Érkezik az első bejegyzés Gergő bátyámtól:

Alien -sorozat

Bepótoltam régi hiányosságom és végre meglestem az alieneket. Mivel minden epizód más jellemzőket hordoz magában a cím mellett százalékos arányban feltüntetem a szerintem jellemző stílust.

1. Alien (1979, Ridley Scott, 80% horror, 10% thriller, 10% sci-fi)

Oh, CGI –mentes, és 3D nélküli, IMAX-free világ! Mennyire hülyén nézheted a mai sci-fi, horror felhozatalt? Mert szerinted nem kell csilli-villi külső, dolby super extra 11.1 surround a nézőnek. Az igényes nézőnek. Neki horror kell, így, ahogy írom. Scott megalkotta a sci-fi horrort, a klausztrofób rettegést. Kevés helyszín, - a kor miatt is nyilván – minimális effektparádé. Csupaszon és védtelenül talál minket, mintha szégyellenünk kéne, hogy eddig bármely más filmre ráhúztuk a „félelem” bélyegét. A félelmünket viszont nem kell szégyellni, már ez elejétől kezdve baljóslat, beszéd- és életnélküli hangulat a Nostromo-n. De behoznak egy bolygón talált másik életet, és ezzel heten önmagukat tették el láb alól. Az a másik élet a Halál. A végén egy az egy elleni küzdelem marad, és szurkolhatunk azért az Ellen Ripley-ért, akinek életesélye nevetség tárgya az aliennel szemben…

Értékelésem: 90%

2. Aliens (1986, James Cameron, 70% akció, 10% sci-fi, 20% horror)

Ripleynek nem hiszik el az alient. Már elkezdték benépesíteni az LV-246 –os bolygót, ahol a Nostromot tönkretette egy gyilkos organizmus. Egy ideje azonban nem kaptak hírt a kolóniától… Cameron megalkotott egy női Rambot - ez lenne Ripley -, és vele együtt ütős akciófilmet tett le az asztalra. Aki tehát az első rész reszketős nihiljét, baljós félelmeit szeretné átélni és képeit látni, kicsit csalódni fog. A cselekményvezetés egyszerűbb, sokkal készebb karaktereket is kapunk az első résznél, akikkel könnyen azonosulhatunk, vagy épp megvethetjük őket. Ripley új oldaláról is bemutatkozik: Newt-al közeli kapcsolatát szépen mutatja be Cameron, és kvázi-romantikus oldalát is Hicksel. Sokkal direktebb értelmezés, kevesebbet bíz és ad a nézőnek érzelmekben (=rettegésben), de a feszültség folyamatos. Olyan, mint egy számítógépes játék, ahol folyamatosan írtjuk az ellent és a pályákon lévő főellenségek után jöhet az „abszolút” főellenség… Nálam rossz pont ez a rendezői készen-tálalás, ez a direktség: főleg az alienek gyilkos-mítoszának lerombolása, de az is igaz másrészről: ennyire végig lüktető és izgalmas akciófilmet azelőtt, és azóta sem sokan készítettek.

Értékelésem: 80%

3. Alien 3 (1992, David Fincher, 80% thriller, 20% horror)

Sok rajongó szerint a lejtőt Fincher kezdte az Alien sorozatban. Számomra meglepő módon a csúcspontot jelenti az ő rendezése. Szürkés és barnás fakó tónusaival ennek az egyébként sem barátságos helyszínnek is tovább tudja süllyeszteni a szintjét. Börtönbolygón vagyunk, ahol a hiperaktív férfibűnözők tengetik életüket a saját törvényeik szerint. Ők találják meg Ellen Ripleyt a lezuhant űrhajóban. A filmnek az alábbi mellékcímet adtam volna: Fincher, a néző és az érzelmek. Mégpedig ezért: bár egy horror elemekre épülő univerzumban vagyunk, a nézőnek mégis vannak bizonyos elvárásai a szereplőkkel kapcsolatban: ha valakit megszeretnek, nehéz tőle megválni; ezért a kevésbé kidolgozott karaktereket vetik oda az aliennek. De. Fincher nem így. Első 5 percben meghal minden szerethető karakter az előző részből a zseniálisan intenzív képsorváltások közepette. Folytatódik ez a későbbiekben is? Naná! Nem mondhatni, hogy váratlan helyzetekben, de haláli könyörtelenséggel és agresszióval szedi áldozatait az alien. Mert visszatértünk az együldözős játékhoz, ezáltal a bújócskázás sejtelmességét és hangjait is jobban ki lehet használni. Az üldözötteknek a sorozatban először pedig semmilyen fegyverük nincs ellene, ami tovább lehetetleníti helyzetüket. Fincher rendezése már előremutató későbbi munkáihoz (Se7en, Fight club), ahol ugyanolyan merész karaktereivel, mint ebben a filmben.

Értékelésem: 95%

4. Alien: Resurrection (1997, Jean-Pierre Jeunet, 60% sci-fi, 10% akció, 10% horror, 20% butaság)

Az eddigi utolsó darabra azt lehetne mondani, hogy felesleges, és sok fórumon meg is kapja ezt az állítást. Én is beállok a sorba. Fincher befejezése után izzadságszagú folytatás… lenne, ha Jeunet nem kreált volna olyan briliáns ürügyet hátteret a folytatáshoz. Egy francia rendezőtől mindenképp más megközelítést vártunk, úgy is lehetne fogalmazni, az a leginkább humanista része a sorozatnak. Véleményem szerint itt Ripley kapcsolatát az alienekkel és saját identitásának megtalálását (?) piszkálgatja a film, és közben lövöldöznek. Sajnos ezen felül nem sok mindent kapunk: az emberekkel cinikus Ellen és hozzá senki - talán még Ron Pearlman szerepét találtam testhezállónak. Winona Rydertől viszont kirázott a hideg, őt egyből az alienek elé dobtam volna; látszik, hogy Jeunet őt szerette volna középpontba állítani Ripley mellett (előtt?). Ez a próbálkozása fals volt, a vele kapcsolatos „csattanó” sem üt akkorát, mert nem annyira érdekli a nézőt. A sztori pedig: kíséreteznek az alieneken a világűrben, de persze valami balul üt ki, és elszabadulnak a mészárosok… Scott, Cameron, hol vagytok? Ebből ti micsoda jóságot hoztatok volna ki…!

Értékelésem: 55%