Volt egyszer egy Vadnyugat

Vannak filmek, melyek nevét csak a legnagyobb tisztelettel illik kiejteni, és szinte kötelező újra és újra elővenni őket.






Objektíven: Az elmaradhatatlan szájharmonikájáról nemes egyszerűséggel csak Harmonikának nevezett rejtélyes idegen már régóta hajszolja Franket, a gyilkos bandavezért, akivel sürgős párbajozni valója van. Frank azonban mással van elfoglalva: a nyugat felé terjeszkedő mohó vasúttársaság megbízásából meg kell tisztítania a terepet, hogy potya áron jussanak hozzá a tervezett pálya melletti földekhez. Most azonban komoly gondja akad Jill, az egykor örömlányként hírnevet szerző, gyönyörű özvegy személyében, aki körömszakadtáig ragaszkodik a birtokához. A tablót még Cheyenne, a szökött bandita színesíti, akiről senki sem tudja, melyik oldalon áll. A Vadnyugat hőskorának színes forgataga lenyűgözően tárul elénk Sergio Leone világsikert aratott, klasszikus mesterművében.

Szubjektíven: Lehetetlen újat írni róla, így csak a legfontosabbakra és a személyesen fontosnak érzett részekre szorítkozom. Frenetikus élményt nyújt sokadik megtekintés után is. Örökzöld klasszikus, melyen nem fog az idő vasfoga. A film keletkezéséről, forgatásáról, kritikai visszhangjáról legendák keringenek könyvekben, újságcikkekben, a világhálón. Valószínűleg minden idők legjobb westernjéről van szó, hiszen legtöbbünknek ez az első film, ami eszünkbe ötlik a western műfajáról. Arról a westernéről, amely tetőpontját élte Sergio Leone alkotásával és amelyre komolyan hatott a '60-as évek végének értékeket vesztett világa. A Volt egyszer egy Vadnyugat nosztalgikus pillantás az eltűnőben lévő vadnyugati hősre és otthonára, a Vadnyugatra. Egy világ haldoklik itt és adja át helyét egy újnak, mely civilizációval, pénzzel, munkával kecsegtet, de vajon javulást hoz-e? Leone nem foglalkozik a válasszal, elsősorban a karakterek érdeklik és az atmoszféra-teremtés, melynek bizonyítottan mestere. A változás szelét ellentétek, meghökkentő események, vezérmotívumok segítségével érzékelteti. A négy főhős négy teljesen különböző figurát és élettapasztalatot hoz a képbe, melyek lassan kezdik el keresztezni egymást az elkerülhetetlen végső összecsapásig. Henry Fonda karakterében érhető leginkább tetten a western hangnem és stílusváltása. Henry Fonda a film bemutatása előttig az amerikai hős egyik mintaképe volt, gondoljunk csak háborús filmjeire, kamaradrámáira. Fonda a forgatás alatt valamilyen módon el akarta takarni kék szemeit, mert úgy gondolta, a sötétebb szemszín jobban kifejezi a gonoszságot. Sergio Leone viszont lebeszélte erről, ugyanis ő azon a véleményen volt, hogy a kék szemek jobban visszaadják a gyilkolás fagyos, hideg természetét. Nem véletlenül lett tananyag a film elején az a felejthetetlen jelenet, melyben Leone késleltetést használ a McBain családdal történtek után. A kisfiú kirohan az udvarra, felcsendülnek a dallamok, hosszúkabátos alakok bújnak elő rejtekhelyeikről, majd az egyik figurára hátulról ráközelít a kamera, elhalad a válla mellett, majd meglátjuk kék tekintetét és mosolyát. A következő snittben pedig összeomlik a vadnyugati hős modellje és elkerülhetetlenné válik a régi világ pusztulása... Ne feledkezzünk meg Ennio Morricone szintén világhírű zenéjéről sem. Érdekesség, hogy a zene hamarabb volt készen, mint maga a film: Sergio Leone rendező Morricone dallamai alapján tervezte a jeleneteket. A zeneszerző mind a 4 főszereplő számára külön témát komponált, és ahogy a figurák kapcsolatba kerültek egymással, úgy ezek a zenei témák is keveredtek. Briliáns munka, de ezt kár ragozni. Ahogy a Volt egyszer egy Vadnyugat nagyszerűségét is. A készítők tucatnyi nagy western jellegzetességeit gyúrták össze, hogy aztán mégis valami egészen egyedi szülessen. Ez a Vadnyugat pedig lehet, hogy csak "volt", de újra és újra a képernyő elé fog ültetni bennünket.

Kiknek ajánlom?
Szigorúan 16 éven felülieknek, lassú, háromórás eposzokat jól bíróknak. Érzékeny lelkűek, egyedi rendezési stílusokat nehezen viselők inkább kerüljék Leone moziját.
A 100% mellé egy csillagot is érdemel.

Értékelésem: 100%