2010. június 26., szombat

Melquiades Estrada három temetése


Minden évben akad egy filmalkotás, melyet a kritika az egekig magasztal, én azonban nem tudok mit kezdeni vele. 2005-ben Tommy Lee Jones mozija jutott erre a sorsra…





Objektíven: Pete Perkinst, a magának való tanyai előmunkást felháborítja mexikói segédjének, Melquiades Estradának meggyilkolása és dísztelen temetése. Pete addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazságot barátja haláláról. A töredezett elbeszélés Pete és Melquiades kapcsolatának alakulását követi egészen addig, míg Pete szentelt nyughelyre viszi Melquiades holttestét, és bosszút áll a felelősökön.

Szubjektíven: Jónéhány évet kellett várnunk, hogy mi is a mozikban üdvözölhessük a Cannesban díjakkal kitüntetett Jones-alkotást. Remek, valóban párját ritkító a forgatókönyv, a megvalósítás azonban igencsak felemás. Tulajdonképpen „mindhárom temetéssel” akad némi probléma. Az első esetében a krimiszerű megvalósítás, egész pontosan az időbeli ugrálások okoznak fejtörést a nézőnek, különösen, hogy semmiféle szerepük nincs se a történetalakításban, se a karakterfejlődésekben. Újszerű rendezői fogásnak tűnt… A másodikkal az a bajom, hogy abszolút motiválatlannak éreztem. Alig néhány – valóban belsőséges – jelenet foglalkozik a gazda-szolga kapcsolattal, ami egész egyszerűen kevés. Ehelyett cinikus, fekete humorral és nihillel töltött jeleneteket kapunk, melyek önmagukban jól működnek, épp csak a cselekmény fő szálát nem erősítik. Ezernyi film ezerféleképpen elmesélte már, milyen üres és tartalmatlan tud lenni az amerikaiak élete. Tommy Lee Jones se rendezőként, se főszereplőként nem tudott hozzátenni ehhez. A harmadik már működne, ha a végén megjelenő moralizálás nem állna szöges ellentétben a forgatókönyv addigi koncepciójával. A film elején bemutatott slusszpoén ismeretében pedig végképp szegény árvaként viselkedik az utolsó 10 perc, amely – félreértés ne essék – az alkotás legsikerültebb pillanataival ajándékozza meg a nézőt. Ilyen súlyos drámai fordulattal lezárt történetet régen láttam. Ám mindez miért, ha az azt megelőző 110 perc súlyos hibáktól terhelt? Azt, hogy nem találunk szimpatikus, azonosulásra méltó szereplőt, már fel sem róható egy filmnek. Mindenki egy kicsit ellenszenves, egy kicsit taszító, ugyanakkor van benne valami emberi. Ez van. És van szerencsére egy Barry Pepper is, akinek a legemlékezetesebb jeleneteket köszönhetjük. Még így is felemás a végeredmény. Érdekesség, hogy Tommy Lee Jones a kevésbé jól sikerült filmjei között tartja számon ezt az opuszt. A kritika lelkesen igyekszik meggyőzni őt állításai helytelenségéről. Pedig szerintem az öregnek most igaza van…

Kiknek ajánlom?
Azoknak, akiknek tetszenek a nihilizmust középpontba állító amerikai drámák és rajongói Tommy Lee Jones munkásságának.

Értékelésem: 60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

OSCAR 2023 - A nyertesek listája

Legjobb film Nyugaton a helyzet változatlan Elvis Avatar: A víz útja Minden, mindenhol, mindenkor A Fabelman család Tár A sziget szellemei T...