Erőszakik

Forgatókönyv a lelke mindennek.








Objektíven: Ray (Colin Farrell) és Ken (Brendan Gleeson) életét egy pokoli munka keseríti meg, és amíg az ügy tisztázódik, főnökük (Ralph Fiennes) Londonból Brugesbe küldi őket egy kis pihenőre karácsony környékén. A két bérgyilkos a gótikus építészet és a kanálisok flamand városában próbál alkalmazkodni a turistaléthez, ami Kennek könnyebben, fiatalabb és izgágább pártfogoltjának azonban nehezebben megy. Ken élvezi a város árasztotta nyugalmat, míg Rayt még mindig kísértik a londoni vérontás képei. Miközben főnökük hívását várják, egyre több helybélivel és turistával ismerkednek meg, valamint közelebbi kapcsolatba kerülnek az erőszakos középkori művészetekkel és egy amerikai törpe színésszel, aki Európában forgat művészfilmet. Természetesen a gyengébbik nem képviselőivel is szorosabb ismeretséget kötnek, különös figyelmet fordítva néhány holland prostituáltra és a Ray fejét elcsavaró titokzatos Chloe-ra. Végül megérkezik a várva várt londoni telefon, de addigra ez a bruges-i kirándulás igazi élet-halál harccá válik a két szakember számára.

Szubjektíven: Így kell sziporkázó filmet csinálni! Az elsőfilmes rendező - egyben forgatókönyvíró - Martin McDonagh egy friss, dialógus-központú filmmel jelentkezik. A lehetetlen magyar címmel hála Istennek lezárulnak a fordítási nehézségek és Varró Dani ismét lubickolhat az angol nyelv rejtelmeiben. Pontosan megrendezett műfaji egyveleg (krimi-dráma-vígjáték) az Erőszakik, melyet elsősorban a jobbnál jobb párbeszédek éltetnek és persze a színészek bámulatos játéka. A történetre Harold Pinter Az ostoba pincér című írása inspirálóan hathatott, mégis erre fogunk legkevésbé emlékezni évek távlatából. Martin McDonagh fanyar humora már az első néhány jeleneten átüt, a pörgő dialógusok azonnal sejtetik, hogy itt bizony valami izgalmas dologgal állunk szemben. Meglepő figurák sora bukkan elő a depresszív bérgyilkostól a rasszista törpéig. Colin Farrell és Brendan Gleeson párosát élvezet nézni, ám az igazi ütőkártya Ralph Fiennes. A film utolsó harmadáig csak mint egy láthatatlan vezérlőközpont irányítja a dolgokat, a film végén viszont jelenléte húsbavágóbb, mint valaha. McDonagh mozijáról leginkább egy abszurd kamaradarab juthat eszünkbe. Kisköltségvetésű alkotás, mely nem szolgáltat lehengerlő történettel, és talán nem minden elemében épít a logikára, de a vásznon átsütő játék öröme kárpótlást nyújt.

Kiknek ajánlom?
Érzékeny lelkivilágúak kerüljék. Depressziósok még messzebb. Azok is, akik a filmek magyar címéből indulnak ki. Azok meg mérföldekre távolodjanak el tőle, akik nem szívesen hallgatnák végig a "fuck" szócskát és annak ragozott alakjait 126-szor. (nem viccelek!)
Szerintem a többiek élvezni fogják. Tényleg.

Értékelésem: 85%