2011. október 26., szerda

A párbaj


Nem Steven Spielberg nehezen felejthető klasszikusáról van szó, hanem Derek Eastham filmjéről, melynek megtekintése után pár perccel már arra sem fogunk emlékezni, hogy kik voltak a szereplők.




Objektíven: Két cowboy a végső leszámolásra készül.

Szubjektíven: Mindenképpen értékelendő a kísérlet, hogy a készítők filmjükkel a western egyik kulcsmozzanatának hódolnak. Értékelendő, hogy volt kitartásuk pénzt összeszedni vágóra, operatőrre... Értékelendő, hogy valószínűleg nem egy perc alatt találták ki a forgatókönyvet. De ez még nem jelenti azt, hogy mindez jó is lenne. Mert nem az. Az igyekezet érezhető, de az önmagában még kevés. Kevés a feszültséghez, kevés a belehelyezkedéshez, kevés a hangulat kialakulásához, kevés a maradandó filmélményhez. Ebből az alkotásból annyi marad majd meg az utókornak, amennyit Janet Jackson megénekelt abban a bizonyos dalában.

Kiknek ajánlom?
Senkinek.

Értékelésem: 30%

2011. október 24., hétfő

Farkasokkal táncoló


Sokszor leírták már, de nem lehet elégszer. Egy műfaj nyert új életet minden idők egyik legnagyobb sikerű filmjének segítségével.






Objektíven: Tennessee-ben javában dúl a polgárháború. Dunbar hadnagy az áthelyezést választja a nyugati frontra - egy hőstett elismeréseként. Amikor megérkezik a Sedgewick erődbe, rá kell döbbennie, hogy az már régóta magányosan áll, és ő az egyetlen lakója. Hamarosan kapcsolatba kerül a sziú törzzsel, köztük a szent emberrel (Vergődő Madár), a harcossal (Szélfútta Haj), a törzsfőnökkel (Tíz Medve), valamint Álló Ököllel, egy fehér nővel, akit még gyermekként fogadott be a törzs. Dunbar becsületes és bátor cselekedetei nyomán fokról fokra kölcsönös elismerés és csodálat épül ki közte és a sziú törzs tagjai között. Dunbar egyre inkább beépül a törzsbe, és életre szóló barátságot köt a bennszülöttekkel.

Szubjektíven: Egy film, amiről még az is hallott, aki tegnap bújt ki a tojásból. A filmtörténelem megkerülhetetlen pontjává lett Kevin Costner rendezői debütálása, mely rögtön olümposzi magasságokba repítette a fiatal filmest. Michael Blake saját regénye alapján írta meg a forgatókönyvet, Costner pedig lecsapott rá Jim Wilson producerrel. A western a hollywoodi aranykor egyik legnépszerűbb műfaja volt, de a hetvenes évek elejének mindent felforgató és megkérdőjelező világnézete divatjamúltnak, ósdinak minősítette. Másfél évtizeddel később jött a Farkasokkal táncoló és nem csupán újjáélesztette, hanem gazdagította és komoly magasságokba emelte a műfajt. Maga a film keretes szerkesztésű - döbbenetes jelenetsorok az első félórában, nem értjük a gyilkolások miértjét és dühödtségét, különösen az indiánok kegyetlenségén botránkozunk meg. Bő 3 óra múlva egy ugyanolyan jelenetnél már szinte "nekik szurkolunk", a fehér ember népe tűnik erkölcstelennek, gerinctelennek. A film mégsem áll meg itt, hanem a felejthetetlen téli zárlatban örök érvényű gondolatokat fogalmaz meg a barátságról és a kultúrák találkozásáról. A négy órás játékidő alatt néhány zseniális karakterábrázolás, bámulatos operatőri munka és a filmzenetörténet tán legszebb darabja (John Barry) színesítik az élményt. A mindössze 22 millió dollárból készült felejthetetlen film több mint 400 milliós haszonnal zárt és nem kevesebb, mint 7 Oscar díjjal távozott az 1991-es ceremóniáról. Ez is fontos, de az igazán lényeges pontok a film alatt jönnek elő John Dunbar életének viszontagságai közepette. "Sosem tudtam igazán ki is volt John Dunbar. Talán mert ez a név önmagában nem jelent semmit. De amikor mindenki a sziú nevemen szólított újra és újra, akkor tudtam életemben először, hogy ki is vagyok valójában."

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akiknek még nem volt szerencséjük hozzá. A kemény vadnyugati világot bíró, erős lelkű, gondolkodni vágyó, szépre érzékeny felnőtteknek és ifjaknak.

Értékelésem: 100%