen tévécsatornáin vetítenék, de megfelelő színészekkel és nem utolsó sorban Emmy-jelölésig jutó zenével megtámogatva igen tetszetős a végeredmény. Nigel Hawthorne alakja remek. Egy ideig krimiszerűen háttérben marad, majd amikor főszereplővé lép elő, egyszerűségével uralja a vásznat. Ugyanígy Aidan Quinn, korosztályának egyik legtehetségesebb színésze, aki hiteles tud maradni egy nagyon is amerikai típusúra megírt karakterben. Benső útkeresése átélhető, emberi. Párosuk nagyszerű, bár nem szerepelnek kimondottan sokat együtt - két különböző figura, két különböző embertípus, akik hatnak egymásra. A dramaturgia kiszámítható, minden eredetiséget nélkülöző, ahogy a fordulatok és a mondanivaló is klisékre épülnek. Az előadásmód viszont szimpatikus, helyenként ügyesen rendezett. Szerencsénkre egy amerikai szagú forgatókönyvet angol színészek játszanak el, angol rendezővel.

Kiknek ajánlom?
12 éven felül hasznos, építő kikapcsolódás lehet, különösen a téma iránt érdeklődők számára.

Értékelésem: 70%

2012. március 12., hétfő

Bigyó felügyelő



Már a sorozatért sem rajongtam, de az legalább nézhető volt.






Objektíven: John a világ legártatlanabb biztonsági őre. Egész nap a Bradford Robotics Laboratórium bejáratánál üldögél, és álmodozik: arról, milyen hős rendőr lehetne ő. Nem sejti, hogy a laboratórium falai között folyó különleges kísérletek hamarosan befejeződnek, és a kutatás eredményeit egy őrült milliomos is meg akarja szerezni. Amikor rajtaütnek az intézeten, Johnnak végre alkalma nyílik a gyakorlatban is bebizonyítani hősiességét. Az eredmény: kórházi újjáélesztése során kicsit átalakítják. Mivel úgyis ki kell cserélni minden szervét, a tudós lánya létrehozza belőle Bigyó felügyelőt, aki minden porcikájában valami meglepetést hordoz. A kalapja helikopter, az ujja öngyújtó, felső gombja festékszóró pisztoly…

Szubjektíven: Elnézést kérek minden kedves olvasótól, de ezzel a filmmel kapcsolatban muszáj egy történetet a képernyőre vetnem. Budapest, a '90-es évek vége. Gyönyörű, nyári nap. Három hímnemű egyén érkezik Miskolcról a fővárosba, hogy bizonyos dolgokat együtt elintézzenek. Sikerül is, minden klappol annak rendje s módja szerint. Azonban a visszaindulásig még van egy egész délután a kezükben! Mihez kezdjenek vele? No, itt kezdődnek a bonyodalmak... "Menjünk moziba! A vonat úgyis csak később indul vissza Miskolcra." - gondolkodtak okosan. Az akkor még elég szerény választékból két film emelkedett ki. Mindkettő megfelelő időpontban kezdődött. A Bigyó felügyelő és a Mátrix. (érdekes így egymás mellett hallani a kettőt, nem?) Szavazásra került a kérdés. 2:1 arányban győzedelmeskedett Bigyó felügyelő (máig érthetetlen módon), és hőseink beültek az azóta jobb létre szenderült Alkotás moziba, erre a förmedvényre. David Kellogg "művének" megtekintése után felháborodottan, elsőként távoztak a vetítésről. - Nem is szóltak egymáshoz egészen a metró megállójáig. Ott egymásra nézve bocsánatot kértek, amiért belerángatták magukat ebbe az egészbe. Majd visszaindultak az acélvárosba... Hiába. Ilyen is kell. Hogyan is tudnánk értékelni azokat a kiváló filmeket, amelyek boldogítják hétköznapjainkat, ha nem lennének mellettük ilyen minősíthetetlen alkotások? Technikailag már akkor is ott volt a szeren, de régen rossz, ha csupán ennyitől kell hanyatt vágni magunkat. Úgy rossz, ahogy van.

Kiknek ajánlom?
Senki emberfiának.

Értékelésem: 30%

2012. március 10., szombat

A dán költő


Torill Kove-nak többet kéne rendeznie, mert van érzéke hozzá. Jó helyre ment az Oscar-díj.







Objektíven: Kasper, a fiatal költő, hogy inspirációra leljen, Norvégiába utazik, hogy találkozzon a híres íróval, Sigrid Undsettel.

Szubjektíven:The Danish Poet. Amerika valószínűleg örök időkre megjegyezte magának ezt a címet. Nem is csak az Oscar-díj miatt, hanem a sajátos animációs megoldások és a letisztult rendezői munka okán. Torill Kove mindössze második rendezése. Ennek ellenére önálló stílus érződik munkáján, nagyszerű dramaturgiai érzékkel építi fel rövid történetét. Bár szívesen megtekintenék egy egész estés verziót is, (minimális hiányérzet maradt bennem) de ez most így is elég volt. A sorsszerűség szépségeiről, a véletlenek erejéről mesél A dán költő, egyszerű képi világgal, az irodalmai érzékenységet sikeresen felébresztve. Bár jó, hogy humor is van benne, nem mindig éreztem a megfelelő helyre beillesztettnek. Liv Ullmann már a hangjával elbűvölő. Nagyszerű választás narrátorként. Olyan, mintha egy kedves anyuka odaülne az ágyunk mellé és mesélne... Egyszer volt, hol nem volt. "Ha nem lett volna a dán költő és Sigrid Undset, egy esős nyár Norvégiában, egy csúszós palló a pajta előtt, egy óvatlan postás, egy éhes kecske, ​​egy törött hüvelykujj és egy zsúfolt vonat, akkor a szüleim talán soha nem találkoztak volna, és ki tudja... talán még mindig egy kis magként lebegnék az égen, várva, hogy valaki értem jöjjön..."

Kiknek ajánlom?
Az északi filmek egyszerű képi világát kedvelőknek, a tartalmas, hagyományos stílusú, mégis modern mesék rajongóinak.

Értékelésem: 80%

2012. március 9., péntek

Ellenállók


Ha Edward Zwick rendez filmet, akkor hatásvadászat, komoly(nak szánt) gondolatok és sablonok. Sikerült már ezeket neki egész kiváló alkotássá összegyúrni, így kíváncsian vártuk az Ellenállókat is, mire jut most...





Objektíven: 1941-et írunk, a kelet-európai zsidók tömegeit hurcolják el és mészárolják le a náci betolakodók. Miután sikerrel megmenekülnek a biztos halálból, három fivér abban a sűrű erdőben keres menedéket, melyet gyerekkoruk óta úgy ismernek, mint a tenyerüket. Hamarosan elkeseredett harc veszi kezdetét, mely kezdetben pusztán a túlélésről szól, ám ahogy egyre többen és többen csatlakoznak hozzájuk rejtekhelyükön, a fivérek rádöbbennek, hogy ezrek életének megmentésével elhunyt szeretteikért állnak bosszút.

Szubjektíven: Ha Edward Zwick filmre ül be az ember, akkor nagyjából tudja, mire számíthat. Amerikai típusú mondanivaló, amerikaias stílusban prezentálva, nyíltan vállalt hatásvadászattal, helyenként giccsel körítve. És ez vagy működik, vagy nem. Az Ellenállók esetében meglehetősen felemás a végeredmény. Igaz történettel van dolgunk, legalábbis valami hasonló bizonyosan megtörtént korabeli dokumentumok alapján. A Bielski fivérek története megfilmesítésért kiált, hiszen 1200 főt mentett meg összefogásuk a legkeményebb üldöztetés idején. Ráadásul nem is akárhol küzdöttek az életben maradásért, a legvadabb erdőség jutott osztályrészül számukra. Már az első jelenettel modellezni lehetne a filmet és az is szembetűnő, hogy a rendkívül hosszú játékidő ellenére túl sok dolog nem történik. Ennek megfelelően - különösen az első órában - szinte kiütik a szemünket a drámainak szánt, ugyanakkor sokszor vérlázítóan hanyagul és tiszteletlenül megrendezett jelenetek. A hatáskeltés olyan szinten arcba mászó, hogy próbára teszi még a leginkább edzett mozibarátokat is. Szerencsénkre finomodik a rendezői stílus, ahogy haladunk előre az időben, Zwick egyre ügyesebben lavíroz a személyes és közösségi vonalak, drámai történések mezsgyéjén. Technikai hibák így is bőven akadnak, az érzelmi azonosulást számomra például többször nehezítette a meglehetősen trehány vágás. Csak annyit írok ide megint, hogy a kevesebb több! És ebből már mindenki tudhatja, mi az ábra a filmmel. Hiába a 2008-as év egyik legszebb zenei főtémája és az igen impozáns operatőri munka. Nem tudják menteni Edward Zwick rendezését. A színészek hozzák fel nézhető szintre. Daniel Craig vonala végig hiteles ás átélhető, Liev Schriebernek sem kell elbújnia mellette, hozza a tőle megszokott remek formát. Jamie Bell ugyancsak érett színésszé érett és ezt jó látni. Testvéri vonaluk és az általuk megmenteni kívánt közösség kérdései bőven adnának elég táptalajt egy nagyjából kétórás filmhez. Sajnálom, hogy most nem volt elég ennyi. Így csak egy feledhető mozi marad az Ellenállók. Vagy inkább úgy fogalmazok, aki egyszer képes volt egy Szenvedélyek viharában-t, vagy egy Utolsó szamuráj-t rendezni, attól ez kevés.

Kiknek ajánlom?
Még így is sokak számára kedves filmről van szó. Sorsdrámákat, második világháborús megmenekítős alkotásokat kedvelők benevezhetnek rá. A megtekintés következményeiért viszont nem vállalok felelősséget...

Értékelésem: 50%