A Hídember

Történelmi film a legnagyobb magyarról, amely sajnos nem tud a gyenge középmezőnynél magasabbra emelkedni.






Objektíven: A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában, és egy különleges szellemi képességekkel és anyagi háttérrel született, magyar arisztokrata életét mutatja be. A Napóleon bukása utáni években az ifjú Széchenyi gróf könnyelműen elcsábítja bátyja feleségét, és az ezt követő botrány tönkreteszi tiszti karrierjét. A megszégyenített asszony hirtelen halála végzetesen megváltoztatja a léha fiatalembert, aki azontúl a felelősség megszállottja lesz, és nagy művek létrehozásával akar úrrá lenni sorsán. Egy nagyszabású barátság és egy különös, minden akadályokon felülemelkedő újabb szerelem segítségével a gróf a korszak híres politikusa lesz, a magyar ellenzék vezére - és ezzel szándékai és neveltetése ellenére a Habsburgok ellenfele. Felelősnek érezvén magát az elszabadult társadalmi indulatokért, az engesztelődést akarja szolgálni. Egy híd építésébe kezd a Dunán, mely a Nyugat és a Kelet közötti kapcsolat jelképe lenne a korabeli Európában. Hírneve és befolyása olyan méreteket ölt, hogy amikor az 1848-as forradalmak alapjaiban rázkódtatják meg a Monarchiát, beleőrül az önvádba. Amíg elborult elmével vegetál egy Bécs melletti magánszanatóriumban, rémlátomásai valóra válnak: a Monarchia különös kegyetlenséggel torolja meg a magyar provincia lázadását. Barátait kivégzik, és az engedetlen ország az övéhez hasonló apátiába süllyed. Ekkor a már öreg gróf csodás hirtelenséggel, visszanyerve régi képességeit és energiáját, úgy dönt, hogy felrázza hazáját és egy utolsó, nagy játszmába kezd a Birodalommal.

Szubjektíven: Nem véletlen a rendkívül hosszú bevezető, tartalomismertető rész. Kijár a figyelem Bereményi Géza filmjének. Bereményi Géza igényességéről híres; akár irodalomról, filmről, vagy dalról legyen szó, alkotásai élvezhetőek és maradandó értéket képviselnek. A kétkedőket már az elején meg tudom nyugtatni, A Hídember esetében is áll mindez. A reformkorról ezidáig nem láthattunk még a hazai viszonyokat ily részletességgel feldolgozó alkotást. Nem kalandfilm. Nem háborús film, még csak nem is hősöket bemutató eposz. A hangsúly a főszereplőben lejátszódó változásokon van. Eperjes Károly igen intenzíven azonosul az általa megtestesített figurával. Nem ripacskodik, (utóbbi színházi és közéleti szerepléseit látva ez nagy szó!) játéka inkább a figura megértését segíti elő. A hazai színjátszás színe-java felsorakozik itt, és generációs keresztmetszetét nyújtja a szakmának Nagy Ervintől Darvas Ivánig és Sinkó Lászlóig. Korrekt alakításokat láthatunk - a csupán néhány jelenetre feltűnő színészeket is tisztességgel helytállnak. A mintegy négy évtizedet átívelő alkotás nem vész bele a részletekbe, ugyanakkor nem tudja elkerülni az érdektelenség és az unalomba fulladás veszélyét. A hibát a túlontúl sok politika és az erőtlen dialógusok okozzák. A film nem tud életre kelni. Az öregkori jeleneteknél pedig már olyan vészesen lassú Bereményi filmje, hogy szinte percenként tekintünk az óránkra. Ezért kár volt a sok-sok forintmillióért, a több tonnányi díszletért és jelmezért. Azért sajnálom különösen, mert valóban igényes filmről van szó. Csak mindez megragadt a történelmi hűség keretein belül. Úgy gondolom, hogy a teljes játékidőt fémjelzi, ha egy alkotás legsikerültebb jelenete egy híd összeomlása. Még szimbolikus is lehet...

Kiknek ajánlom?

Azoknak, akik nem rettennek vissza 140 percnyi kőkemény történelmi politizálástól és kíváncsiak a reformkor minden kis építőelemére.

Értékelésem: 50%