A bombák földjén

A háború valóban a legerősebb drog...








Objektíven: Az Irakban dolgozó amerikai bombaosztag tagjai talán a világ legveszélyesebb munkáját végzik. Nap mint nap bombákat hatástalanítanak a háborús övezet kellős közepén. Életük azon múlik, hogy sikerül-e a megfelelő zsinórt elvágni idejében, mielőtt valaki felrobbantaná az elrejtett tölteteket. Számukra Bagdadban mindenki potenciális ellenség, ezért belső konfliktusaik ellenére össze kell tartaniuk. William James bombaspecialista őrmester megszállottan nem vesz tudomást a halál közelségéről társaitól eltérően, akik egyszerűen csak túl akarják élni a már alig néhány napos küldetést. Összebarátkozik egy helyi kisgyerekkel, Beckhammel, és amikor egy bombaraktárban hozzá hasonlító holttestre bukkan, keresni kezdi a tetteseket.

Szubjektíven: Adott egy mottó és egy erre épülő film. A készítők nem sokat törődtek a sztori aprólékos kidolgozásával, nem erre került a hangsúly. Minden egyes jelenet a mottót erősíti és viszont, ez tartja össze a szálakat. Epizodikus, emberközeli, s mint ilyen, szépen teljesít Kathryn Bigelow rendező alkotása. Sőt, friss szemléletével kitűnik az utóbbi évek műfaji filmjei közül. A bombák földjén abban tud új lenni, ahogy a háború mechanizmusát prezentálja. Az Apokalipszis most! óta nem emlékszem háborús eposzban ilyen delíriumos, lélekölő momentumokra, melyek a harcok monotonságából, a gyilkolás szenvtelenségéből adódnak, s melyeket ez a film - ha percekre is - de hitelesen mutat fel. A legnagyobb bravúr mégis az, hogy A bombák földjén úgy válik egy minden tizedmásodpercében háborúellenes filmalkotássá, hogy főszereplőjét pont a háború, az adrenalin, az izgalom és a bombák világa élteti. A Jeremy Renner által alakított William James törzsőrmester figurája mégsem marad távol a nézőtől, lassanként az ő személyes világát is megismerjük. Ahogy a támaszponton élő társaiét is, akik remek jellemtanulmányok egytől egyig - köszönhetően a nagyszerű színészvezetésnek. Bigelow filmje tele van emlékezetes epizódokkal, ugyanakkor nem hibátlan alkotás. A felvezetés elbírt volna egy kicsivel gyorsabb tempót és a közepe táján megjelenő "akciókrimi" műfaji sablon sem feltétlenül kedvez az összképnek, mert belerántja a nézőt néhány olyan - a helyszíni és háborús hitelességgel kapcsolatos - kérdésbe, melyeket a forgatókönyv odáig tudatosan kikerült. Nagy szerencse, hogy a végére kapunk egy remekül megrendezett, elgondolkodtató, elemi erejű finálét. A film egyébként nagyjából hasonló utat járt be a legjobb filmnek járó Oscarig, mint tavaly a Gettómilliomos. Már 2008-ban elkészült, először a velencei filmfesztiválon mutatták be, ahonnan el is hozott 5 díjat, de hazájában nem sikerült terjesztőt, forgalmazót találni neki, így a bemutató csak csúszott és csúszott. Majd végül a Summit Entertainment megoldotta a problémákat és 2009 nyarán jöhetett az amerikai bemutató. A kritika pedig olyannyira le volt nyűgözve, hogy kisebb diadalmenet kezdődött, melynek betetőzése volt a 2010-es Oscar-gála, ahonnan a film nem kevesebb, mint 6 díjjal távozhatott, köztük a legjobb rendezőnek és a legjobb filmnek járóval. A díjak jogosságáról most nem akarok vitát nyitni, lényeg, hogy egy valóban felkavaró, remek film került a mozikba, amit kár kihagyni!

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akik nem jönnek zavarba egy lassú folyású háborús filmtől, melynél a hangsúly az embereken van, kevésbé a konkrét akción. Egy-két erősebb vagy gyomorforgató jelenet miatt nem javaslom gyerekeknek és szelídebb lelkivilágúaknak. Kemény, férfias film ez, melyet nem mellesleg egy nő rendezett.

Értékelésem: 85%