Aztán mindennek vége

Egy újabb film, melyhez a remek színészek mellé hasonlóan kiváló forgatókönyvírót is szerezhettek volna.






Objektíven: Történelmi dráma Tolsztojról, aki meg akarta találni az egyensúlyt a hírnév, a gazdagság és a saját életfilozófiája között, amiben nem fontosak az anyagiak...

Szubjektíven: Nem kis feladatra vállalkozott 2009-ben Michael Hoffman amerikai rendező és szakmai stábja. A legendás író Lev Tolsztoj életének utolsó hónapjait dolgozták fel Jay Parini Egy élet végállomása című regénye alapján. A játékfilmet Magyarországon február 9-én kezdték vetíteni a mozitermekben, ezért aktuális véleményt formálnunk róla. A kiváló orosz alkotó új vallásos meggyőződése okán lemond nemesi címéről, birtokairól, vegetáriánus lesz és cölibátust fogad. Miután a végrendeletét is megváltoztatja, Tolsztoj közel ötven éve hűséges felesége harcra kel férje egyre szélsőségesebb természetével… Grandiózus, bátor vállalkozás volt mindezt filmvászonra vinni. Összességében a produkció nem vallott kudarcot, kevés hiányzott egy igazán emlékezetes alkotáshoz. Azt már az elején leszögezhetjük, a színészek teljesítménye kiváló: a világ legismertebb filmkritikusa Roger Ebert így nyilatkozott Michael Hoffman alkotásának megtekintése után: „A két főszereplő színész jóval nagyobb súlyt ad a filmnek, mint amit magadtól kinéznél egy történelmi drámából.” Csak már megint a forgatókönyv... Hoffman érdekes húzással helyezi elénk a nagy költőt. Úgy, hogy feleségét teszi meg főszereplőnek. És Sofija (Helen Mirren) nem is okoz csalódást, az összkép mégis meglehetősen homályos marad. A forgatókönyvíró-rendező nem él eléggé azzal a nyilvánvaló helyzettel, hogy a "mozgalom élete", a tolsztoji ideák pont az író saját otthonában nem jutnak érvényre. Ez Jay Parini alapművéből jobban kijön. Magáról Tolsztoj alakjáról, emberi karakteréről is csupán felszínesen, egy ismeretterjesztő film szintjén értesülünk. Aránytalanság, talán ez a legjobb szó. A regényhez képest máshova teszi a hangsúlyokat a film, s így valahogy kevésbé lesz érdekes. De hazudnánk, ha gyenge próbálkozásként állítanánk be az Aztán mindennek vége című filmet. Csodálatos színészek, csodálatos képek, tájak és egy visszafogott, mégis mély lezárás. A rendezésen is érezhető, hogy egy pillanatig sem kontár munka, de ha legközelebb filmet rendez, Michael Hoffmannak át kéne átengednie a forgatókönyv megírásának lehetőségét.

Kiknek ajánlom?
Azoknak mindenképp, akik nagy rajongói II.Erzsébet királynőnek és Von Trapp kapitánynak, azaz Helen Mirrennek és Christopher Plummernek. Csodálatosat játszanak együtt. Az orosz tájak kedvelői sem fognak rosszul járni, aki azonban irodalmi érdeklődésből nevezne be erre a filmre, inkább ne tegye.

Értékelésem: 70%