2010. augusztus 31., kedd

Arka


Mestermunka hét percben. Sztori, látvány, zene, csavar.








Objektíven: Egy ismeretlen vírus majdnem az egész emberiséget elpusztítja. Maroknyi túlélő csapat indul egy sziget felé, mely nem fertőzött. De odaérhetnek-e?

Szubjektíven: A kortárs lengyel filmgyártás egyik tehetséges alkotója Grzegorz Jonkajtys. A 2000-es évek elején jelentkezett Mantis című rövidfilmjével, melyben már megmutatta kivételes érzékét az animáció műfajában. Most még magasabbra helyezte a lécet. Az Arka vagy magyarul Bárka hangulatteremtésével, lenyűgöző látványvilágával, végig feszült atmoszférájával rabul ejti a nézőt. A film végi drámai fordulat pedig felteszi a pontot az i-re. Félelemmel teli, csúnya világ ez, mely a képek által mégis valahogy megszépül. A lezárás bátor rendezőre és forgatókönyvíróra vall, hiszen egyaránt lehet szomorú és boldog végként értelmezni. Nem rossz egy olyan lengyeltől, aki világ életében vizuális effektusokra specializálódott. Olyan filmek trükkjeiben van benne a keze, mint a Star Trek, a Transformers, a Vasember 2 vagy a Sin City. Most más területen is bizonyított. Megtudtuk róla, hogy remek rendező.

Kiknek ajánlom?
Erős vizuális élményre vágyóknak. A tartalom és a hangulat miatt inkább idősebbeknek.

Értékelésem: 85%

2010. augusztus 27., péntek

Felicia utazása


Első látásra úgy tűnhet egy újabb sorozatgyilkos egy újabb thrillerben. Atom Egoyan filmje jóval többet mutat.






Objektíven: A tizenéves Felicia Írországból érkezett Angliába. Azért lépett le hazulról, mert állapotos. Megpróbálja megkeresni születendő gyereke apját, de csak annyit tud a srácról, hogy egy birminghami fűnyírógyárban vállalt munkát. A lány megismerkedik Hilditchcsel, a magányosan élő középkorú ügynökkel, aki szállást és munkát ajánl neki. Lassanként kiderül, hogy a zavaros rémképektől gyötört férfi korábban is becserkészett több, otthonról megszökött tinédzsert, és ezúttal Feliciára vetette ki a hálóját...

Szubjektíven: A központi téma hasonló, mint Egoyan több ezt megelőző filmjében. Megtisztulás, remény. Az odáig vezető út pedig rögös, akadályokkal és buktatókkal teli. A szereplők vérmérséklete és egymás iránti kapcsolata idomul a szigetország időjárásához; hűvös és kimért. A titokzatos hangulatot a magyar származású operatőr Paul Sarossy képei hatványozzák. Egoyan bravúrja ugyanakkor, hogy kerül mindenféle műfaji zsánert, a nézőt végig az orránál fogva vezeti, szereplői egyszerre visszataszítóak és szánalomra, megértésre méltóak. Senki sem az, akinek elsőre mutatja magát. A felszín alatt durva, nyers világ rejtőzik, ám - és talán ebben kiemelkedő a film - nem állunk meg itt. A dramaturgiai vezérfonal leginkább egy krimire hasonlít. A rendező lassan, fokozatosan vonja be a nézőt a vérfagyasztó történetbe. A két főhős kapcsolata pont azon a ponton vesz fordulatot, amikor megjelenik az első homokszem a gépezetben egy nyilvánvaló hazugság hatására. Innentől kezdve elkerülhetetlen a vég. A feszültség nagyszerűen adagolt, bár kissé lassan indul Egoyan mozija. Érdekesség, hogy a rendező utolsó igazán jól sikerült filmjével van dolgunk, a 2000-es évek első évtizedében nehezebben találta magát. Sebaj. Bízunk benne, hogy a nagy Ego visszatér még az olyan filmekhez, mint az Eljövendő szép napok vagy az Exotica.

Kiknek ajánlom?
Szigorúan 18 éven felül, az angol színjátszás és a kanadai filmkészítés szerelmeseinek. Multiplexek sablonfilmjein felnőtt egyének kíméljenek! Lehet kezdeni az ismerkedést Egoyannal.

Értékelésem: 85%

2010. augusztus 26., csütörtök

The island at the top of the world


A Mary Poppins rendezőjének elfeledett remeke a '70-es évekből.







Objektíven: 1907-ben egy angol lord, Sir Anthony Ross különleges expedíciót indít a messzi észak fagyos területeire, hogy megtalálja elveszettnek hitt fiát. Segítőkre talál, kiknek ötletességére és leleményességére nagy szüksége lesz a csapat tagjainak. Ian Cameron novellájából John Whedon írt forgatókönyvet.

Szubjektíven: Azt is mondhatnánk, a szakma nagy nevei összejöttek egy jutalomjátékra. Jacques Marin, David Hartman és Donald Sinden színészek legsikeresebb korszakaik után mondtak igent a szerepre. Maurice-Alexis Jarre zeneszerző üstökösként való berobbanása után, de még a nagy nyolcvanas évek előtt állt. Alan Maley vizuális effektusokra specializálódott trükkmester három évvel a film előtt kapott Oscar-díjat és új ötletein gondolkodott, pedig már 1974-ben sem volt fiatal. A rendezőről Robert Stevensonról nem is beszélve. A Mary Poppins és a Kicsi Kocsi gigantikus sikerei után egyik utolsó filmjéhez érkezett. Mindez meg is látszik a filmen. Profik laza ujjgyakorlata, mindenféle görcs nélküli angol színjátszás egy amerikai fantasyban. Jó párosítás. Az egész filmben érezhető valami könnyedség, ami mégsem megy át nemtörődömségbe. Kaland kaland hátán, melyek a produkció felett bábáskodó Egérbirodalom legjobb filmjeit idézik. A végeredményhez persze - mint mindig - most is kellett a magyar szinkron, mely hála Istennek a '70-es években sem állt le a csúcsteljesítmények gyártásával. Azonban a színészi játékot, a forgatókönyvet, sőt, még a rendezést is zsebreteszi az a hihetetlen hangulat, mely a filmre jellemző. A makett és bábtechnika mesteri foka, olyan fényképezéssel, melyre méltán lehet büszke Stevenson filmje. Járt volna az Oscar, de ezúttal csak jelölésre futotta. Az igazsághoz pedig végső soron hozzátartozik, hogy családi filmről van szó, s mint ilyen, könnyen okozhat csalódást azoknak, akik nem a már említett filmekhez igazítják a mércét.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik kíváncsiak egy elfeledett családi kalandfilmre és lelkük mélyén még hisznek abban, hogy léteznek a Földön feltérképezetlen civilizációk.

Értékelésem: 85%
Pacsirták cérnaszálon


A húsz évig betiltott alkotás 1990-ben kerülhetett be a filmes köztudatba.







Objektíven: A film az 50-es években játszódik a Prága melletti Kladno acélművében, egyfajta cseh Csepelen, ahol a régi polgári rend képviselői (értelmiségiek, kereskedők,stb.) dolgoznak nem éppen önszántukból, átnevelési célzattal...

Szubjektíven: 1990-ben a Berlini fesztivál nagydíját egy 1969-es betiltott csehszlovák alkotás, Jirí Menzel filmje, a Pacsirták cérnaszálon nyerte. A film Hrabal-feldolgozás hasonlóan Menzel sok más mozijához. Rozsda ette vas, fém minden mennyiségben, hulladék és szemét, mocskos ruha, olajtól lucskos csizma... és mégis. A temérdek szenny és kosz között utat tör magának az élet, az egymásra figyelés, a gondoskodás. Ennek bemutatásához pedig Jiri Menzel nagyon ért. Sajátságos stílusa sokakat vonzott már a képernyők vagy a mozivászon elé. Lassú történetvezetés, nagy indulatok nélküli szereplők, visszafogott képi világ. Nem ezt szoktuk meg azoktól a filmektől, melyek az '50-es évek Kelet-Európáját mutatják be. Menzel karaktereit megalázó helyzetbe hozzák, de ők mintha még előnyt is kovácsolnának ebből. Megőrzik emelkedettségüket, költőiségüket. Ezért írhatta Koltai Ágnes a filmről szóló kritikájában: "(...) ott inognak a cérnaszálon és sosem esnek le." Emiatt lehet olyan érzése a nézőnek, hogy Menzel nem csak a történelmi helyzeten, de Hrabal figuráin is finomít egy kicsit. Nem zavaró mértékben, de ahhoz elég, hogy az új generáció tagjai közül egyre kevesebben érezzék őt magukénak. Sajátos poétikus stílusa valóban nem elsősorban a mai generáció szülötteihez szól. Az igényes film szerelmesei ugyanakkor mindig jó ajtón kopogtatnak nála.

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik Jiri Menzelt, és nem ezzel a filmmel kezdik az ismerkedést vele.

Értékelésem: 80%

2010. augusztus 24., kedd

Ismét a fedélzeten

Rövid nyári szünet után ismét kifut, és a nyílt vizek felé veszi az irányt az óceánjáró. Legutóbbi blokkunkban a teljesség szikrányi igénye nélkül tekintettünk bele néhány eredeti ötleten alapuló filmbe és csodálhattuk meg az emberi elme leleményességét. Az eredetiség tengerei után ismeretlen vizekre hívom a kedves olvasókat. A most következő részben olyan filmek kerülnek terítékre, melyek nem kerültek a közönség érdeklődésének kereszttüzébe, de ettől függetlenül nagyon értékes alkotások. Éppen ezért a következő blokk címének ezt választottam: Ismeretlen gyöngyszemek. Kellemes olvasást, jó filmnézést kívánok!

2010. augusztus 5., csütörtök

Levitáció


Szép álmokat!









Objektíven: Egy fiatal földönkívüli szerencsétlenkedései az emberrablási vizsgán.

Szubjektíven: Levitáció. Mit is jelenthet? Testek lebegő állapotban tartása elektromos vagy mágneses tér felhasználásával. Ez a pontos definíció. És pontosan ez a feladata annak a kis űrlénynek, aki egy méretes repülőcsészealj fedélzetén vizsgázik. A kiszemelt „test” pedig egy békésen szunyókáló ember, aki hamarosan élete kalandját fogja átélni. Vétek volna többet elárulni erről a remek kis rajzfilmről. A játékidő mindössze pár perc, ám rekeszizmaink ez idő alatt is keményen dolgoznak. Az animáció – talán mondani sem kell – gyönyörű, a figurák szerethetőek, aranyosak. A történet helyenként kiszámítható ugyan, de ez semmit sem ront az összképen. A Pixar stúdió továbbra is egyeduralkodó a számítógépes animáció területén. A Dreamworks, a Sony, a Blue Sky csak elvétve képesek valami igazán maradandót alkotni. Keressétek az ugráló asztali lámpát! Megjelenése minőséget és önfeledt szórakozást garantál!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik szeretik a Pixar animációs rövidfilmjeit.

Értékelésem: 85%
Kissé felhős


A szokásos Pixar minőség most sem hagy cserben!









Objektíven: Mindenki tudja, hogy a gólya hozza a kisbabát, de vajon honnét hozza őket a gólya? A válasz a sztratoszférában keresendő, ahol a felhőemberek formálják a babáka és keltik életre.

Szubjektíven: Ismét egy bámulatos rövidfilm! Az ötletesség és a rendkívül igényes animáció immár szinonímái a Pixar stúdiónak. A történet most a felhők felett játszódik. Egy különleges páros azon munkálkodik, hogy mindenki babához, utódhoz, csemetéhez jusson – azok is, akik történetesen nem pont a legkedvesebb jószágok közül valók. De a piszkos munkára is szükség van... A Presto színvonalát nem éri el, de még így is talán a legkedvesebb animációs film 2009-ből.

Kiknek ajánlom?
A téma miatt több szülőnek nem lesz szimpatikus, de aki bevállalja, az szerintem nem fog csalódni. Hajrá!

Értékelésem: 85%