2010. november 26., péntek

A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége


Egy fantasy mind felett...








Objektíven: Frodó, az ifjú hobbit egy gyűrűt kap Bilbótól, amiről kiderül, hogy az Egy Gyűrű, mellyel a Sötétség Ura rabszolgasorba taszíthatja Középfölde népeit. Gandalf Völgyzugolyba küldi Frodót, ahol a tündék legbölcsebb vezetője, Elrond dönt a gyűrű sorsáról. Nincs más lehetőség, a gyűrűt el kell pusztítani Mordorban, a Végzet-katlanban. A szabadnépek tanácsán megújul a Szövetség, és Gandalf vezetésével Frodó és társai, a dúnadán Aragorn, a tünde Legolas, Gimli, a törp, és Boromir, az emberek képviseletében, nekivágnak a reménytelen küldetésnek. A jövő attól függ, hogyan alakul a szövetség sorsa.

Szubjektíven: Lehet-e bármi újat mondani a Gyűrűk Uráról? Le lehet-e írni akármilyen velős vagy annak szánt gondolatot J. R. R. Tolkien tündérmese-folyamának megfilmesített verziójáról, tudva, hogy a magunk mögött hagyott évtized egyik főszereplőjéről esik szó? A 2001. december 19-én bemutatott filmet kiemelkedően jól fogadták mind a kritikusok, mind a rajongók, különösen utóbbiak ítélték meg úgy, hogy kellő hűség mutatkozik az eredeti történethez képest. Persze akadtak eltérések is, de ezek aztán a bővített változatban helyre kerültek. A Gyűrűk Ura - A Gyűrű Szövetsége olyan hatással volt a filmiparra, mint kevés társa a mozitörténelemben. Kevesen tudják, hogy 1996-ban már megkezdődtek az előkészületek és 1999. október elején már folyamatban volt a forgatás. Hogy aztán a film millióknak adja kezébe a könyvet, a trilógia 17(!) Oscart nyerjen és mozizásra, vagy éppen olvasásra ösztökélje a közönséget. Teljesítmény a javából. Mivel felesleges lenne bármiféle elemzésbe bocsátkoznom, azt írom le inkább, rám milyen hatást gyakorolt Peter Jackson filmje. Erősen mozipártinak tartom magam, mégis A Gyűrű Szövetségét egy kicsinek is csak jóindulattal mondható számítógépes képernyőn élvezhettem végig. A hangulat mégis leírhatatlan volt. Fel is került a legnagyobb filmes élmények listájára, igen előkelő helyre. Bár nem tudtam elmenni amellett, hogy számomra kissé túlidealizált lett (képi vonalon) az a világ, melyet Jackson vászonra vitt. Sokadik megtekintés után ez az érzésem kezdett lanyhulni, egyre több dolgot bocsátottam meg a készítőknek. Mert a varázslat minden alkalommal működött és működik. Ez kevés ilyen formátumú filmről mondható el! Felvetődik a kérdés, mi az, ami ennyire elkápráztatja a nézőt? Hisz egy film szinte soha nem tudja túlszárnyalni a könyv nyújtotta élményt, azt a világot, melyet az emberi képzelet kelt életre magában az olvasott sorok, mondatok, gondolatok nyomán. Mégis. Felcsendül egy varázslatos dallam, új, mégis ismerős arcok, szereplők tűnnek fel a vásznon, hihetetlen érzés száll meg akár a monumentális hadak, akár csak egy arckifejezés tisztasága láttán. A technika lenyűgöző, az évtized legjobbja, de önmagában nem minden: a történet igazi ereje, magja, a karakterekben van. Fantasztikus a vonuló sereg a film elején, Moria tárnáihoz foghatót állítom, hogy még nem láttunk filmvásznon, de az igazi hatás Frodó vívódásaiban, a Szövetség hősiességében, Zsákos Bilbó karakterében, a hobbitok mindennapjaiban, Gandalf atyai gondviselésében, Trufáék barátságában jön igazán elő. Ezek azok a momentumok, melyek varázslatossá teszik a filmet, ez tölti meg élettel a mesés tájat, a digitális csodákat és nem utolsó sorban azt a közel három órát, melyet Peter Jacksonnak és alkotó stábjának köszönhetünk. Én pedig köszönöm ezen írás létrejöttét Birkás Péter kollégámnak és barátaimnak, akik szüntelenül gondolatokkal "traktáltak". Hála érte. De főleg J. R. R. Tolkiennek köszönjük! Középfölde története még csak most kezdődik...

Kiknek ajánlom?
16 éven felül bárkinek, aki kedveli a fantasyk világát és a középkori tündérmesékre alapuló történeteket. A könyv rajongói sem fognak csalódni.

Értékelésem: 95%

Pókember


Néhány nappal a világpremier után Rómában jártam, és az egyik multiplex mozi falán olyan nagyságú plakátról köszönt vissza Pókember figurája, melyhez még csak hasonlót sem láttam addig és azóta se...





Objektíven: Egy pókcsípés nem a világ. Peter Parker (Tobey Maguire), a kétballábas diákújságíró világa mégis fenekestül felfordul, amikor egy laboratóriumi osztálykirándulás során megcsípi egy mutáns pók. Ezt követően a srác egyre furább képességeket tapasztal magán: könnyedén sétál a plafonon, csuklójából ragadós pókszálat lő ki, a veszélyeket pedig jóval bekövetkezésük előtt megérzi. Ami kezdetben játéknak tűnik, hamarosan szörnyű és izgalmas kötelezettséggé válik. Peternek meg kell küzdenie az emberfeletti erővel rendelkező, gonosz Zöld Manóval (Willem Dafoe), és el kell nyernie a gyönyörű Mary Jane (Kirsten Dunst) szerelmét.

Szubjektíven: Sam Raimi gyermekkori álmát válthatta valóra a Pókember megfilmesítésével, de ennél sokkal többet is tett. Útjára indította a képregény-mozik sorozatát, példáját azóta is rengetegen követik, lassan nem marad szövegbuborékos képújság filmszínházas verzió nélkül. Megéri? - tehetjük fel a kérdést. Anyagi szempontból feltétlenül. A Pókember három része például két és fél milliárd dollárnyi bevételt termelt a mozipénztáraknál, ezek után mondanom sem kell, hogy folyamatban van a negyedik rész előkészítése. Ugyanakkor alkotói szempontból is óriási kihívás egy ilyen film. Vizuális és technikai megvalósítás, a karakterek lényegének átemelése, a képregény hangulatának megragadása, mindezt nem szolgalelkűen, hanem kreatív módon kezelve és rendezve. Lássuk miként sikerült mindez Sam Raiminek. Kezdjük talán mindjárt ott, hogy ezt nevezik biztonsági rendezésnek. Raimi előtt több rendezőt is meghallgattak, forgatókönyvet egyeztettek velük, de mindannyian sötétebbnek képzelték el Pókember figuráját, néhányan bűnözői vonásokkal is illették volna. Aztán pont egy olyan rendező szolgáltatta a leginkább közönségbarát verziót, aki mindig is durva horrorjairól volt híres Hollywoodban. Raimi elképesztő mértékben szelídült meg, és ennek a korhatár-besorolásért felelős bizottság is roppantmód örült. Ebben a Pókemberben nincs újítás vagy merészség, azzal ér célba, hogy pontosan mondja vissza a képregényt. Tobey Maguire teljesen korrekt az átlagos, menő srácok által elnyomott iskolásfiú szerepében. Nevelőapja révén indul el benne a jellemfejlődés, melyre sok időt és energiát szán a forgatókönyv, bár néha az az érzésünk, komolyabb - valljuk be Batman színvonalú - dialógusokra lenne szükség. Így a film többi szereplője meglehetősen sematikus, két dimenziós figura marad, ezzel együtt mindenképp ki kell emelni Kirsten Dunst naiv, kitörni vágyó szomszédlányát, és Willem Dafoe remek főgonoszát. Utóbbit különösen nem kényeztetik el - Dafoe olyan jelmezben cikázik a filmvásznon, ami még egy retro-partin is ciki lenne, ennek ellenére félelmetes tud lenni és ez nagy teljesítmény. Az első órában a címszereplő Pókemberré avanzsálása a fő téma, majd végre vérbeli akciót is kapunk. Vizuális szempontból úgy gondolom nem lehet panaszunk, nem estek át a ló túloldalára, sőt, talán még több is beleférhetett volna. A történet persze kiszámítható, de oda se neki, könnyed popcorn-mozinak simán megteszi. A fricska (vagy meglepetés) minden szempontból a végén érkezik, ugyanis az utolsó két jelenet kb. 20%-ot dob a film összértékén. Csak győzzük kivárni!

Kiknek ajánlom?
Igazság szerint én a Pókembert tartom igazán tinifilmnek és kevésbé az annak beharangozott Alkonyatot. Peter Parker háztetőkön ugrálós filmjét ajánlom kisebbrendűségi komplexusban szenvedőknek, laza kikapcsolódásra vágyóknak, és persze a tinédzser korosztálynak. Idősebbek csak módjával fogják élvezni. Már ha megtekintésre érdemesnek tartják.

Értékelésem: 65%

2010. november 19., péntek

Mátrix - Újratöltve


Csak néhány olyan filmre emlékszem, amelyet ennyire felfokozott figyelemmel várt a világ. És szintén csak néhányra, melynek megtekintése után nagyobb volt az értetlenség, mint ennél.





Objektíven: Neo elhatározza, hogy a benne rejlő erőket még jobban uralma alá hajtja. A gépek hadserege támadást indít Zion városa ellen. Órák kérdése csupán, hogy a Föld utolsó ember uralta területét is elfoglalják az emberiség elpusztítására beprogramozott gépek. Morpheusnak azonban sikerül felráznia Zion polgárait, és meggyőznie őket arról, hogy be fog teljesülni a jóslat, és a Kiválasztott véget fog vetni a gépekkel vívott háborúnak. Szerelmükkel és egymásba vetett hitükkel felvértezve Neo és Trinity úgy döntenek, visszatérnek a Mátrixba, hogy különleges képességeiket és fegyvereiket latba vetve szembeszálljanak a zsarnoksággal. Csakhogy a Mátrixban hatalmas erők szegülnek ellenük.

Szubjektíven: Hasonló véleményt kényszerülök írni, mint a Transformers esetében? Dacára a világméretű csalódásnak, én hellyel-közzel kedveltem a Mátrix trilógia második részét, mely ugyan fasorban sincs a fantasztikus első részhez képest, de péntek esti szórakozásnak minden további nélkül elmegy. Kezdjük ott, hogy egész korrekt módon sikerül tovább szőni az első rész végén elengedett fonalat. A probléma annyi, hogy két óra után úgy érezzük, nemhogy tisztább lett a kép, inkább százszor bonyolultabb, mint az elején volt. És ezen a fél évvel később mozikba került Forradalmak is csak módjával segített. A Mátrix forradalmi ereje abban állt négy évvel a 2003-as folytatás előtt, hogy képes volt koherens egésszé összegyúrni a "világot" és kvintesszenciáját adta a modern kor populáris kultúrájának. Megfért egymás mellett az antikvitásból átemelt gondolatsor, a távol-keleti mozgásvilág, a legmodernebb vizuális effektus, a bibliai és egyéb motívumokat felvonultató történet, mindez napszemüveggel, számítógépekkel, elképesztő akciókkal és elgondolkodtató dialógusokkal tálalva. Egy olyan műfaji kavalkád állt össze szerves egésszé, amit addig még senkinek sem sikerült prezentálnia. Erre érkezik 2003. A Mátrix éve, két nagyreményű résszel. Az eredmény 1,2 milliárd amerikai dollár a bevételeket tekintve és rajongói értetlenség a másik oldalon. A Mátrix-Újratöltve ugyanis nemhogy nem képes felnőni elődjéhez, inkább más irányba indul, műfajteremtő akciófilmként próbál nagyot szólni. Teszi ezt több-kevesebb sikerrel, miközben elkövet néhány tekintélyes baklövést. A dialógusok többsége nem több egy hatalmas blöffnél. Gyakorlatilag nem szólnak semmiről, csak megpróbálnak szépen és fontosnak hangzani a szereplők szájából. Ez főleg a Zionban játszódó jeleneteknél fájó, ahol amúgy is felesleges drámázással és néhány vérciki snittel próbálják tovább lendíteni a sztorit. A magyar szinkron ezúttal is kritikán aluli, szerencsésebb fordítással talán élvezhetőbb lenne a film. Amikor tehát az első rész nyomába akar lépni a második Mátrix, rendre kudarcot vall. Nem így akkor, amikor jófajta akciófilmként feszít a mozivásznon. És itt az újdonság is. Az akciójelenetek lüktetőek, halálpontosan megkoreografáltak és elképesztően látványosak. A hozzájuk készített zenékre ugyanez jellemző. Szinte más tartományba lép a film, amikor akciójelenet következik, amikor a Wachowski-fivérek végre nem akarnak görcsösen a saját árnyékuk után kullogni, hanem új színt visznek trilógiájukba. A vágással, operatőri munkával sincs semmi baj, a hangmérnöki csapat pedig ismét erőn felül teljesít. Sokszor megnézős sci-fi mozi helyett kapunk tehát egy akciófilmet, mely ugyan tisztességesen helyt áll, de ez már mégsem a Mátrix-univerzum. Ez Mátrix-akció. A kettő nagyon nem ugyanaz.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik hétvégére egy ütős akciómozit szeretnének némi álfilozofálgatással és néhány emlékezetes karakterrel.

Értékelésem: 70%


Shrek 2


Andrew Adamson a Narnia filmek előtt egy kicsivel más vizeken hajózott. Nem is rosszul!







Objektíven: A tűzokádó sárkány és a gonosz Farquaad nagyúr legyőzése után Shrek, a zöld öklű öldöklő, mindenki kedvenc ogréja ezúttal élete legkeményebb diójával szembesül: el kell fogadtatnia magát apósával és anyósával. A nászutat követően Shreket és Fionát meghívás várja a lány szüleitől Túl az Óperencián birodalmába. Felkerekednek hát a levakarhatatlan Szamárral, hogy kilépjenek az ünneplő tömeg elé, csakhogy Túl az Óperencián még senki nem tudja, hogy a királylány a varázslat megtörtével kissé másképp változott meg. Harold, a király bizony másképpen képzelte lánya jövőjét - és a sajátját is. És itt lép a képbe a varázslatos hatalmú Jótündér, az "elbűvölő" Szőke Herceg, no meg a legendás bérgyilkos, Csizmás Kandúr...

Szubjektíven: Az animációs piacot sokáig a Walt Disney nevével fémjelzett Egérbirodalom határozta meg, aztán jött egy kis stúdió, mely egyre nagyobb és nagyobb dolgokat vitt végbe, és ma már a legprofibb munkák kerülnek ki kezeik közül. Persze a Disney égisze alatt, mely megvásárolta a társaságot, látva az egyre nagyobb sikereket, látva a csapat frissességét. Ez a Pixar, melynek a 2000-es évek első évtizedében egyetlen valamirevaló kihívója akadt csak. A Dreamworks, mely az 1994-es alapítás után 4 évvel jelent meg meghatározó erőként az animációs palettán. A mindent átütő sikerre 2001-ig kellett várniuk, amikor is egy zöld szörnyeteg mindent vitt. Beszólásai szállóigévé váltak, tündérmese-paródiája után pedig már ciki volt hagyományos éneklős, musical-szerű rajzfilmet a mozikba dobni. Teljesen átalakult a piac, amihez a Pixar tudott alkalmazkodni, (sőt, még újítani is képes volt) a Disney azonban nem, és lemaradt. A 2001-es hatalmas siker után nem várhatott sokáig a folytatás, mely 2004-ben érkezett el hozzánk. Andrew Adamson, Conrad Vernon és Kelly Asbury vették kezelésbe az ügyet, hogy a folytatás ne maradjon el az előző rész színvonalától. Fáradozásaikat nagy részben siker koronázza, bár tény, az első rész frissességének, újító erejének kevesebb nyomát látni, a kalandok, poénok, ötletek sora így is simán elviszi a hátán a második Shrek mozit. Már a történet felvezetésében annyi filmes utalást halmoztak egymásra, amit felsorolni is nehéz lenne. A Disney persze ezúttal is kap némi fricskát, ám most már egész Hollywood a humoros, parodisztikus jelenetek kereszttüzébe kerül. A kisebbek valószínűleg a poénok jelentős része előtt értetlenül állnak majd, de a fiatalok és a még idősebbek érteni fogják a dörgést. Amikor viszont nem humorheroldot kell játszani, akkor az írók és a film is bajban van: a sztori kiszámítható és kevésbé érdekes, mint az első résznél, ráadásul az az érzésünk, csak az időt húzzák vele. Kevesebb az izgalom, a romantika, és a frissesség, ami miatt annyira szerettük az első epizódot. Mindezek ellenére igen kevesen fognak csalódottan felállni a film elől. A Shrek-jelenség mindenestül viszi a mozit, és garantálja a szórakoztatást. Azt pedig csak sajnálni lehet, hogy ezt követően olyan irányt vett a zöld ogre mítosza, ami köszönő viszonyban sincs az első két rész üdeségével és varázslatával.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akiknek tetszett az első rész. Nélküle nem igazán érdemes belevágni ebbe.

Értékelésem: 80%

2010. november 12., péntek

Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény


2005 egyik legnagyobb mozisikere mást nyújt, mint amire a filmrajongók az első előzetesek alapján számíthattak, de Narnia világa így is sokakat rabul ejtett.





Objektíven: A második világháború idején a Pevensie-gyerekeket vidékre küldik a németek bombázta Londonból. Peter, Susan, Edmund és Lucy a hóbortos Digory Kirke professzornál talál menedéket. Egyik nap Lucy, játék közben elbújik a hatalmas szekrényben, és váratlanul Narnia havas tájain találja magát. A csodálatos országot törpök, faunok, kentaurok és más különféle mesebeli lények népesítik be. Békés földjük azonban az örök tél, a jég és a fagy fogságában vergődik, a gonosz fehér boszorkány elátkozta őket. A legenda szerint négy gyerek hozza majd el a szabadulást számukra.

Szubjektíven: A Gyűrűk Ura és a Harry Potter-filmek után nem késhetett soká Narnia varázslatos birodalmának adaptációja sem. Gyermekkorunk egyik klasszikusa, kinek a könyvek, kinek a páratlan fantáziájú ifjúsági tévésorozat miatt. Filmértő csoporttársaimmal már 2005 augusztusában ez a film volt a téma, pedig még jópár hónap hátravolt a bemutatóig. De nem csak nálunk, az egész világon óriási volt a felbuzdulás. Még Peter Jackson közelgő King Kong filmje is háttérbe került. Aztán eljött a premier napja és mi máris ott ültünk a moziteremben. És sok millió egyéb mozirajongóval egyetemben mást kaptunk, mint amire számítottunk. Tolkien-kaliberű, titokzatos, karakterközpontú fantasy helyett egy családi, hagyományos értékeket felvonultató, alapvetően számítógépes animációra építő korrekt mesét. Nem jobb vagy rosszabb a vártnál, csak más. Néhány hiba mellett azonban nem mehetünk el szó nélkül. Rendben van, hogy kezdő színészek, de ha egy CGI oroszlán lejátszik egy embert a vászonról, az úgy gondolom nem helyénvaló. Színészileg magasan kiemelkedik Tilda Swinton fehér boszorkánya, aki fantasztikusan kelti életre a velejéig gonosz karaktert. A játékidő első órája után olyan dramaturgiai ugrások következnek, hogy szinte követhetetlenné válik a hősök motivációjának miértje és a hogyan is. A gyerekszereplők emiatt (is) kissé sematikusak maradnak, mindenki képvisel nagyjából 1-2 tipikus jellemvonást és ennyiben ki is merült a színészvezetési tudomány. Azt pedig komolyan nem értem, miért nem lehetett jobban figyelni a hátterekre és a környezetre. Andrew Adamson rendező le is cserélte a második epizódra az operatőrt. (és milyen jól tette) A film ugyanis egész egyszerűen sokkal szebb és természetesebb, amikor tél van, és a gonosz van uralmon. Mihelyt kitavaszodik, jóval kevésbé szép helyszínek veszik át a főszerepet, amelyeknek el is kél a számítógép-animációs segítség. Ezen a ponton azonban nem állhatunk meg, hisz a film rengeteg pozitívumot mutat fel, melyek hatására újra és újra le fogjuk venni a DVD polcról Narniát. A 150 millió dolláros gyártási költség minden egyes centje meglátszik a filmen, amelynek külalakja valóban kiváló. A maszkmesterek, a díszletesek és a kosztümtervezők munkáját csak dicsérni lehet, nagy elismerés jár az effektusokat gyártó csapatnak is. A filmben százával nyüzsögnek a mesebeli lények, melyek többsége beszél is. Ennek ellenére mindegyikük élethű és szépre sikerült. Jól lettek átemelve a könyvek lényegi elemeit jelentő tanulságok és gondolatok. A keresztény szimbolika érezhető, de nem tolakodó mértékben van jelen. C. S. Lewis regényei szűkszavúak, és lényegre törnek Tolkien aprólékos világával ellentétben. Egy letűnt világ nemes erkölcseit és értékeit mutatják fel, élhetővé téve azokat. Ez a vásznon is komoly szerepet kap. A filmzene véleményem szerint az évtized egyik legkiválóbbja. Harry Gregson-Williams alaposan kitett magáért, a mozihoz komponált dallamai, témái a filmzenei albumon önmagukban is gyönyörűen megállják a helyüket. Alanis Morrisette Wunderkind című dala pedig századik meghallgatás után is ugyanolyan mesés és varázslatos, mint először hallgatva a moziteremben. Ez a mesés hangulat lesz az, mely mindig aktuális tartalmával a vászon és a képernyő elé vonzza Narnia rajongóit. Ez pedig ma igen figyelemreméltó teljesítmény.

Kiknek ajánlom?
A Lewis-könyvek és a fantasy világok kedvelőinek, családi szórakozásra vágyóknak.

Értékelésem: 80%

2010. november 10., szerda

A Karib-tenger kalózai: Holtak kincse


Vállalható második rész, szórakoztató és ötletes, viszont a katasztrofális magyar szinkron majdnem teljesen hazavágja. Eredeti nyelven tessenek megtekinteni!






Objektíven: Jack Sparrow kapitánynak ezúttal is természetfeletti kalózokkal gyűlik meg a baja: kiderül ugyanis, hogy egy régi vérszerződés miatt még mindig a legendás Davy Jones, a Repülő Hollandi nevű szellemhajó kapitányának adósa. Jacknek mihamarább rendeznie kell a tartozását, különben örök átokra és szolgaságra ítéltetik. És ha mindez még nem lenne elég, a kapitány zűrjei miatt meghiúsul Will Turner és Elizabeth Swann kisasszony esküvője. Ugyanis ők is kénytelenek elkísérni Sparrowt a nagy kalandra, mely könnyen életük utolsó kalandja lehet.

Szubjektíven: Szinte fogadni lehetett volna arra, amit a vásznon láthattunk. A karibi utazás második vagy inkább másfeledik kalandja pont olyan, amilyennek a nagy könyv leír egy folytatást. Nem ismétli meg az első rész váratlan frissességét, de nézhető és szórakoztatásra mindenképp alkalmas. A jóval több pénz jóval nagyobb látványt hozott, nem beszélve arról, hogy most a CGI (sajnos) sokkal nagyobb teret kap. Bill Nighy gonosz-karaktere nem marad el Geoffrey Rush Barbossájától, Johnny Depp pedig ismét lubickol élete legtesthezállóbb szerepében. A pocsék szinkronról már írtunk, mindenképp feliratosan érdemes nézni, mert rengeteget dob az élvezhetőségen az eredeti hang! Ha már korábban szóba került a Kevesebb, több! - szabálya, akkor hadd említsük meg itt a Sokat akar a szarka... szintén tipikus esetét. A film ugyanis túlontúl mozgalmasra és hosszúra nyúlik felesleges bonyolításokkal. Annyi hókuszpókusz és varázslat történik, ami három filmbe is elmenne. Visszafogottabb viszont a zene, mely majd a harmadik epizódnál lesz igazán kiemelkedő. Végezetül - bár nem szokásom - álljon itt egy kis leltár arról, hogy A Holtak kincse forgatása esetében milyen nagyszabású dologról is van szó - itt valóban a filmbe ölték a dollármilliókat és nem a producerekre: A stáb utazásszervezője több, mint 10.000 utat foglalt le, és ebben még nincsenek benne a charterjáratok. Dominikán mintegy 475 mobiltelefont osztottak ki a stábtagoknak. A díszlettervezők 550 rumoshordónál is többet építettek meg. A speciális effektusokért felelős csapat 178 hordónyi műfüstöt használt el. A hangmérnökök 6000 akkumulátort használtak el. Előfordult, hogy egyszerre 200 walkie-talkiet használtak a különböző részlegek a forgatás helyszínén. A hajókhoz, a díszlethez és a kellékekhez mintegy 463.000 lábnyi, azaz 87 mérföldnyi hajókötelet használtak fel a munkások. 335 mérföldnyi filmszalagra rögzítettek képet a forgatás teljes időtartama alatt - ez nagyjából annyi, mintha légvonalban összekötnénk Magyarország legnyugatibb és legkeletibb (Felsőszölnök-Garbolc) pontját. A catering mintegy 200.000 adagnyi ételt tálalt fel a forgatás során. Nem kis buli lehetett...

Kiknek ajánlom?
Kalóztörténetek szerelmesei és ifjú kincskereső kalandorok egész biztosan jól járnak, ugyanakkor nem hiszem, hogy a teljes családnak le kéne ülnie a film elé. Inkább fiataloknak szóló film, bár ott is megállapítanék egy 14-es korhatárt az erőszakosabb vagy félelmetesebb részek miatt.

Értékelésem: 65%

2010. november 9., kedd

A tökéletes trükk


Abrakadabra!








Objektíven: A történet a múlt századforduló Londonjában kezdődik, ahol a bűvészek a kor legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben: a feltűnő és kifinomult Robert Angier (Hugh Jackman), aki mellesleg a közönség kedvence, és a kicsit bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden (Christian Bale), aki igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátság és egymás munkája iránti tisztelet van közöttük, de mikor a legnagyobb dobásnak szánt trükkjük rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak - legfőbb vágyuk az lesz, hogy a másikat legyőzzék. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a véres versenyt közöttük, míg gyűlöletük végül nem ismer határokat. Még az újonnan felfedezett elektromosságot és a briliáns tudós, Nikola Tesla segítségét is felhasználják versengésükben, fittyet hányva arra, hogy közben környezetükben mindenkit életveszélybe sodornak.

Szubjektíven: A film Christopher Priest 1995-ben megjelent díjnyertes könyve alapján készült. És nem véletlen: Ismét Chris Nolan kacsint ránk a direktori székből. Nem is kezdődhetett volna jobban a 2007-es év! Január 4-én egy olyan alkotás tett próbára bennünket a filmszínházakban, mely a legtapasztaltabb, legrutinosabb moziba járóknak is okozhat meglepetést mind a mai napig! Nem elsősorban a csavaros történetre gondolok, hanem annak bámulatos prezentálására. Megszállottságról, elhivatottságról és annak hatásairól mesél A tökéletes trükk, és mindezt lehengerlően teszi: stílusosan, izgalmasan, elegánsan, látványosan, két - tudása legjavát nyújtó - főszereplővel. Christian Bale hozza remek formáját, Hugh Jackman pedig végre egy igazán jó szerepben bizonyíthat. A film legnagyobb bravúrjának tartom, hogy Nolan el tudja érni, hogy egyik percben az egyik, másik pillanatban a másik karakterrel szimpatizáljunk. Nem mehetünk el szó nélkül a mellékszereplők játéka mellett sem. Michael Caine képtelen rosszul játszani, David Bowie pedig egy évtized után tér vissza az élvonalba, pazar alakítással. A film nagy felfedezettje Rebecca Hall volt, aki ezután számolatlanul kapta a szerepajánlatokat. Mit sem érne persze mindez, ha nem lenne egy mágus a háttérben, aki színészvezetésével, kamerairányításával, precíz rendezésével minket nézőket is benne tart az ámulatban. Nolan érdeme, hogy a széttartó műfajegyveleget képes volt összeforrasztani, ami végül egy kőkemény drámában állt eggyé és egésszé. Ami felróható, az a rendkívül hosszúra nyúló játékidő, és a Borden-vonal kiszámítható csavara. De még így is ezerszer jobban járunk, mint más szemfényvesztőknél, akiknél a csavarok öncélúan a történet feltupírozását szolgálják. Itt szó sincs erről. A drámát erősítik, mely - a filmet sokadszor nézve is - kőkemény.

Kiknek ajánlom?
Azoknak semmiképp, akik a címet olvasva kellemes nyári mozimatinéra számítanának. Felnőtt nézőknek, csavaros történeteken edződőknek, az elegáns látványvilágok kedvelőinek, kemény drámára áhítozóknak.

Értékelésem: 90%

2010. november 7., vasárnap

A Sötét Lovag


Ő az, akit Gotham városa érdemel. Akire szükségünk van. Ezért vadászunk rá. Mert elbírja mindezt. Mert ő nem hős. Egy hallgatag őrző. Egy figyelmes védelmező. A sötét lovag.





Objektíven: A bűn elleni harc sosem ér véget. A tét egyre nő. A kockázat egyre nagyobb. És néha egy-egy pillanatra úgy tűnhet: azok, akik az igazságot szolgálják, egyszer elérhetik céljukat. Batman (Christian Bale) valamint két társa, egy rendőr (Gary Oldman) és egy ügyész (Aaron Eckhart) mindent elkövet, hogy megtisztítsa Gotham City utcáit a banditáktól. Már kezdik azt hinni, önként vállalt feladatukat siker koronázhatja, amikor megjelenik a bűnözők között valaki, aki minden elődjénél ravaszabb és veszélyesebb. Úgy hívják: Joker (Heath Ledger). A városban ettől kezdve a félelem az úr: elszabadul a korlátlan, értelmetlen, kivédhetetlennek tűnő gonoszság…

Szubjektíven: Megkülönböztetett figyelem jár ki a 2008-as év nemcsak legnépszerűbb, hanem egyik legjobb filmjének. Christopher Nolan rendező neve itt fonódott egybe végérvényesen a legmagasabb fokú filmkészítéssel. Képes volt túllendülni A sötét lovagot övező, elképesztő méreteket öltő felbuzduláson. Heath Ledger halála, Morgan Freeman autóbalesete, az első rész hatalmas sikere, az újra beinduló animációs sorozat, és így tovább. Ezek mégis másodlagos tényezőkké válnak, ha megtekintjük Nolan denevérember-értelmezését. Mert A sötét lovag önmagában, úgy, ahogy van, mestermunka. A Tim Burton-féle szálat végleg elhagyva, kemény, realista akciódrámába csapva át, 140 percnyi fékevesztett kaland a bűn városában, az anarchia természetének legmélyebb bugyraiban barangolva. Joker pedig mesterien irányít. Mindent végig kézben tart és felügyel. Batman látszólag háttérben marad, valójában jobban főszereplő, mint eddig bármelyik képregény-feldolgozásban. A denevérember önként vállalt lehetetlen helyzetét kegyetlenül használja ki Joker, és teszi őt többszörösen próbára, miközben megismerszik a hősiesség igazi ismérve. (Erre mutat rá Gary Oldman remek zárómonológja a film utolsó jelenetében.) Szintén bravúros az a rész, amikor Batman és a fejjel lefelé lógó Joker vív szópárbajt, miközben a kamera jár; mint ugyanannak az érmének két oldala… Nyomasztó hangulat és képi világ. Nolan ugyan leszokhatna a kézikameráról, de még így is sokkal többet látunk a küzdelmesebb részekből, mint az előző epizódban. A sötét lovag kiemelkedő vonásai az Akadémiát sem hagyták szárazon (8 Oscar-jelölés), ebből a hangmérnöki munka és az azóta tragikus hirtelenséggel elhunyt Heath Ledger (Joker szerepében) el is nyerték a díjat. Nolan filmje elkészítése óta megkerülhetetlen, hivatkozási alappá vált mozgóképes varázslat. Ha valami, akkor ez biztos, hogy senkit sem hagy szárazon.

Kiknek ajánlom?
Sötét hangulatú képregényfilmek rajongóinak, 18 év fölött. A film előzetesére érdemes rákeresni, ha az valakinek elnyeri tetszését, ne habozzon. Az érzékeny lelkivilágú nézők figyelmét ismét felhívom, nem biztos, hogy ez az ő mozijuk.

Értékelésem: 95%


2010. november 5., péntek

Transformers 2 – A bukottak bosszúja


"Egész felnőtt életemben földönkívülieket kerestem. Te meg a tatyódban hordasz egyet!" Még több robot, még több robbanás és persze zúzás a köbön!






Objektíven: A Megatron elleni küzdelem óta alig két év telt el, mégis sok minden változott. Az Autobotok száma megnőtt, és egy különleges osztaggal, a NEST-tel együtt a Földre érkező és bújkáló Álcákat kutatják. A várva várt folytatásban Sam Witwicky ismét összeáll az Autobotokkal, hogy felvegye a harcot esküdt ellenségeikkel.

Szubjektíven: Nincs mitől félni! Akinek bejött az első rész agykikapcsolós zúzdája, azt a 2009-es második epizód alkalmával sem éri csalódás. A történet ezúttal sem érint tolsztoji magasságokat, a női főszereplőnek ezúttal sem színészi kvalitásaira fókuszál a kamera és ezúttal sem a lélektani mondanivalót keressük Optimus Prime és Megatron megnyilatkozásaiban. Mire is számíthatunk egy filmtől, mely saját magát épp csak annyira veszi komolyan, amennyi még nem gátolja a péntek esti kikapcsolódást... Önfeledt, fiús (bár lehet, hogy gyermekkorában néhány elvetemült leányzónak is volt otthon titokban tartogatott transformer-figurája) szórakozás. Túlzás lenne azt állítani, nem sikerülhetett volna jobban, mert Michael Bay néha igencsak mellényúl. A robotok egy részét nyugodtan ki lehetett volna írni a forgatókönyvből, ahogy a túlvilágos rész se nagyon hiányzott. Egyáltalán a komikusnak szánt mellékszereplők armadája. Nem tudnak hozzátenni a filmhez, elvenni belőle sajnos annál inkább. (John Turturro karakterének visszahozása viszont hatalmas ötlet.) A kevesebb több! - szabályát alaposan megkerülte az alkotógárda, bár nehezen tudunk olyan Bay-filmet mondani, ahol ez érvényesült volna. Ami mégis viszi a mozit: A látvány természetesen még úgy is megérdemli a csillagos ötöst, hogy néha szó szerint nem látni, mi történik a vásznon, annyira pörgősek az események. + Ilyen különleges effektusokkal és képi hatással csak a Transformers világa szolgál. Részletgazdag animáció, változatos helyszínek; a legzúzósabb akciókat az elejére és a végére tartogatva... Amiben pedig sikerült felülmúlni az első részt, az a hanghatások, a hangmérnöki munka. Elképesztően profi, a világszínvonal csúcsa, ami a hangszórókból dübörög, nem véletlen az Oscar-jelölés. Abban azért még a legelvakultabb rajongók is egyetértenek, hogy látvány ide, hanghatások oda, a 2011-ben mozikba kerülő harmadik résznek felül kell múlnia A bukottak bosszúját.

Kiknek ajánlom?
Agykikapcsolós akcióra vágyóknak, 14 éves kortól felfelé. Akinek az első rész nem tetszett, ezzel ne is próbálkozzon.

Értékelésem: 70%