2010. szeptember 29., szerda

ABBA: The winner takes it all


Egy kiváló dokumentumfilm a múlt század végéről, abból az évből, amikor a világ ismét felfedezte magának a popzenei történelem egyik legnagyobb csapatát.






Objektíven: Ki ne ismerné az ABBA-t, minden idők egyik legsikeresebb együttesét? A banda még ma is hihetetlenül népszerű, több mint harminc évvel azután, hogy lemezeik többszáz milliós példányszámban fogytak. A tagok az 1983-as feloszlás óta most először szerepelnek egy filmben. Az ő történetüket meséli el Steve Cole és Chris Hunt dokumentum-mozija.

Szubjektíven: Túlzás nélkül állítható, hogy Anni-Frid, Agnetha, Benny és Björn zenéje még évtizedeken keresztül a popzenei érdeklődés középpontjában lesz, ahogy az elmúlt 3 évtizedben is ott volt, úgy, hogy a tagok már nem is játszottak együtt. Ez a dokumentumfilm akkor készült, amikor az utolsó próbáit tartották Londonban a Mamma Mia című musicalnek, ami azóta világhírű lett, minden idők egyik legsikeresebb darabjává nőtte ki magát, és a belőle készült film is megasikerré vált Meryl Streep és Pierce Brosnan főszereplésével. Mi végre ez a hatalmas, szűnni nem akaró ováció? Honnan jön az ABBA zenéjének frissessége? Hogyan képesek maguk mellé állítani sokakat a fiatalabb nemzedékből is? Csupán néhány azok közül a kérdések közül, melyekkel a film foglalkozik. Az angol szakemberek sikerrel kerülik el a túlzásokba esést, vagy a modern korra jellemző gyors - videoklipszerű - vágástechnikát. Jó érzékkel nyúlnak újabb és újabb témákhoz, végig fenntartva a néző érdeklődését. A játékidő ugyan kissé hosszúra nyúlik, de mindenért kárpótol bennünket a magával ragadó örömzene - ahogy a filmben megszólaló Bono is mondja. Rajta kívül velünk utazza még végig az ABBA egy évtizedét Tim Rice, Malcolm McLaren, Lasse Hallstorm, Michael Tretow és még sok más kiválóság a könnyűzene világából. "Az ABBA zenéje tiszta öröm, és ettől olyan különleges"- nyilatkozza a U2 frontembere. Mi a magunk részéről csak egyet érteni tudunk vele.

Kiknek ajánlom?
Az ABBA együttes rajongóinak mindenképp, de azoknak is, akik zenetörténeti érdekességekre vagy egy igényes dokumentumfilmre vágynak.

Értékelésem: 95%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

BEST OF 2023 - MOVIES / A legjobb filmek

73. A szörny 72. Asterix és Obelix: A Középső Birodalom 71. Megtorlás   70. Transformers: A fenevadak kora 69. The Electro-Rocker 68. Barátn...